Hetedhéthatár | Az ajándék

Szépirodalom - próza

Az ajándék

 

Egy forró augusztusi délután a hatalmas diófánk alatt ücsörögtünk Petivel. Limonádét ittunk és élveztük az árnyékot. Peti egy idő után megunta a hallgatást, az ágak susogását, a madarak csivitelését, szóval a csendet, és megkért, hogy meséljek valamit.

– Ilyen melegben? – kérdeztem.

– Árnyékban vagyunk, nem?

Igaza volt, és ugyan mi lehetne a legjobb egy ilyen csendes délutánon, az árnyas lombok alatt, mint egy jó mese.

– Meséltem már nagyapám ajándékáról? – kérdeztem.

Peti a fejét rázta.

– Akkor elkezdem. Egy nap a nagyapám elindult a városba, hogy vegyen néhány dolgot a vásárban. Amikor elbúcsúzott, azt mondta, hoz nekem ajándékot, valami értékeset, aminek nagyon fogok örülni. Amikor este megérkezett, gondolhatod, hogy eléje futottam. Körbeugráltam, és nagyon-nagyon szerettem volna tudni, mit hozott nekem a nagyapám.

– Csak lassan, csak lassan – mosolygott –, majd vacsora után mindent megtudsz.

Mi más tehettem volna: vártam és alig bírtam magammal a vacsora végéig. Akkor aztán előkerült a várva várt ajándék. A nagyapám a zsebébe nyúlt és kihúzott onnan valami nagyon apró dolgot, ami elfért az öklében. Arra gondoltam, valamilyen állatka lesz az, vagy édesség, vagy esetleg üveggolyó. De nem: egy dió volt az.

– A nagypapád képes volt egy szem diót hozni a vásárból?!

– Várd ki a végét, Peti! Amikor megláttam a diót, nagyon elkeseredtem, hiszen többre számítottam, valami tényleg értékesre. Mit lehet kezdeni egy szem dióval? A fél fogamra sem elég. Esetleg gurigázhatnék vele a barátaimmal, de ezt is hamar meg lehet unni, arról nem is beszélve, hogy rengeteg üveggolyónk volt már nekünk.

– Mit csináljak ezzel, nagypapa? – kérdeztem kétségbeesetten.

– Elültetjük – mosolygott a nagyapám. – Holnap reggel neki is állunk.

Így is lett. Másnap reggel korán felkeltünk, kimentünk a kertbe, nagyapám ásott egy lyukat a földbe, beleejtette a diót, betemettük, végül jól megöntöztük.

– És utána mi lett? – kérdezte Peti.

– Mi lett volna? Kihajtott.

– És megnőtt az égig?

– Á, dehogy. Ez nem varázsdió volt. Az egy másik mese. Kezdetben csak vékony kis ágacska volt. Szorgalmasan öntöztük, aztán kihajtottak a levelei is.

– És azok aranyból voltak?

– Nem. Ugyanolyanok voltak, mint minden más diófalevél.

– De akkor mi volt ebben az értékes ajándék?

– Mit gondolsz Peti, most milyen fa alatt ücsörgünk?

Petinek elkerekedtek a szemei.

– Bizony kis unokám, ez az a fa, amit nagyapámmal együtt ültettünk. Látod, milyen szép nagy lett, milyen árnyékot ad most nekünk. Ha édességet kaptam volna tőle, azt már rég megettem voltan, ha játékot kaptam volna, az már rég elromlott volna. De ez a fa, még mindig itt áll és még te is élvezheted az árnyékát.

Peti ekkor elmosolyodott, belekortyolt a limonádéba, hátradőlt a széken és hallgattuk a madarak énekét, és az ágak susogását tovább.

Mert mi mást lehet tenni egy ilyen forró, augusztusi délutánon?

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Az ajándék”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com