Panasz • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Panasz

mikor azt mondom, nem szerettek, nem hazudok
magukat szerették bennem,
másképp elfogadtak volna tőlem mindent, azt is
amikor rúgkapáltam, ordítottam, hogy engem
vegyen a nyakába, ne hagyjon a földön, mert
magasban akartam járni, látni az utat az utca fölött
nem öleltek, nem mondták jól van, csak a
jobb is lehetne csörgött a fülembe folyton
hogy rendet kell rakni, kitakarítani, elmosogatni
és mindent minden nap újra
pedig magamtól csináltam meg a leckéket

nem szerettél hiszen kidobtál
mint azt, amit elhasználtál
nekem estél
magadnak fojtogattál
bezártál, körbevettél
szuszogni is csak magadnak engedtél
add ide, tedd oda, gyere ide, ne csináld már
hogy nem érted,
ha néha nevemen szólítottál
csak azért, hogy hatalmad gyakorold fülemen

nem túlzok, mikor ezt mondom
gyilkolászva szerettetek folyton
épp annyi rést hagyva a fogáson
maradjon másnap is fogni való
a ragadd meg és a tiéd lesz elve
magához ölel téged megölve

és ha ezt súlyosnak találod
próbáld ki meddig élsz nélkülem
akkor lennék igazán szabad
ha úgy szeretnétek
hogy szabadon hagynátok

 

2018. június 6.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS