B. Tomos Hajnal | Megíratlan levelek (6.)

Szépirodalom - próza

Megíratlan levelek (6.)

 

Kedves Denis*!

Valószínű igen nagy meglepetést okozok levelemmel, miután sok évi hideg távol maradásom azt a benyomást kelthette, hogy valamikori szoros barátságunk is kihűlt. Nem Denis, én nem feledtem el a Vincennes-i börtönt s annak hajdani foglyát, kihez szinte naponta elgyalogoltam, hogy láthassam és megosszam vele az akkor még csíráiban leledző „felforgató” ideáimat.

Most, hogy agg kezem már alig bírja markolni a pennát, hasonló óhaja támadt lelkemnek: megosztani veled életem mostani szemmel felmérhető gyümölcseit, leszűrni eddigi elmélkedéseim lényegét és összefoglalni azok eredményeit. Hiszen te, ha egyes részleteiben nem is, de elméletem vezérfonalával mindig is egyet értettél és bizonyos vagyok abban, hogy most sem tagadod: földünkön a jelen állapotok tarthatatlanok, az ancien régime-nek el kell süllyednie minden fertőjével együtt. Hiába fejlődnek a tudományok, virágzanak a művészetek, ha azok gyümölcsei csak a magántulajdont s annak hájas birtosait táplálják, a több milliós nép pedig az elnyomás középkori igáját nyögi. A Társadalmi szerződés-ben kidolgoztam az örök érvényű emberi jogok alkotmányát, a népfelség és észjog alapelveit. Mi lett a sorsa? Genfben és Párizsban máglyára vetette a hóhér. Émil-regényem a nevelés tengelyét billenti vissza természetes helyzetébe, hogy az embert már ifjú korában a társadalmi torzítások ellensúlyozására, az isten-adta jogok élvezetére oktassuk, ez a könyv is hasonló sorsra jutott. Jómagam pedig eszemet vesztve menekültem hol Párizs katolikus klérusai, hol a genfi kálvinisták karmai közül, hogy aztán hajszál híján nyakamat vegyék az angol parasztok. Egyszóval kedves barátom, a mai idők embere nem éri fel ésszel, mire is próbáltam őt okítani egész életem során.

Úgy hallom, mostanság valami forró fejű ifjak próbálják mozgalmukat  teóriáimmal felruházni, a szabadság, testvériség, egyenlőség jelszava alatt. Világot akarnak felforgatni a Társadalmi szerződés állambölcselete ürügyén, milliókat akarnak szerződtetni egy olyan társadalom felépítésére, amely legfennebb az apró Genf városállam keretei között képzelhető el, semmiképp nem  ráerőszakolva a hatalmas felzúdult francia népre. Nem tennének egyebet, mint a feudális birtoklási és kizsákmányolási formát átruháznák a most feltörekvő burzsoáziára, aki megváltozott keretek között ugyan, esetleg más kormányforma alatt, de ugyanazt az igazságtalan állampolitikát folytatná, mint hatalmi elődei.  Kevesen értik meg, hogy az én szerződésem nem osztja meg a társadalmat elnyomókra és elnyomottakra, hanem a természet-adta szabadság jogán alapul, mely minden embert egyenlővé tesz és pusztán a közakarat hatalmának rendeli őt alá.

Itt, az ermenonville-i magányomban a fák és madarak társaságában ez nem is tűnik megvalósíthatatlannak. Lehet majd századok múltán az emberiség leporolja könyveimet és megtanulja belőlük az egyetlen út járhatóságát, melyet ez idáig csak süket füleknek ismételtem: vissza a természet-hez.

Agg barátod,
J. J. Rousseau, a genfi polgár

Kelt. Ermenonville-ben, 1778. június 9-én

 

*Denis Diderot francia filozófus, író, Rousseau fiatalkori barátja

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Megíratlan levelek (6.)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés