Igenis megmutatja Dávidnak, hogy nem az az ijedős fajta!
Panka nagy levegőt vett és átlépte az elhagyott üvegház küszöbét. Hiába zárták el kordonnal a park látogatói elől, a fiatalok rendszeresen beszökdöstek az épületbe titkos légyottokra. Aztán elterjedt a hír, hogy szellemek járnak bent. Panka sosem akart bemerészkedni oda, ám Dávidnak hála betoji nyuszinak kezdte csúfolni az osztály. Ezt nem hagyhatta, és tanítás után a park lezárt végébe sétált.
Nem törődött a testét feszítő érzéssel, sem a zordan hajlongó fákkal. Kitárta a belső ajtót, mire ázott föld szaga és fojtó virágillat csapta meg. Bárcsak magával hozta volna az asztmagyógyszerét, de öt percet csak kibír bent!
A poros üvegtáblák mögött nehéz csönd ült, néhol még látszott a murvás sétaút az erdőben. Csikkek és kólásdobozok jelezték, merre jártak a fiatalok.
Pára csepegett a méregzöld levelekről. A fák az üvegpalota tetejét súrolták, némelyik ablakot már áttörték az ágak. Verejték szaladt le Panka hátán, alig kapott levegőt.
Elindult az üvegház belseje felé. Torka kiszáradt, szíve ki akart ugrani a mellkasából.
Hirtelen megzizzent a lomb. Panka felkapta a fejét. Csak egy madár röppent fel a fáról.
A természet hangjai körbefonták. Egy páfrány oldalra dőlt, mintha kéz hajtotta volna félre, mögötte homályba vesző üresség tűnt fel.
– Hahó! – kiáltotta Panka.
Pulzusa felgyorsult. Fejében megszólalt a vészcsengő, tudta, ki kell jutnia a szabadba. Léptek zörgették meg az avart.
Panka megfordult, de csak a lombokon átszűrődő fénypászmák táncoltak előtte. Minden egyformának tűnt. Keresni kezdte a csapást, melyen idáig jött, de nem találta. A kert növényei mintha lassan közelebb kúsztak volna hozzá. Csak képzelődsz, mondta magának, kevés itt a levegő. Tenyerét a nadrágjába törölte, majd arra indult, amerről több fényt látott.
– Erre! – suttogta valaki. A hang egyszerre szólt mindenhonnan.
– Ki az? – fordult körbe a lány.
Láthatatlan kéz nehezedett a vállára.
Panka felsikoltott és futásnak eredt. Ágak téptek a ruhájába és hajába, a levelek emberi szavakat susogtak. Hangosan zihált, lába alatt gallyak reccsentek, a lány mégis tisztán hallotta, valaki hívogatja őt.
Mintha elvágták volna, véget ért az erdő és egy tisztáson találta magát. Földbe gyökerezett a lába a látványtól, a szíve kihagyott egy ütemet.
Egy férfi és egy nő kézen fogva ültek egy régi asztal mellett. A nő kalapján fakó szalagok között zöld hajtás bólogatott. Az alakok ruháit belepte a por, bogarak bújtak el a redők közé. Szellő szaladgált a téren, mintha teste volna, nyomában megsüllyedt az avar.
Panka közelebb lépett. A pár csontos ujjaikkal egymást szorította, üres arcukra ráfagyott a szerelem. A férfi bal szeme helyén kék árvácska nyílt.
Valaki felnevetett a háta mögött, mire Panka minden félelme elpárolgott.
Tudhatta volna, hogy kilesi és utána jön. Mi mindenre nem képes, csak hogy igaza legyen! Panka megfordult és rávetette magát a fák közül kilépő Dávidra.
– Hülye vicc volt! – kiáltotta. Nagyot lökött a vigyorgó fiún, beleadva a mozdulatba minden haragját.
– Mégiscsak félsz a szellemektől?
– Honnan szerezted a hullákat? – kérdezte Panka. Egész testében remegett. Ha nem szúrt volna a tüdeje, két kézzel püfölte volna a fiút.
Dávid abbahagyta a vigyorgást.
– Hullákat?
Panka a tisztás felé mutatott, mire Dávid megdermedt.
Hirtelen zene csendült fel a semmiből. A pár egymásra mosolygott, felálltak és táncra kaptak. Elkeringőztek Panka mellett, a nő ruhája a lány lábát súrolta.
Dávid keze csúszott a tenyerébe, önkéntelenül is odasimult hozzá.
Életteli és vidám kacaj szállt a levegőben. Panka meseszépnek találta a táncolókat, irigykedve figyelte gondtalan boldogságukat.
A pár Panka és Dávid felé intett.
A fiú mozdult elsőként. Karjába kapta Pankát és forogni kezdett vele. A lány nevetett, melegség járta át. Teste könnyű volt, nem is érezte a talajt a talpa alatt. A szellő átölelte és felemelte őket, a levegőben keringőztek tovább az andalító dallamra.
Elszállt minden félelem.
Panka Dávid mellkasára hajolt, és tudta, így maradnak örökre.
Hozzászólások