Álmomban egyszer újra megjelentél,
meleg fény övezte homlokod.
Úgy ültünk együtt, mintha téged várnánk.
Halkan zörgetted meg az ablakot,
mint ki fél; a régi kedves emlék
rezdülve bennünk száz darabra hull.
Búcsút intettél lilult kezeddel,
s indultál visszavonhatatlanul.
Szerettem volna megcsókolni kezedet,
de az álmomnak azonnal vége lett.
Csetény, 1967. november 15.
Hozzászólások