Súlyos szavak. Csak az a kérdés, mennyiben őszinte, továbbá miért nem nyilatkozott az egész plénum előtt is ilyen bátran, őszintén.
– Hát, Bercikém, megengeded, hogy így hívjalak, nemcsak megleptél, de jócskán össze is zavartál. Ezek szerint elfogadod a programunkat?
Ali ajka megrándult.
– Mielőtt erre válaszolnék, tekintsd át, kérlek, ezt a filmválogatást! Válogatás indul!
Alig mondta ki, szemem előtt megelevenedett a történelem Jézus születésétől a világ istentagadóvá válásáig. Mondanom sem kell, hogy a néhol Eisenstein-szerű jelenetek végig az egyház áldásos tevékenységét dicsérték.
– Ilyen élet volt a Földön, amíg az emberek hittek Istenben – összegezte a látottakat. – Most pedig nézzük meg, amikor már nem hittek.
Ami ezután következett, túlszárnyalt minden rémálmot. Háborúk, vér, szenvedés, ember által okozott természeti katasztrófák képei váltogatták egymást őrült iramban. Végül, amikor már az egész bolygó romba dőlt, felégett, láttam a Földet is meghalni.
– Elég, elég! – takartam el a szememet.
– Most már megérted, miért van szükség az egyházra, és milyen lavinát indítottatok el eddig is az Édenben? Tudod, mit? Pihenjünk! – ajánlotta, miután hiába várt a válaszra. – Egyelőre felejtsük el ezt a szerencsétlen programot, és sétáljunk egyet a városban!
Beugrottunk egy ütött-kopott tragacsba, és minden nevezetes helyet megnéztünk magunknak. De csak a kocsiból, nehogy felismerjenek bennünket. A biztonsági személyzet a távolból követett.
– Fantasztikus város! Mintha egy idegen, hipermodern bolygón sétálnék! – állt el szemem-szám a csodálkozástól. – Miért nem jellemző ez az egész Édenre?
– Láthattad a snittekben, milyen következményekkel jár, ha avatatlan kezekbe kerül a technika. Hogy határoztál? – kérdezte, amint visszatértünk a központba.
– Ugyanúgy. Belátom, sok mindenben igazad van, de hazugságra építeni valamit, ugyanolyan butaság, mintha homokra építenénk a házunkat. Én jobbat ajánlok: öntsünk tiszta vizet a pohárba, és konzultáljunk demokratikusan az Édennel. Legyünk vele is ugyanolyan őszinték, mint mi ketten itt négyszemközt. Mellesleg az sem igen méltányos, hogy mialatt a xanaxi technika valamennyi elvárásnak eleget tesz, az É–2 némely részében még a villanyt sem igen ismerik. Másrészt hogy hagyhatnám cserben azt a rengeteg hívőt, barátot beleértve magát Hitlert is, aki vakon hisz bennem, és ebben a percben is lélegzetvisszafojtva lesi, milyen sikerrel tárgyalunk.
– Mi, hogy Hitler hisz benned? Elment az eszed, űrvándor? Hitler csak egy emberben hisz: saját magában. Mi ketten talán még tehetünk valamit, de ha vele is szövetkezünk, holtbiztos, hogy ezen a bolygón kő kövön nem marad.
– Hitler megbánta bűneit, és aki megbánta bűneit, annak Isten is megbocsát, mint ahogy az apa is megbocsátott megtért, tékozló fiának. Hogy lehet az, hogy neked, minden édeni polgár szentatyjának mégsem esik meg a szíved a kis karnagyon?
– Már megesett, meg is hívtuk az udvarba.
– És?
– A szemembe nevetett. Kár, mert ilyen zsenik nem teremnek ám minden bokorban, és biztosan nagyon jól fel tudtuk volna használni. Legrosszabb esetben kipingálhatta volna a szobámat – tréfálkozott Adalbert.
– És ha én is nemet mondok? Kiutasíttok az Édenből?
– Te mondtad, úgyhogy utoljára kérdezem: hajlandó vagy együttműködni az Apostoli Szentszékkel, vagy mint bolygónkra veszélyes elemnek örökre búcsút mondunk egymásnak?
– Ezt tennéd egy magadfajta testvérrel?
– Semmi testvér! Nota bene: a politikában, magasabb körökben nincs testvér, csak program, irányelv és érdekszövetség.
No, ez nem újság. Egy fajtámbelitől azért mégiscsak többet reméltem.
– Tiltakozom! Ez nem igazság! Tud a bizottság is a dologról? Törvényes tárgyalást kérek bíróval, tanúkkal, védőügyvéddel – követeltem nem sok meggyőződéssel.
– Hogy megint visszakasztlizzunk a Szent Mihály-i rendházba, merthogy ez vár rád, azt sejtheted.
– Hú, azt már nem! Bármire ítéltek, csak arra ne, hogy ismét visszamenjek abba a laktanyába! Ez esetben már inkább…
– Megegyezünk?
– Vigyetek vissza a Terra 124-eshez!
– Ahogy kívánod. Őrség! – hívta be a biztonságiakat. – Vigyétek vissza ezt az alakot ugyanoda, ahonnan érkezett.
Felraktak egy hibridbe, s a következő pillanatban már a felhők felett repültünk. Na, ezt megúsztam! – esett le az a bizonyos kő a szívemről. Jaj, ne, valamit kihagytam a pakliból: hátha a kinti világ már más dimenziókban, vagy hogy szokták mondani, létezik, és én tüstént por és hamu leszek, amint innen kiteszem a lábamat?
– Várjatok, testvérek, meggondoltam magamat! – rikoltoztam, mint egy csapdába esett kismadár, amíg rám nem fújtak valamit, amitől egyből álomba merültem.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások