Zalán Máté Sándor | Végzetünk

Szépirodalom - vers

Végzetünk

 

Aranyló part a homlokod.
Mögötte gondolatfolyó,
és rajta túl a birtokod
csomó megsárguló fotó.

 

Most félve tőled kérdezem:
e gyűjteményben hol vagyok?
Utol nem ér a végzetem,
ha néha benned alhatok.

 

Tán áradásod elsodor,
és meg se látszom partodon.
Az arcod lesz vihar-komor,
s csodálkozom villámodon.

 

Vagy jó leszel, kegyetlenül,
mert rám akasztod terhedet.
Megőrzöl élteden belül,
s megosztod vélem végzeted.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Végzetünk”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés