Krizsán Edith nemzetközi sakkmesterrel Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia kávézójában beszélgetünk egy kávé mellett.
Krizsán Edith és Szarvas István
Húsz évesen lett magyar bajnok, hogy emlékszik vissza erre?
K. E. Igen, az első magyar bajnoki címem 1958 évben 20 évesen szereztem meg. Akkor nem gondoltam arra, hogy nemzetközi sakkversenyek, versenyzési lehetőségek nyílnak meg előttem. Csak azt tudtam, hogy ez a cím engem arra kötelez, hogy mindent elkövessek, hogy jobban sakkozzak. Ezt elmondtam a TV interjúban is, melyet Vitray Tamás készített velem. Jelszavam: szorgalom, tanulás volt, melyet az ágyam melletti falra nagybetűkkel felírtam.
Szkopjéban 1972-ben bronzérmet szerzett csapatban, a sakkolimpián játszott. Milyen emlékei vannak róla? Melyik eredményére büszkébb, erre, vagy a magyar bajnokságra?
K. E.: Az olimpiai bronzérmet és a 20 éves koromban elért bajnoki címem nem lehet összehasonlítani. Az egyik csapat, a másik egyéni verseny. Az 1950-60-as években nagy teljesítmény volt bekerülni a magyar bajnokság döntőjébe. A skopjei olimpiai bronzérmes eredménye nagy teljesítmény volt – örömkönnyekkel a dobogón, mert az előző olimpiákon nem voltunk érmesek. Nekem nagy dicsőség volt az 1967-es olimpián a második táblán elért egyéni eredményemmel megszerzett ezüstérem.
Nyolc évesen kezdett sakkozni Gyulán, milyen hatásra?
K. E.: Nyolc éves koromban már sakkoztam (!) a Gyulai MEDOSZ sakk-kör tagjaként, ahol édesapám I. o. játékos volt. A kezdetekről kevés emlékem van a II. világháborús évek miatt. A sakk-készlet, amellyel játszottunk, megvan, és a budapesti sakkmúzeumban van kiállítva. Édesapám nem foglalkozott a „sakk elmélettel” – de azt tudta, hogy a NAGY OROSZ sakkozók könyvéből lehet sokat tanulni!
A legfontosabb, amit mondott: kislányom, mindegy milyen színnel játszol, nyerésre kell játszani — ez meghatározta játékomat akkor is, amikor már versenyeztem. Soha nem éreztem, hogy hátrányban vagyok, mert sötéttel játszom valakivel.
Én a sakk mellett asztaliteniszeztem is általános iskolai éveim alatt. Több éven át Békés megye úttörőbajnoka voltam úgy sakkban, mint asztaliteniszben – együtt Berczik Zoltán későbbi Európa-bajnok asztaliteniszezővel együtt kerültünk fel 1952.-évben Budapestre a Vasútépítő Törekvés klubba.
A Gorkij iskolában hogyan sikerült a tanulást és a sakkot összeegyeztetni?
K. E.: Nem volt problémám, kollégista voltam. Elengedtek edzésekre és a vasárnapi csapatversenyekre, az iskolából soha nem hiányoztam. Csodálatos tanáraim voltak! Minden tantárgyat orosz anyanyelvű tanárok tanítottak, így felelni is csak az első félév után tudtam. 0roszul tökéletesen megtanultam. Sakkozni az iskolában csak az órák közti szünetben sakkoztam Breier Tamás és Komoróczy Géza osztálytársaimmal, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, ilyenkor nem sakkozunk, hanem ők számolnak be sikeres munkájukról, amire az egész ország büszke.
Kikkel találkozott úgy a magyar, mint a külföldi sakkozók közül, akik mély benyomást tettek Önre?
K. E.: Orosz nyelvtudásomnak köszönhetem, hogy a NAGY OROSZ sakkozókat személyesen is megismerhettem és többekkel jó barátságban is lettem. Bronstein, Keresz, Bondarevszkij, Averbah, Tal, Szpasszkij, Korcsnoj, Polugajevszkij, Tajmanov és sorolhatnám tovább a nagymesterek névsorát. Sokat beszélgettem velük a szovjet sakkozók munkájáról és tanítási módszereikről is. A világ legnagyobb sakkozójának Mihail-t tartom. Miért? Ez egy hosszú történet. Természetesen ŐK az én generációm játékosai voltak – akik előttük voltak, azokat nem ismerhettem személyesen.
A magyar férfi sakkozók közül akik az én generációmhoz tartoztak: Barcza Gedeon, Szabó László, Bilek István, és természetesen Portisch Lajost értékelem legtöbbre.
A magyar női sakkozás régi tagjaival együtt nevelkedtem fel. Előttük nem voltak világnagyságok. Egy klubban játszottam Karakas Évával, akinek akaraterejét a nyerésre törekvésben értékeltem legtöbbre. A magyar női sakkozás rangját a világban a Polgár lányok tették elismerté. Világra szóló eredményeket értek el.
A civil munkában segítette a sakktudása?
