Hetedhéthatár | Forgács Péter: Gens una sumus*

Népszerű tudomány

Forgács Péter: Gens una sumus*

 

Nabokov igen korán találkozott a sakkjátékkal. Az apai család címerében két medve látható, amint egy sakktáblát közösen tartanak a mancsukban. A vadászat, a férfias sport után jól fog esni egy kis barátságos szellemi társasjáték a fűtött szobában, mondja ez a címer. S valóban, a nem vetélkedésnek, nem harcnak, hanem közös észpróbának felfogott sakkozás fontos helyet foglal el az író gyerekkorában, apjával való harmonikus viszonyában. Gyakran sakkozgattak, később inkább feladványokat fejtettek meg közösen. Visszaemlékezései szerint 1920 és 1940 között igen sok időt töltött a sakkal, utólag ezt kissé sajnálta is. Sosem lett versenysakkozó: egyre inkább a feladványok titokzatos világa érdekelte, ebbe a műfajba ásta bele magát.

Luzsin gyermekkora elég szörnyű volt. Szülei egyáltalán nem értettek a gyerekneveléshez, minden jóindulatuk ellenére hibát hibára halmoztak. A sakk, amely robbanásszerűen tört be a kis Luzsin életébe, hogy végzetes szenvedélyévé váljon, mindazt képviselte, amitől az élet addig megfosztotta: egy más világot, a magányos, teremtő gondolkodásét, igazságos, hűvös, objektív viszonyokat és persze az érvényesülés lehetőségét.

Válhat-e ennyire végzetes szenvedéllyé a sakk? Betölthet-e annyira egy embert, mint a regényben Luzsint? Ilyenek-e a nagy sakkozók, vagy sajátos mítoszt teremt Nabokov?

A sakk számos tekintetben alkalmas arra, hogy egy embert ideig-óráig – néha pedig egész életére – lekötő nagy szenvedéllyé váljon. Erre a sakkjátékot implikációinak végtelen gazdagsága teszi alkalmassá. A sakk egyrészt harci játék – ez az ismertebb arca –, másrészt azonban komplex élet- és világmodell, amelyben a családi kapcsolatok, a személyiség-fejlődés, a gyakorlati élet problémai és a nagy elméleti kérdések egyaránt kifejezést kapnak.

A sakk nagy belső ellentmondása, hogy míg a lépésvariációk száma gyakorlatilag végtelen, ugyanakkor maga a játék egyfajta leegyszerűsítése a világ gazdagságának, sokszínűségének. Mindkét – egymással ellentétes – tendenciát nehezen éli meg a sakkozó: képtelen a dolgok végére jutni, úgy érzi, reménytelen, hogy valaha igazán jól sakkozzon, másrészt bizonyos mértékben ráun a sakkra annak korlátai miatt. Nem véletlen tehát, hogy a nagy sakkozók általában közepes tudósok, és a nagy tudósok közepes sakkozók. E tekintetben Luzsin figurája igen hiteles. Az életben tétova, közepesnél gyengébbnek látszó, elhanyagolt külsejű, rosszul kommunikáló, meglehetősen műveletlen, mégis művészi és tudományos érzékenységű ember – ez valóban a sakknagymester egyik ismert típusa.

Luzsin végzetét az okozza, hogy a sakk folyamatosan felerősíti benne a skizofrén és a paranoiás tendenciákat, aminek következtében se sakk nélkül, se sakkal nem képes már élni. Ez megint Nabokov mély felismerései közé tartozik, a sakkozás ilyen hatása. Az a kényszer, hogy állandóan kettősen kell gondolkodni, mert csak úgy tudunk eredményt elérni, ha a másik játékos szerepébe is állandóan beleéljük magunkat, megpróbáljuk kitalálni, mire gondol, mit fog lépni, általában a sakkparti drámaként való felfogása előbb-utóbb végzetessé válik a skizoid típusú versenyzőkre. Még ennél is sokkal nagyobb veszély a paranoia. A sakkozó egész életében az ellen küzd, hogy az ellenfele meg akarja verni, le akarja győzni. Egészen természetes tehát, hogy a paranoid tendenciák elég sok sakkozónál kifejlődnek. Luzsint a megoldhatatlan probléma üldözi, halálra gyötri. Az öngyilkosságba menekül, de amikor néhány másodperccel ugrása előtt lenéz, az udvaron is a sakktábla mezőit fedezi fel. A halálban sincs menekülés végzete, a sakk elől. A sakk, a nagy szenvedély kiüríti, tönkreteszi a  személyiségét, miközben nem pótolja az életet, vagyis több szenvedést ad, mint örömet.

A sakkot fel lehet fogni játéknak, sportnak, művészetnek, sőt a tudomány elemei is megjelen-nek benne. Nagyon sok területtel határos: különösen szoros a kapcsolata a matematikával, a geometriával, a logikával, a számítástechnikával, a pszichológiával, a képzőművészettel, stb.

A sakk nehezen felismerhető modell. Ennek az az oka, hogy rendkívül komplex és absztrakt, ráadásul egyszerre élet- és világmodell. Ezt a tapasztaltabb sakkozók sejtik, de lehet valaki akár közepesnél jobb sakkjátékos úgy, hogy a sakk e jellegzetességéről fogalma sincs.

 

A sakk és az élet párhuzamai – a sakk mint életmodell

A játszma elején hasonló fejlesztési feladatokat kell megoldanunk, mint az élet kezdetén. Ki kell fejlődni, a lehető legjobban felkészülni, csak utána lehet harcba szállni. Tanuláslélektani oldalról megközelítve a kérdést, mielőtt elkezdünk sakkozni, meg kell tanulnunk lépni a bábukkal (az életben járni és beszélni), meg kell ismerni a sakktáblát (az otthont, az utcát, az életteret). Meg kell ismernünk és fokozatosan meg kell tanulnunk használni a sakkszabályokat, akárcsak az életben a viselkedési, később a társadalmi szabályokat, normákat. A játszma első szakaszának jellegzetes mozzanata a sáncolás, ami az életben a családalapításnak, az otthonteremtésnek felel meg. Ahhoz, hogy eredményesen tudjunk támadni (hogy belépjünk a felnőttkorba), biztos hátországra, rendezett családi viszonyokra van szükség. A sakkozó számára az a legkellemetlenebb érzés, ha királyállását agresszíven támadják. Ekkor ugyanis úgy érzi, hogy legszentebb privátszférájába kívánnak behatolni.

A sakkjátszma hossza és az élettartam is párhuzamokat mutat. A jól megalapozott állást nem veszíthetjük el korán. Ha ki is kapunk, 50-60 lépésen át ellenállunk. Néha azonban gyors katasztrófa vet véget a játszmának. A legnagyobb tragédia az, amikor nyerő állásban követünk el akkora hibát, hogy feladásra kényszerülünk. Ilyenkor azokra a tragikus esetekre gondolhatunk, amikor fiatal, tehetséges ember veszti életét, pl. váratlan baleset következtében.

Hogyan ér véget az élet és a sakkjátszma? Sokszor nyerünk, de olyan sakkozó csak a mesében van, aki sosem veszít. A matt a halál, a feladás pedig az elkerülhetetlenbe való belenyugvás. A patt csodás menekülés, egy-két játszmányi haladék.

A sakkjátszma folyamán, akár az életben, csak az elvek folyamatos szem előtt tartása és a helyes gyakorlati döntések együttese hozhat jó eredményt. Az életben és a sakkban is fontos a hibák belátása, beismerése. Néha lehet korrigálni, néha nem. Utóbbi esetben a következő játszmánál (vizsgánál, üzletkötéskor) lehet a tanulságokat felhasználni.

Az eredményes sakkozás feltétele a tervszerű játék. Az életben többnyire az ér el sikert, aki hosszú távra tervez, stratégiája van, vagyis tudja, mit akar. A sakkban – és persze az életben is – a siker egyik alapfeltétele az előrelátás. A sakkban az alapvető magatartásformák közül megfigyelhető még az aktivitás fölénye a passzivitással szemben.

