A csetényi mozi
A csetényi mozi hőskorában mi voltunk a főszereplők. A major egyik elhagyott istállóját szemeltük ki, ami szerintünk nagyszerűen megfelelt a célnak. Az istálló belső oldalán, a bejárattal szemben volt egy vakablak. A vetítés úgy zajlott, hogy egyikünk kintről tükörrel beterelte a napsugarakat, míg a másikunk újságokból kivágott képeket tett föl a vakablak kintről megvilágított részébe. Minden képhez kitaláltunk valami szöveget. Ebben sosem volt hiány. 10 filléres belépőért szórakoztattuk a nagyérdeműt. (És magunkat is.)
Aztán eljött az igazi mozi ideje is. A vetítés a gépállomáson zajlott. A kombájnokat is befogadó hatalmas pajták egyik hosszanti oldala nyitott volt. Kezdés előtt egy órával kezdtük az átalakítást: a gépállomás dolgozói minden géppel kiálltak a pajtából, mi meg behordtuk a padokat és székeket, fehér lepedőt feszítettünk ki az egyik falon, és az áramellátás biztosítása után máris kezdődhetett a vetítés. Utána az egészet vissza kellett rendezni. Így ment ez tavasztól őszig. Télen szünet volt. (Akkoriban nem vicceltek a bakonyi telek.)
Hatalmas előrelépést jelentett, amikor a mozit átköltöztették a kastélyba. A régi és az új helyen is állandóan ott nyüzsögtünk a mozi körül. Mindent megtanultunk, ami a vetítéshez kellett. Szívesen segítettünk bármit, annak reményében, hogy a filmeket többször megnézhessük. Utána az Angliában mindegyiket eljátszottuk.
A szápári mozi
Csetény szomszédos faluja Budapest felé 3 kilométerre Szápár. A Szapáry grófok egykori birtoka. A kastélyból mára talán már romok sem maradtak. Néhány falmaradványt még láttam 7-8 éves koromban.
1958 tavaszán egy közös kiránduláson vett részt a csetényi és a szápári iskola. Ott beszélgettünk arról, hogy Szápárra is el kéne vinni a mozit. Mérlegeltük a lehetőségeket, és kialakítottuk az elérhető megoldást. A hátizsákomba tettem a diavetítőt, egy hosszabbítót, mellé néhány filmet. Kerékpárra pattantam, és a megbeszélt időpontra megérkeztem a szápári iskolába. Meglepődtem azon, hogy milyen sokan összejöttek. Klasszikus diafilmeket hoztam: Egri csillagok, Rákóczi hadnagya, Toldi Miklós, Lúdas Matyi. A narrátor szerepe is rám maradt.
Mikor befejeztem a vetítést, azt vettem észre, hogy meglett, idős emberek sírtak a meghatottságtól. Kicsit szégyenlősen törölgették könnyeiket. Kértek, menjek máskor is, mert ez annyira szép volt.
Külön varázsuk lehet a diafilmeknek, mert 40 évvel később az unokáimat nyűgöztem le, akik szájtátva nézték és hallgatták a lejátszott történelmi diafilmeket.
Hozzászólások