Budapesten született 1887. június 25-én, a család ötödik gyermekeként. Édesapja, Karinthy József művelt tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja volt, anyja Engel Karolina, akit korán elvesztett. Testvérei, Etelka és Elza festőnövendékek, Emília rendkívüli nyelvtehetség. Frigyes – a műkedvelő filozófus és tudós apa révén – a francia kultúrát kedvelő költő és filozófus baráti körben képzőművészeti, irodalmi, filozófiai viták légkörében nőtt fel. Már fiatalon írt, Nászutazás a Föld középpontján keresztül című parodisztikus regénye tizenöt éves korában jelent meg. Közölt tőle a Magyar Képes Világ, Az újság, a Nyugat és több más napilap.
1906 tájt összebarátkozott Kosztolányival és Csáth Géza révén megismerkedett a freudizmussal. Akkoriban a magyar tudomány és művészet Európa élvonalában volt, ez magával ragadta őt is. Ismereteit olvasmányaiból és tudós barátaitól szerezte. Úgy vélte, „Nem lehet meg a művészet tudomány nélkül”. Novelláiban és tárcáiban. Freud, Strindberg és Weininger nőszemlélete tükröződik. A francia felvilágosodás írói mellett odafigyelt a kortárs filozófusokra is.
1912-ben valósággal berobbant az irodalomba. Megjelent az Esik a hó, feltűnést keltve biológiai-kórbonctani naturalizmusával, a Ballada a néma férfiakról című két novelláskötete, az Együgyű lexikon és a Görbe tükör humoreszkgyűjteménye és az Így írtok ti. Írásmódja forradalmasította a humor, a szatíra művészetét.
A háború kitörése ellen több művében is tiltakozott (Grimasz, Utazás Faremidóba, Holnap reggel). Világnézetének lényegét aforizmába fogalmazta meg: „A háború ellentéte nem a béke, hanem az eszmék forradalma.” A polgári forradalmat helyénvalónak találta, a proletárdiktatúrát nem.
Szatirikus publicisztikájának csúcsaként a Krisztus és Barrabás (1918) című kötetét tartják. Még abban az évben vitte el a spanyolnátha a feleségét, Judik Etelt, akivel egy közös gyermekük is volt, ekkor visszavonult a közélettől. Sokat fájt a feje, megviselték a politikai események is. „Úgy érzem, agyamban daganat képződött” – írta le még 1918. október 28-án. A kommün bukása után kipellengérezte a fehérterror ideológiáját, s ez támadásoknak tette ki jobbról is, balról is.
1920-ban feleségül vette a korábban orvosi tanulmányokat folytató Böhm Arankát, 1921-ben gyerekük született, Ferenc.
A szélsőséges diktatúrákat, Mussolinit, Hitlert, Sztálint az elsők között bírálta. Felolvasó körutakon vett részt a húszas évek végén, az elcsatolt magyarlakta területeken is, s megható vallomásokat írt magyarságtudatáról. 1930-ban jelent meg formai szempontból bravúros verskötete, a Nem mondatom el senkinek. A hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a relativista fekete humor irányába fejlesztette tovább regényben, elbeszélésben, humoreszkben egyaránt.
1936 márciusában mind súlyosbodtak rosszullétei, Budapesten és Bécsben végzett vizsgálatok eredménye: sürgősen műtendő agydaganata van. A műtét után felépül, élményét regénnyé formálja. A Mennyei riport (1937) korszatíra a túlvilágról. Az Utazás a koponyám körül című regénye agyműtétjéről szól. Sajtó alá rendezte Üzenet a palackban című verseskönyvét. Egészsége viszont nem bírta a gyors iramot, így az újságírói tevékenysége mellett gazdag tervei (regények, színdarabok, utazás) nem valósulhattak meg.
1938. augusztus 29-én halt meg Siófokon.
Munkásságával nemcsak az irodalmat gazdagította, hanem a nyelvet is. Nem utánzott, nem formált át meglévő gondolatokat, ügyelt arra, hogy ő fedezzen fel valamit. Műfajt, játékokat, formát teremtett, viselkedésünk természetét tudatosította. Nevet adott különös helyzeteknek, mellőzött érzéseknek. A magyar irodalomban a humoros-szatirikus-groteszk művészet szintézisét hozta létre, úgy tartják, a groteszk képviselője volt már Örkény előtt. Emlegethetjük azonban egy sorban a világirodalom nagy szatirikusaival is: Shaw, Chesterton (stílusjegyek), Jarry (abszurditás), Huxley (természettudományos szemlélet), Kafka (szorongásos látomások)
„Elgondolkoztat bennünket, és megdöbbent. Leleplez valamit, amit addig nem láttunk ennyire világosan. Torzképeit oly alaposan átgondolja, oly keményen építi föl és szerkeszti meg, hogy végül – elolvasásuk után is – távlat nyílik elénk, mintha magasban jártunk volna, és kilátótoronyból néztünk volna le a lapályra.” (Kosztolányi Dezső)
https://www.youtube.com/watch?time_continue=137&v=0n9ptgOgTLA
Az 1930-as évek második feléből származó eredeti hanglemez-felvétel. Basch Lóránt hagyatékának része. A verset Karinthy szavalja el.
Karinthy Frigyes: Méné, tekel…
Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,
E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Délben az ember megkisértetett,
Az éjben sírtak a kisértetek.
Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.
A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.
Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.
Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.
Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.
Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.
Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
De a legszebb és a legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
Tedd most szívedbe és füledbe el –
Az értelmét majd megtudod, ha kell.
MÉNÉ, TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.
Hozzászólások