Egy távoli vidéken, sok ezer évvel ezelőtt, egy szebb és jobb világban élt egy gyönyörűséges hercegnő, kinek az arca halvány volt, mint a csillagok, a szíve pedig oly tiszta, mint a téli hótakaró. A magas sziklaorom tetejére épített kastélyában élt magányosan. A várban melegséget ontott a kandallóban pattogó tűz, de a palota mégis fagyos volt. A szolgák és cselédek hada kereste a kedvét, de ő csak ült szomorúan az ablak előtti székében és távolba révülő tekintettel várt. Várta a férfit, aki majd enyhíti a teste forró hevét, a férfit, aki nővé és anyává teszi, aki a szerelme, a végtelen gyönyörűsége és a teljesség lesz. A jövőjét, az életét, a Mindenét várta. Úgy érezte, ha szerelmet nem is kaphat, de legalább egy gyerek felé szálló kacagása oldaná a körülötte gomolygó sűrű fájdalmat.
Hosszú évek teltek el így, a nő szépsége nem csökkent, de a reménye egyre csak apadt. Nem akadt férfi, aki neki ajándékozta volna a szerelmét, amely majd gyermekként hozott volna nekik gyümölcsöt.
Egy varázslatos éjszakán csapzottan ébredt. A Hold ezüstje bevilágította az ablakát és hívta. Kérte, legyen az Úrnője, emelkedjen a magasba, és uralja az eget éjszakánként. Legyen a csillagok és a Nap társa, ha már a Földön nem lelt boldogságra, engedje meg, hogy a Nap rávethesse az éltető szeretetteljes fényét és ragyogjon.
Magára terítette az ezerszínű selyemkendőjét, és elindult a nyikorgó falépcsőkön a vár bástyájára. Nem volt benne kétely, úgy érezte eleget várt, nem tartja itt semmi, a halál megváltó ereje majd békét hoz a szívébe.
Szőke haját tépte a szél, bátran vállalta a sorsát. Mély levegőt vett és levetette magát a mélybe. Az örvénybe zuhanó nőt a Hold puha karja ölelte át és repítette a magasba. Így született meg a Hold Hercegnő, aki beköltözött égi otthonába.
Ebben az időben a világ túloldalán élt egy szikrázó tekintetű szénfekete hajú cigánylány, akit a szerelem oldhatatlan, vak vágya gyötört.
Varázslatban bízva tébolyultan bolyongott a sűrű sötét erdőben. A haja kócos volt a ruhája feslett és csak sodorta és sodorta a szenvedélye. Könyörgött élőnek és holtnak, teljesítsék a kívánságát. Eszeveszetten kívánta a férfit, akiért a szívét és a lelkét adta volna.
– Tiéd lesz, amire vágysz – válaszolt ekkor a fohászra a Hold Hercegnő. – Megkapod a szíved és tested választottját, de cserébe kérem a gyermeketeket. Az a nő, aki feláldozza a gyermekét, hogy legyőzze a magányt, az nem érdemli meg, hogy gyermeke legyen.
A cigánylány nem tudott gondolkodni, nem látott mást maga előtt, csak a férfi édes arcát és annak perzselő szemét, nem hitte, hogy valaha is módjában állna a Holdnak elvennie a fiát.
– Tiéd lehet a fiam, ha nekem adod a férfit, akit szeretek! – kiáltott a cigánylány a Hold Hercegnőnek.
Az erdőre ezüst lepel borult, meleg szél kavargott a levegőben, bűbáj szállt a szélben, megszületett az egyezség. A Hold Hercegnő és a cigánylány alkut kötöttek.
Egy hatalmas fűzfa árnyékában ébredt a cigánylány, ahol a perzselő szemű férfi várta. A testük maga volt a sóvár kéj, a nő boldogan semmisült meg a férfi karjaiban és olvadt vele eggyé többször is. Amire a nap felkelt már megfogant a gyermek a nő méhében.
A cigánylány boldogsága határtalan volt, nem gondolt a Hold Hercegnőre, nem tartott tőle, soha nem hitte, hogy fizetnie kell a vágyaiért.
Hónapok múlva a perzselő szemű, barna férfinek, hófehér, ezüstfehér színű gyermeke született. A hirtelen természetű, forróvérű szeretőt elöntötte a gyilkos kétely. Beleőrült a gondolatba, hogy a nő megsértette a becsületét és megcsalta, hogy mást ölelt és mást csókolt. Féltékenységében tört ragadott és szíven szúrta a szerelmes cigánylányt. A nő némán roskadt össze, a szeméből könnyek csordultak ki, ruháját átitatta a tűzpiros vér. A házra ismét ezüst lepel borult, meleg szél kavargott a levegőben és az égből egy sápadt arcú gyönyörű asszony szállt alá. A Hold Hercegnő a bölcsőhöz lépett és kiemelte a gyermeket.
A haldokló cigánylánynak pedig ezt súgta:
– Enyém a gyermeked, hisz azon a bűbájjal teli éjszakán egyezséget kötöttünk és nekem adtad.
A cigánylány akkor már tudta, hogy gonosz fondorlat áldozata lett, a Hold Hercegnő rászedte, megadta a vágyát, de már akkor tudta, hogy ő elbukott.
Így lett a Holdnak gyermeke. Azt mondja a legenda, ha telihold van, a gyermek jókedvű, ha sír, a Hold elfogy.
Gyermeke lett a Holdnak, de a szerelmet nem élvezhette soha. A Nap fénye napról napra éri, de a szerelmes ölelő karja sosem.
Hozzászólások