Tátrai S. Miklós | A második találkozás (részlet)

Szépirodalom - próza

A második találkozás (részlet)

 

 

Sándor egyedül nevelte Gábort. Amikor munkája miatt délután, vagy éjszaka távol kellett lennie, szülei segítették. Felesége öt évvel korábban, 1975 őszén tragikus hirtelenséggel elhunyt. Azóta nem talált igazi társat. Nem talált olyan asszonyt, akit el tudott képzelni kisfia anyjának. Voltak barátnői, komolyabbnak tűnő kapcsolata, de mindig hiányzott valami, amit magának sem tudott pontosan megnevezni. Nem volt nőfaló, nem vágyott érzelem nélküli üres együttlétekre. Szerelmet, és olyan gondoskodó szeretetet keresett, amelyből nemcsak neki, hanem Gábornak is bőségesen jut. Tudta jól, hogy Évát nem hozhatja vissza, másik párt kell találnia, bármennyire is szerette és szereti még mindig feleségét. Nem hitt a jövőben, sokszor érezte úgy: a múltban kell keresnie a megoldást, csak azt nem tudta: hol és hogyan? Eger ebben nem akart segíteni. Minden Évára emlékeztette, bármerre ment, vagy nézett.  Sárvári mester híres fagylaltozója az első találkozásukat, a Dobó tér a randevúkat, a székesegyház esküvőjüket, az Érsek-kert a meghitt sétákat és a csókokat idézte. Olykor még a szél is kínozta, amikor felkapta, és szétterítette a Dohánygyár illatát, amit Éva – számára meglepő módon – nagyon kedvelt. Hihetetlennek tűnt, hogy a Finomszerelvénygyárban dolgozó több száz csinos lány, egyedül maradt asszony közül, vagy Egerben, ahol a tanárképző főiskolának köszönhetően, sokkal több helyes lány él, mint a hasonló kisvárosokban, Sándor nem találja meg a boldogságát. A rokonok és barátok azt hitték, nem is akarja igazán elkötelezni magát, pedig szándékait egészen más, mások számára érthetetlen gondolatok uralták. Úgy érezte, Éva emlékét sértené meg, ha új szerelemét ugyanott keresné, ahol a régit eltemette. Valahol másutt kell megtalálnia, időben és térben távol a jelentől. De hogyan?

A fiúk hangos közeledése zökkentette ki Sándort gondolataiból. A vízi pisztolyok kereszttüzébe került, mert a kislegények rájöttek: megéheztek. Délután öt óra felé járt az idő, valóban messze volt már az ebéd, az uzsonna pedig kimaradt a programból. Egyetértően szedelőzködtek, és elindultak a sátor felé. Útközben megegyeztek a vacsorában, a fiúk vidáman javasolták a dupla csurdítást. Sándor nem ellenkezett, de nehezen tudta elképzelni, hogy a gyerekek majd türelmesen megvárják, amíg tüzet rak, amíg a tűzből parázs lesz, mert igazán csak akkor illene elkezdeni a szalonnasütést. Eszébe jutott Olga pogácsája, amit gondosan rejtegetett a mostanihoz hasonló nehéznek ígérkező estekre. Úgy tervezte, hogy majszolgatás közben majd elviccelődnek, elmókáznak a hamuban sült pogácsákról szóló mesékkel, és azzal talán sikerül elterelni a fiúk figyelmét a lassan múló, unalmasnak ígérkező percekről. Nem rajta múlt, hogy a mesék elmaradtak, senki sem unatkozott, és az este mindenkinek tartogatott meglepetést, nem is kicsit. Amint befordultak az utcába, meglepetten látták, hogy a kapu mindkét szárnya nyitva van, pedig ők azt gondosan bezárták. Sándor először rosszra gondolt, azonban meglátta Mariska néni vidám integetését, és valami meglepetésre gondolt. Ebben nem tévedett.

Az udvarban két csehszlovák rendszámú autó, és két új sátor állt. A sátrak között három gyerek játszott. A nagyobb kislány tíz-tizenkét éves a kicsi talán öt, a fiú hét-nyolc éves lehetett. Szimpatikus, negyvenes éveiben járó férfi rendezkedett a piros Skoda csomagtartójában.

– Megjöttek a fülekiek! – újságolta Mariska néni – Nagyon kedves emberek!

– Igen látom, itt a két család. Hol vannak a többiek? – érdeklődött Sándor.