 

A sakk és a világ párhuzamai – a sakk mint világmodell

A sakkjátékot, éppúgy mint az emberi gondolkodás és kultúra egész történetét végigkíséri a szellem és az anyag küzdelme. Az anyagáldozattal elért győzelem az emberi szellem diadala, győzedelmeskedés az anyag felett, csodálatos érzés. Gyakran előfordul azonban, hogy téves az áldozat, és az anyagi túlsúly diadalmaskodik. Komoly eredményeket az érhet el, aki mindkét szemléletmódot ismeri és alkalmazza, de egyik irányba sem leng ki túlságosan. Az áldozatokat különben épp úgy, mint a gondos, igényes fejlődést befektetésnek is felfoghatjuk. Befektetés nélkül pedig nincs jövedelmező üzlet, illetve csak ritkán. Aki a kellő pillanatban (mondjuk spórolásból) nem áldozza be a gyalogot vagy a tisztet, nem lehet nagymester.

A sakkot, éppen úgy, mint ismert világunkat, alapvetően meghatározza a tér és az idő dimenziója. Minden sakkozó tisztában van a térelőny, a tempó, a fejlődési előny fogalmával, amelyek életünkben is meghatározó szerepet játszhatnak a mindennapi versenyben.

Mind életünkben, mind a sakktáblán váltakoznak a statikus és dinamikus mozzanatok. Néha cselekedni kell, néha pedig várni és a hátországot építeni.

Vannak a sakknak olyan jellegzetességei, amelyek túlmutatnak megszokott, hétköznapi világunk gondolkodásmódján. A gyalogátváltozás például a tündérmesék világát idézi. Néha, nem gyakran, egy szerény kis gyalog is fényes királynővé változhat.

A sakktábla látszólagos egyszerűsége ellenére számos érdekességet rejt. Az a tény például, hogy a király h8-ról átlós úton épp olyan gyorsan eljut mondjuk h1-re, mint egyenesen, voltaképpen az euklideszi geometria szelíd megfricskázásának tekinthető.

A sakk legfontosabb üzenete talán abban áll, ahogy a látszat és a valóság bonyolult, dialektikus viszonyát szemlélteti. Ha ránézünk egy állásra, néhány másodperc alatt kialakul bennünk az első, felületes értékelés. Ez az esetek jelentős részében később tévesnek bizonyul. Van persze olyan eset is, amikor az első benyomás a helyes. Ahogy egyre több időt töltünk el az állás elemzésével, egyre több dologra jövünk rá, egyre pontosabb lesz az ítéletünk. E folyamatnak lényegében sosincs vége. Egy állással hosszan foglalkozunk, lezárjuk az értékelését, de ha egy hónap múlva elővesszük, új dolgok ötlenek a szemünkbe. Új lépéseket találunk, vagy a régi állást értékeljük másképp. Az állás megismerése a világ megismerésének a modellje. A helyes játékhoz mély állásismeret, a helyes döntésekhez pedig mély élet- és világismeret kell. Az elhamarkodott, felületes ítéletet és döntést megbánhatjuk!

A sakk egyik fő vonzereje a benne érvényesülő igazság. Nincs mese, aki jobb, az győz. Ugyanakkor a gőg, az elbizakodottság hamar elnyeri büntetését. Néhány játszma megnyerése után elbízzuk magunkat, hamis mindenhatósági érzés vesz rajtunk erőt, felületessé válunk, és beleszaladunk egy jó nagy pofonba. Sőt, még a szociális igazság elemei is megtalálhatóak ebben a mélyen hierarchikus értékszerkezetű játékban. Vannak helyzetek, amelyekben a szürke gyalog „felragyog”. Tehát a sakkban sincs abszolút szabály, ami alól adott helyzetben ne lenne kivétel, ugyanúgy, ahogy az élet is produkál kivételes eseteket.

 

* a FIDE jelmondata (a.m. egy család vagyunk)

Ajánlott részletek: V. Nabokov: A Luzsin-védelem (Európa, 2008)

84.o., 126-130.o., 149.o. alsó 6 sor, 198.o. ut. bek., 229.o. ut.7 sor, 230.o. első 12 sor

Felhasznált irodalom: Szabolcsi János: J’adoube! (Igazítok!), A sakk és az élet

*

Előzmény a Hetedhéthatárban:

Hegedüs András 2018. május 15-én megjelent írása:  Vladimir Nabokov: Végzetes végjáték (avagy: A Luzsin-védelem)

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=50998

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Forgács Péter: Gens una sumus*”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com