K. E.: Az olimpia után az Utasellátó Vállalat Sportköréhez kerültem, és oktatási előadóként dolgoztam. Nagyon szép évek voltak. Ezután jött egy nagy váltás – az akkor 1600 mezőgazdasági szövetkezettel rendelkező szervezet munkatársat keresett az üdültetési központjába, akinek vannak a horvát tengerparton kapcsolatai. A Sakk olimpia Splitben volt a Hotel Marjanban, aminek igazgatója — Branko Zlodre – elismert szakember volt az üdültetésben és én tartottam vele a kapcsolatot. Az ő segítségével elkezdődött a munkám a turizmusban. A Split melletti Rozac campingben 6000 fő mezőgazdasági TSZ dolgozó üdült évekig. Nyugdíjazásomig 25 éven át dolgoztam a turizmusban és több miniszteri kitüntetéssel végeztem a munkám. A munka és a sakk kapcsolatáról még sokat beszélhetnék. Egy biztos, az „előre gondolkodásnak” nagy hasznát vettem, és ezt főnökeim is látták és használták a döntéseikben.
Milyen óvodásoknak sakkot tanítani?
K. E.: A versenysakkozást abbahagytam, de pár éven át játszottam még csapatversenyeken.
Unokám már az óvodában elmondta, hogy a Nagyi sakkozik és így kezdtem el a gyerekeket tanítani, mert tudtam, mennyire jó lesz nekik a „sakk előre gondolkodása” az iskolában, majd a munkájukban. Nagyon sok tapasztalatot szereztem a tanítás folyamán és úgy érzem, hogy sok JÓT-hasznosat tudok adni a gyerekeknek. Az a szeretet, amit tőlük kapok és látni azt, hogy milyen örömmel tanulják meg a sakk-lépéseket leírhatatlan. FONTOS jelszavam: köszönés a tanítás kezdetén: jobb kezemnél fehér kocka! A tanítás alatt: szabály az szabály! Köszönés a tanítás végén: nem sírok, ha kikapok!
Az irodalom is szívügye, mondana erről valamit?
K. E.: Amikor szüleim Budapestre költöztek és én nem voltam tovább kollégista, abba a házba költöztek, ahol Pethes Sándor művész úr lakott, akit mindenki a Csim-Bumm cirkuszból ismert, és mint gyerek nagyon kedveltem. De ott lakott még Somogyi Nusi, az Operettszínház művésznője is. Sanyi bácsinak nagy könyvtára volt és az Ő tanácsára olvastam el a könyvek közül: Thibault család, Lanny Budd 12 kötetes sorozatát (Upton Sinclair), Zsivágó doktor (Borisz Paszternak), Kreutzer szonáta (Tolsztoj), Kaland (Márai Sándor). A színdarabot a Radnóti Színház előadásában 28 alkalommal néztem meg – miért, ez egy külön történet. A Gorkij iskola irodalomtanára Lermontov verseit szerettette meg velem (Zsdi menja – Várj reám, Darvas Iván énekelte csodálatosan).
Jelen: Vitray Tamás könyve: Az egész fele Heltai Jenő verse: A másik. Somogyi Nusi néni elvitt minden vasárnap az Operettszínház délutáni előadásaira. Így láttam játszani Honthy Hannát, Feleki Kamillt, Homm Pált, Rátonyi Róbertet, Németh Marikát.
Ebben a házban lakott még a Tabányi zenekar szaxofonosa, Salamon István. Ők a Corvin étteremben léptek fel esténként, ahol a Záray-Vámosi duó énekelt. Elvitt sokszor meghallgatni. FONTOS, FELEJTHETETLEN — ő vitt el a Kispipába, ahol meghallgathattam SERESS REZSŐ-t, aki nekem, mint „sakkozó kislánynak” elénekelte a Szomorú vasárnapot.
Elképzelhető, hogy a jövőben különböző országok sakk gépei játszanak egymással, barátsággal?
K. E.: Lehet,de ez a „technika” közötti játszma-semmi köze ahhoz, hogy a két ország sakkozói milyen erőt képviselnek. Az 1950-60-as években az EURÓPAI országok közötti csapatversenyek 12 táblán folytak. DICSŐSÉG volt az ország válogatott csapatában játszani.
Mi az, amit szívesen elmondana?
K. E.: Nagyon sok mindent el tudnék még mesélni, hisz 80 év alatt annyi érdekes, jó és rossz dolog történt velem… Kiválasztani azt, amit „szeretnék”, ahogy kérdezi tőlem, lehetetlen.
De összegezném a legfontosabbat: sakk eredményeimet köszönhetem édesapámnak, aki CSAK úgy engedett fel Gyuláról Budapestre, ha középiskolai tanulmányaim a Maxim-Gorkij orosz-magyar iskolában folytathatom. Az asztalitenisznek, mert láttam Berczik Zoltán európai bajnok mérkőzését a világbajnok Ogimura ellen, melyet 20-15-ről nyert meg! A sakkban akkor van vége a játszmának, ha aláírtuk a játszmalapot! Soha nem adtam fel a játszmát, mert rosszul állok!
Hozzászólások