Hetedhéthatár | Drága kövek

Szépirodalom - vers

Drága kövek

 

A kristályok lassan, de egyre nőnek,
nagy jelzése ez a múló időnek.
Szigorú rácsok közt őrzik titkukat,
elme csak sejt, de hiába is kutat.

 

Tarka legendák, mit mágusok szőnek,
a kétkedőkben soha meg nem dőlnek.
Múlt Atlantiszába kódolt a tudat,
látni vélik sorsuk Göncölén a rudat.

 

Hej! Ti szépek, ti öröknek nőtt csodák!
El nem ért vágyak, rejtett kristály-szobák,
bújócskáztok már évmilliók óta.

 

Botor az ember. Akarja a szépet.
Belső rezgéstek szirénhangú ének,
melyben mindig ott sír egy bányásznóta.

 

(A szerző A tizenkét drágakő című kötetének megjelenésére)

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Drága kövek”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com