– A két asszony elment a boltba vásárolni. Pável maradt a gyerekekkel. Tavaly még Martin is itt volt, de most nélküle jöttek. Elhagyta a feleségét és a kisfiát. Valójában csak Pável szlovák, no és félig a gyerekek. Az anyukák, akik egyébként testvérek, magyarok. Mindenki beszél magyarul, bár a férj egy kicsit mókásan. Majd meglátják!

A beszélgetés hangjára Pável felemelte fejét a csomagtartóból, és köszönésként biccentett az érkezők felé. Sándor odalépett, kezet nyújtott, bemutatkozott, bemutatta a fiúkat, és azonnali tegeződést javasolt.

– Akkor ahoj, vagy szia! Pável Miklik vagyok – fogadta barátságosan az ajánlatot a szlovák férfi, és a már szétnyitott kemping-székek egyikére mutatott. – Hozok sör, ezt kell ünnepelni!

– Nagyon kedves vagy, nem tiltakozom, jól fog esni. Szeretem a cseh és szlovák söröket.

– Hoztam sok, gyere mindig!

– Nem akarok visszaélni a jóságoddal, majd módjával. Tudod mit? Gyertek este szalonnát sütni. Mi elkészítjük a tüzet, a nyársakat. Bőven van szalonnánk, csak kenyeret hozzatok. A gyerekeknek úgysem lesz sokáig türelme, ők majd játszanak, mi pedig elbeszélgetünk, eliszogatunk. Finom egri borral tudlak kínálni benneteket a barátom pincéjéből. Valamelyik nap meg is látogathatjuk, imádja a vendégeket. Ismered a magyar mondást? Sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör! Majd ügyeljünk a sorrendre! Remélem a hölgyeknek is lesz kedve egy vidám estéhez.

– Köszönöm a meghívást, elfogadjuk. A felségem húga hangulata nem jó most. Lehet, nem jön, majd meglátjuk.

– Igen, hallottam Mariska nénitől, hogy elhagyta a férje. Mikor történt?

– Tavasszal, de nem én mondtam semmit! Nem szabad tudni!

– Ne aggódj Pável! Hallgatok, mint a sír!

A férfiak megitták sörüket. Sándor elment előkészíteni a tűzrakót, Pável folytatta a pakolást. A gyerekek vidáman bújócskáztak, eszük ágában sem volt bármelyik felnőttnek segíteni. Már lobogott a tűz, és elkészültek a nyársak, amikor a két asszony benyitott a kiskapun. Vásárlás előtt még tettek egy nagyobb sétát, így a vártnál későbben érkeztek meg. Pável szlovákul beszélt velük, időnként a tűz felé mutatott, minden bizonnyal beszámolt a gyors barátságról, és a vacsorameghívásról. Sándor nem akarta zavarni egyezkedésüket. Úgy gondolta, majd megismerkedik a hölgyekkel, ha lesz kedvük a közös programhoz, ha pedig nem, akkor majd holnap találkoznak. Feleslegesen aggodalmaskodott, mert Pável néhány perc múlva jelezte: számíthat rájuk, hamarosan érkeznek. Valóban így történt, a férfi és a két asszony húsz-huszonöt perc múlva elindult a tábortűzhöz. Sándor udvariasan eléjük sietett, barátja pedig elegáns meghajlással bemutatta a hölgyeket.

– Hanna a felségem – intett kedvesen a kicsit idősebb, de vidámabb asszony felé –, a sógornőm pedig Erzsébet Balogova, akit mi úgy hívunk…

– Betti! – vágott szavába döbbenten Sándor, és úgy nézett az elsápadó asszonyra, mintha csodát látna.

 

*

 

 

Az egri Farkas András alapítvány pályázatának megosztott első díját kapta A második találkozás című novella, melyből részletet közöltünk.

 

 

Az Egerhez kötődő és egri témát választó írók számára kiírt pályázaton díjazott novella teljes terjedelmében a szerző várhatóan ősszel megjelenő kötetében lesz olvasható.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “A második találkozás (részlet)”


  1. Szeretettel gratulálok a “A második találkozás” írásodhoz. Nagyon tetszik. Egyébként nincs messze az ősz; kibírom addig,míg elolvashatom az egész novellát…

    Hozzászóló: Kisslaki László | 2018. június 23., 12:50
  2. Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen!

    Hozzászóló: Tátrai S. Miklós | 2018. június 30., 20:49

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés