A bizottság nem hitt a fülének. Bizonyára elhangzott már ebben a teremben nem egy „baráti” jó tanács, megjegyzés, de ilyen kritikát nyilván nem vágtak még eddig a fejükhöz.
– Valamit kihagytál – tette hozzá I. Ali csendesen. – Amit idáig Jézus Krisztus vezetett.
Most megfogott! Ha erre azt mondom: Hogyhogy vezetett? Hát látták-e az Édenben Jézust vagy akár egy angyalt is valaha, erre a sértésre azonnal felfüggesztik a mentelmi jogom, és Isten veled Éden, SZIRP, reformok! Ha viszont hallgatok, talán megúszom, ám akkor mit keresek Xanaxban? Eh, egy életem, egy halálom, jöjjön, aminek jönnie kell!
– Hát látták-e az Édenben Jézust vagy akár egy angyalt is valaha?
A kerekasztal felhördült.
– Szentatyám – állt fel a szokásoktól eltérően a pufók arcú bíboros –, meddig kell még hallgatnunk ennek az eretneknek a programját?
– Nyugalom, testvér, Hitetlen Tamások mindig voltak, ez nem újság, és ők, tudod, csak arra esküsznek, amit látnak, hallanak. Na, idefigyelj, amice! – fordult felém Albi hirtelen. – Szerinted a vakok is csak abban hisznek, amit látnak is, mert akkor minden világtalan hitetlen.
Ördöge van a tesónak, másodszor is megfogott!
– Köszönöm. Nincs több kérdésem.
A bizottság és maga őszentsége is diadalmasan mosolygott.
– Én azonban engedelmeddel folytatnám – paprikázott fel őszentsége mosolya.
– Parancsolj! – fintorgott a szentatyává kent űrvándor. – Itt az Édenben bárki szabadon elmondhatja, mit gondol, csak persze civilizált, keresztény hívőhöz méltó formában.
– Egyelőre ne bolygassuk, ki, hogyan, miben hisz, és nézzük a tényeket. Régen, még az emberi történelem hajnalán minden jelentősebb jelenséget Istenhez kötöttünk. Kitört egy vulkán, vihar, meghasadt a föld alattunk? Isten haragszik ránk. Jó volt a termés, vadászat? Isten megjutalmazott bennünket. Nem tudtunk megérteni, megoldani valamit? Majd Isten megoldja. És valljuk be őszintén, nem is volt olyan rossz érzés arra gondolni, hogy van ott fent egy atyuska, aki mindent megold és értelmez helyettünk. Aztán eltelt néhány évezred, és lassan felnőtt lett a gyerekből. Ennek folyamán jöttünk rá, hogy a mennydörgés egy zivatar során keletkező villám csattanó hangja, mely a levegő hirtelen kitágulásakor keletkezik. Jó termést pedig egyszerűen azért értünk el, mert kedvezőbb volt az időjárás, vagy/és nagyobb hozzáértéssel végeztük a dolgunkat. Szóval okosodtunk, tanultunk. Így jött létre a tudomány. Ettől fogva kezdtük megszokni, honnan várjuk a választ, ha valami nem klappol, végül, de nem utolsósorban, hogy bizony gyakran magunk is segíthetünk magunkon. Talán épp ebből kifolyólag keletkezett az a mondás is, hogy segíts magadon, és Isten is megsegít. Igaz, történelmi tény ez vagy csupán fikció? – emeltem fel a hangomat.
A tanácsteremben még a szívek dobogását is meg lehetett hallani.
– Főtisztelendő bíboros testvér, és ti, mindnyájan, válaszoljatok, kérlek, a kérdésre!
Nem válaszoltak, a példák, adatok maguk helyett beszéltek.
– Tehát tény. Ha viszont tény – halkítottam le ezúttal a hangomat –, mi szükség van Istenre?
Erre a kérdésre már nemcsak a bíboros, hanem az egész bizottság talpra ugrott.
– Te… te nem hiszel a mindenható Atyában – intett Ali a bizottságnak, hogy üljön vissza a helyére.
