V.13.
Apám és anyám itt van velem, szinte érzem a jelenlétüket, mintha szólnának is hozzám, hívogatnak, nem is tudok ellenállni hívásuknak. Nem látom őket, de hallom a hangjukat folyamatosan, sőt mintha a lépteimet is irányítanák, így jutok el egy sötét piacra, ahol sokféle ócskaság között jócskán akadnak használható tárgyak is. Gondolom, szerzek néhány régiséget, kiválasztok egy míves képkeretet meg egy ódon falilámpát, hoznám is mindkettőt, de ekkor elővánszorog valami fészeraljból egy pipázó öreg és azt mondja, válasszak mást, mert ezek a darabok elkeltek már. Bosszús vagyok, mennék szüleim hangja után, de már a hangjukat is elnyelte a sötét….
***
V.14.
Van egy tágas földalatti lakásom, nagyon kényelmes és a sok led lámpának köszönhetően szinte nappali világosság uralja. A panelház hangzavarai elől gyakran járok ide pihenni, olvasni, írni. Hatalmas könyvtárszobám is van, ahányszor idejövök, mindig hozok magammal újonnan szerzett kincset, könyveket, folyóiratokat, elégedetten szemlélem dolgos éveim gyümölcsét, a földalatti bunkerben ezt a könyvtárat.
– Jaj, de bolond vagy – szólal meg valaki mögöttem. Kinek kell ez a sok vacak porfogó, ha már nem leszel? – mintha a torkomon köszörülné kését valaki –, nem ismerem fel a hang gazdáját, hiába hívom, jöjjön elő, nem jelentkezik. A meddő várakozás közben sírhatnékom támad…
***
IV.23.
Már álmomban is feltűnik, hogy nagyon sokat utazom, istenhátamögötti vidékeken rázattatom magam buszokon, vagy fütyülős, füstöt eregető, westernfilmekben látott régi vonatokon ülök régivágású emberek között szorongva kocogok a kanyargó síneken a vadnyugati tájban és nézelődök magányosan az emberek között. Megvigasztalnak az álombeli utazások, tudatosan mennék más környezetbe, ahol biztonságban élhetnék és megszűnnének végre utazási kényszereim, kísérleteim…
***
IV.24
Egy üzletház alagsorában állok fiammal és családjával. Emily elengedi anyja kezét, futni kezd és egyedül száll be a liftbe, majd elindul felfelé magától a gépezet. Nyugtalankodok, de a szülőkön nyoma sincs az izgalomnak, azt mondják ne aggódjak, mert Emily talpraesett kislány, úgyis visszajön vagy a földszinten megvár bennünket. Jó néhány perc eltelik, de a kislány nem kerül elő. A lift gombjait nyomogatni kezdik a szülők, erre hatszög alakú átlátszó liftkabinok érkeznek, érdekes látványt nyújtanak, egészen eltereli figyelmünket a kislányról.
***
Kórházban vagyok ismét, műtétre várok. Bizalomkeltő laboros próbál vért venni tőlem, de a könyökhajlatban nem sikerül a művelet, aztán meglékel a csuklón és az előző hely között félúton az alkaromon, pedig szóvá teszem, hogy teljesen felesleges vért venni tőlem, mert a tegnapi laboreredményt magammal hoztam az egészségházból. Azt válaszolja az asszonyság, hogy ezt a feladatot kapta és el kell végeznie. Az alkaromat is csak kínozta az imént, de nem sikerült a vérvétel, ezért lejjebb csúsztatja a szorító gumit a csuklómra, megint közbeszólok, hogy ezt a pontot veszélyes megszúrni, itt még soha nem vettek tőlem vért, hanem a kézfejemen futó erekből igen, erre önkéntelen fordítom el, és a kézfejem tartom a nő elé, aki drasztikusan csavarja vissza a kezem, és csak annyit morog, hogy ne kísérletezzek, mert megbánom, feladom, tegyen amit akar.
***
Nem tudom, hogy melyik országban, de egy három napos családi üdülésen vagyunk. Padlásszobában kapunk szállást, az egyikben menyem és a fiam lakik, a másikban az unokákkal én. Éjjel különös zaj hallatszik az alsó szintről, mintha a padlásunkat döngetnék. Fiam szól a panzió tulajdonosának, hogy ebben a rettentő hangzavarban nem lehet aludni. Azt mondja a tulaj, elfelejtette említeni nekünk, hogy a szobák alatt néhány elefánt istállója van, de ne féljünk, mert igencsak békés állatok, igaz, hogy hangoskodnak, táncolnak, dobognak, de hát épp azért ilyen olcsó a szállásunk.
Hozzászólások