Két évig a MÁV-lakótelepen éltem, a nyolcadik kerület és Kőbánya határán. Pár száz méterre csak a Hungária körút dübörgő zajától, őrületes forgalmától, mégis valami paradicsomi egységben a természettel. A nyugalom és béke szigete volt számomra az a telep, hatalmas fenyőfák a parányi kertekben, ibolyaszőnyeg tavasszal és minden évszak virágai bőségben, végigkísérve az évet. Szabadon burjánzó növények, a kertekben napozó szelíd cicák, néhány kutya élt a közelemben, és rengeteg madár. Életemben még soha nem laktam ennyire közel a madarakhoz, nem figyelhettem meg őket, életük eseményeit, szokásaikat.
Napjaim nagy részét, főleg a hétvégét egyedül töltöttem, sokat írtam, meditáltam és igyekeztem egyedül is meglelni a lelki békémet. Több száz vers és novella született abban az időszakban. Az első őszi gyíkok látványa által kicsalogatott haikuktól kezdve két éven át folyamatosan ontottam a szövegeket.
Már beköltözésemkor éreztem, hogy különleges helyre kerültem, amikor a bejárati ajtóhoz vezető két kőlépcső tetején ülve lábam előtt apró gyíkok futkároztak. Első perctől kezdve barátomnak éreztem az engem körülvevő természetet.
Sokáig nem tudtam, milyen lehet a madarak selymes tekintetében megfürödni, mennyi nyugalom árad belőlük, vagy éppen közöny, de igen nehéz a bizalmukat kiérdemelni. Magot vettem és hintettem nekik, amit elfogadtak, az itatóhoz közel jöttek, de az első váratlan mozdulatomra felrebbentek.
Első madaram az öreg varjú volt, kétévnyi magányom társai lettek később a cinkék és a fecskék, néhány fekete- és sárgarigó, verebek, meg a rengeteg, állandóan zajongó szemtelen szarka.
Egy kora nyári estén történt, meleg volt odakint még este tíz óra tájban is, nyitott ablakomon át beszűrődött a holdfény és az esti neszezések. Különben csend volt, zenét sem hallgattam épp valamiért, olvasólámpám fényében, az öreg fotelben összekuporodva olvastam. Elmerültem a könyvben, megszűnt számomra a külvilág, amikor különös zajra lettem figyelmes, mintha valamit, talán egy nehéz kárpitot végighúztak volna a falon. Szélcsend volt, a függönyt meg sem lebbentette az esti szellő, csodálkozva néztem szét.
És akkor megpillantottam a jövevényt: egy apró kis fecskét. Riadtan verdesett, látszott, hogy halálra van rémülve. Felálltam, közelebb mentem hozzá, hogy felvegyem és az ablakon át segítsek neki a szabadba visszajutni. De nem tudtam megfogni, annyira félt tőlem. Minden erejét összeszedve felszállt és a szoba egyik felső sarkába repült, majd onnan szinte lezuhant, az ágy mögé, a sarokba éppen. Alig megközelíthető helyre, ahol csak úgy tudtam volna hozzá közel férkőzni, ha elhúzom a nehéz ágyat a faltól.
Látogatóm eme manőverek közepette megüthette magát, vagy csak annyira kimerült, hogy feladta a küzdelmet, ott maradt mozdulatlanul a sarokban.
Lassan elhúztam az ágyat, csak centiről centire, óvatosan közelítettem meg az apró tollcsomónak tűnő kicsi madarat és ösztönösen beszélni kezdtem hozzá: ne félj, kis buta, nem bántalak, valahogy így.
Végül lehajoltam hozzá, tenyerembe fogtam, ujjaim közé zártam és éreztem gyors szívverését. Úgy, ahogy volt a tenyerem öblében tartva a saját szívemhez fogtam, hogy annak dobbanásait érzékelve a kismadár megnyugodjon. Ma sem tudom, miért tettem ezt, de talán valamiféle anyaösztön ébredt fel bennem a betévedt kicsi fecske iránt.
Szárnyainak riadt verdesése lassan elcsitult, megnyugodva elernyedt a pici test. Pár perc múltán az ablakpárkányra tettem, szabad volt előtte az út. Kis tálkában vizet, néhány szem magot helyeztem mellé. Sokáig nem történt semmi, egyszer csak megmozdult s én felsóhajtottam: él. Előbb ügyetlenül, majd lassanként magára találva rendezgette tollait, aprócska szárnyait. Néha rám sandított majd számomra teljesen váratlanul, elaludt. Ott, két lépésnyire tőlem, szobám ablakának párkányán, a lágy éjszakai holdfényben. Az én látogatóm, egy kicsi fecske.
Sokáig néztem.
Később leoltottam a lámpát és én is aludni tértem.
Reggel már nem volt ott. Nem tudom, mikor repült el, mikor választotta a szabadságot az én társaságom helyett. De én még sokáig kerestem őt az ablakom alatti kis kertben a többi madár között.
Hozzászólások