– Talán igen, talán nem, egy azonban bizonyos: ahány ember, annyi cél, és hidd el, szentatyám, nem minden bárány kívánkozik ugyanabba az akolba, akarom mondani Paradicsomba.
– Hanem hova, vagy van más Paradicsom is?
– Talán van, talán nincs, nagy ám ez az univerzum, csak körül kell nézni benne, elnök úr.
– Hát nézzetek, és mondjátok meg nekem is, mit láttok! Te például mit láttál?
Elég rosszízű kérdés volt, és bizony nem idézett fel bennem semmiféle kellemes emléket.
– Megmondjam? Port, gázt, hol tűzben égő, hol kihunyó csillagot, köröskörül hideg és síri sötétség, melyben nyoma sincs az életnek – villantotta fel Ali azokat a képeket, melyeket űrmigráns létére maga is számtalanszor láthatott. – Én a helyedben hálát adnék Istennek, hogy megkönyörült rajtam, és átemelt ebből a lélektelen, veszélyes világból egy jól védett, meleg fészekbe.
– Aha, jól védett, más szóval emiatt nem lehet rajta se ki-, se bejárni. Így persze érthető, miért nem tud rólunk senki sem, és mi magunk sem vethetjük meg soha egy bolygón sem a lábunkat.
– Valamit valamiért. Sajnos a biztonságnak is ára van.
– Hogyne, a szabadság – fojtogatta valami a torkomat, és elhagyott, hűséges robotjaimra gondoltam, akiktől még el sem tudtam búcsúzni.
Be szívesen behoztam volna ide őket is, ha nincs ez a védőpajzs, amin át már csak a gondolat repülhet.
– Kemény dió! Talán meg sem érteném, ha nem tévelyegtem volna minden remény és cél nélkül magam is a kozmoszban. De azt már tényleg nem értem, miért hirdetitek úton-útfélen, hogy az Édenben mindenki éppoly halhatatlan, mint a Teremtő – remegett meg a hangom előre sejtve mekkora kavarodást keltek majd ezzel a kérdéssel.
Ali szemébe furcsa fény villant, de türtőztette magát, és úgy tett (legalábbis én így láttam), mint aki nem hallja, mit habogok.
– Van még valami azon a papíron? József testvér, hány pontból áll a SZIRP programja?
– Ötvenből.
– Akkor folytasd, de szaporán, hogy legalább a felét meg tudjuk még ma beszélni!
– Igenis, szentatyám. 4. Legyen az új államformánk neve: parlamentáris köztársaság (ismertetésével külön brosúrában foglalkozunk), melynek középpontjában bolygónk laicizálása áll. Ezzel hivatalosan is megszűnik az egyház vezető szerepe. Laicizáljuk a hivatalokat, iskolákat, prioritást kap az ipar, technika, tudományos kutatómunka, végül felállítjuk az édeni történelem első, legkorszerűbb fegyverekkel ellátott karhatalmi szervezetét. Így biztosíthatjuk – csuklott el József testvér hangja a belső feszültségtől – az É-2 rendjét, védelmét, fölöslegessé téve ezáltal az Édent védő sugárpajzs használatát. És ha nincs sugárpajzs, beindulhat az univerzum kutatása, a turizmus, a bolygóközi utazás…
– Nem! – fogyott ki türelméből az exvándor.
– Soha – kontrázott a bizottság.
– Az egyház olyan szervezet, mely nélkül a társadalom az anarchia, erkölcstelenség és hatalmi ambíciók mocsarába süllyedne – hadonászott a szentatya. – Erre tehát szükség van. Ami az Éden technikai színvonalát illeti, nyugodtan kijelenthetem, hogy szükségleteinknek messzemenően eleget tesz, további fejlesztése tehát irreleváns. A rendőrség és hadsereg felállítása úgyszintén. Feltételezem, hogy ezt az agyrémet maga Hitler ültette az agyadba. Hát nem, tisztelt Antal Krisztián úr! Isten királyságában sohasem létezett erőszak, ergo katona, zsaru sem, és nem is lesz mindaddig, amíg az Ő nevében kormányozzuk a világot.
A kizárólag klerikális méltóságból verbuvált bizottság percekig tapsolt az elnöknek.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások