A hegyen túl még semmi jel,
nem is látni, ki megfigyel,
majd értelmet nyer a bárhol,
mikor elúszik a távol.
Nem tudni, titok vagy csoda,
összefoly mindig meg soha,
csak álca minden kis határ,
hol nem a füttyé a madár!
A túlzsúfolt holnap már üres.
Folyó suhan, marad a füzes,
s néma hűségük, az árnyék
a tiszta fényű holdra vár még.
Mint tejben oldódó kenyér,
álom leng át, felhő-fehér
est a pillanatra ragad,
csak lélek érzi, hogy szabad.
Hozzászólások