Már nem lobogó láng, szunnyadó parázs,
alkalomadtán a szívben elidőz,
áltatva, koravén nyár ez, semmi ősz,
a sok tarka levél csupán kis varázs.
Gyakran a rutinból is lehet blamázs,
mikor verslábbal botlik a nagy dizőz,
az agy még kifőz, de nincs a gyors fritőz,
s cinkos mosollyal sajnál le a bagázs.
Már csak apró dolgokon gondolkodom,
rég elkopott csókja a homlokomon,
ami még látszik, az a Tegnap rúzsa.
Egyszervolt-álom, hófehér liliom:
mára minden áltatás, mű, szilikon,
hát színlelj gyönyörűt édesem, Múzsa!
Hozzászólások