Este a Kisrablóba ment. A társaság együtt ült a szokott helyen, csak Anikó, a platinaszőke lány hiányzott. Monda Csaba, ez a kigyúrt testű, huszonnégy éves szőke srác, mindjárt észrevette.
– Szevasztok gyerekek! – köszöntötte a társaságot. – Szevasz! Már azt hittük, elvesztél! – mondta fennhangon Gács Jenő. – Nem! Rossz pénz nem vész el! – nyugtatta a jelenlévőket Monda. – Mi újság? Mesélj valamit! – kérte Széher Jenő, ez az alacsony, szőke fiú. – Mire vagytok kíváncsiak? – tárta szét a karját Monda. – Mindenre öregem! – mondta Gács és ábrázatán szétfutott a nevetés.
– Anikó keresett az este! – jegyezte meg Vali és fekete hosszú haját megigazította. Arca szomorú volt. – Sokáig várt? – kérdezte Monda kíváncsian. – Betoltad neki? – vágta közbe Széher és a toló mozdulatot jobb karjával mutatta is.
Mondát elfutotta a méreg. Ültő helyében egy csekély mozdulatot tett, mint aki fel akar állni. Gács Jenő észrevette és megfogta a karját, ezzel gátat vetve az akciónak. – Ne törődj vele, ilyen ez mindig! – nyugtatta Mondát.
– Nem kell azért olyan pofát vágni! – mondta Széher és színlelt védekezésként, felhajtotta sörét. További magyarázatként még hozzá tette: – Neked sikerült hazavágni a csajt, nekem meg nem. Jól bevágódtál nála és kész!
Monda alig tudta türtőztetni indulatát. Felállt és szembefordult Széher Jenővel. Érezte, ha megüti, elszáll ezzel a nagy pofájával. Vali megfogta megfeszülő karját. Ránézett a lányra, aki intett a szemével, hagyja hadd beszéljen. Vali kézfogása egy pillanatra megfékezte, de tett egy lépést. Ekkor megszólalt a zene, nagy erővel.
– Indulás táncolni! – adta ki a parancsot Gács Jenő, aki kissé kövérkés alakjával és beszédhangjának kellemes tónusával nyugtatólag hatott a pillanatnyi helyzetre. Széher Jenő felállt az asztaltól, de nem tudta egyensúlyát megtartani. Nekitámaszkodott az asztalnak. Réveteg tekintettel körülnézett és annyit mondott:
– Na, úgy látszik, sokat ittam! Megyek a vécére! Bizonytalan léptekkel elindult. Monda tekintete követte az ajtóig. Ekkor Vali megszólalt: – Történt köztetek valami? – Miért? – Tegnap az Anikó olyan szomorú volt – mondta a lány, és aggódva szegezte tekintettét Monda Csabára. – Sohasem fordult ez vele elő, összevesztetek? – Nem! – Mindenkivel szövegelt rólad, de senkit nem érdekelt. Tegnap még sírt is!
Mondát meglepte Vali szövege. Szótlan maradt, elgondolkodott. – Miért? Csak nem lett szerelmes. Nem tudom, én nem akartam. Nem akartam semmi rosszat neki!
– Beszélj majd vele! Holnap biztosan lejön! – javasolta Vali. – Jó! – nyugtázta Monda, és nyugtalanság kerítette hatalmába. Valira nézett, látta szomorú arcát, ez szokatlan volt számára. Meg is kérdezte a lánytól: – Mi van veled? Nem szoktál te ilyen lenni? Vali késve válaszolt: – Szakítottunk Tibivel, négy év után! – fájdalom látszott az arcán.
A többiek visszaültek az asztalhoz, a zene elhallgatott. Gács később egy fiúval érkezett.
– Szia srácok! – köszönt az új fiú. – Szevasz Dezső! – üdvözölték a többiek. – Akartok egy kis heccet? – kérdezte vidám tekintettel. – Egy kis bulit!
– Ilyet kérdezni? – mondta Gács. – Miről van szó?
– Házibuli van Lilikénél! Gyerünk el! – lelkendezett a hírhozó. – Igaz, nem hívtak meg bennünket, de remélem nem is dobnak ki! – próbálta magyarázni, amint a kissé döbbent arcokat látta maga körül.
– Hullajó! – kiáltott fel Vali kesernyés, tőle szokatlan módon, hiszen mindenki kiegyensúlyozott lánynak ismerte.
– Haláli! – csapta össze tenyerét Gács Jenő és hirtelen felállt, indulásra készen.
– Gyerünk! – egyezett bele kissé közömbösen Monda és még mindig Anikó járt a fejében.
– Nincs kedvem! – makacsolta meg magát Zsóka, ez a barna hajú húszéves lány, aki farmerjében és fehér blúzában egészen szemrevaló volt.
– Mi ütött beléd? – kérdezte Gács és egy kicsit indulatos lett.
– Nem szeretem azt a kis hülye Lilit! – jelentette ki Zsóka határozottan.
– Miért? – kérdezte Monda és értetlenül állt a lánnyal szembe.
– Mindent utánoz! Kis majom! Csak az a jó, amit én teszek. Olyan ruhába jár, amilyenbe én. Ananász levet iszik, pedig utálja. Egyszer mondtam, hogy az milyen finom. Határozatlan, ki nem állom! – dühöngött Zsóka hosszadalmasan.
– Nem számít, ne legyél már ünneprontó! – próbálta csitítani Monda.
– Valamelyikőtök vegye kezelésbe! – szólt közbe Gács és már indult is az utcára.
– Ő a házigazda, úgy sincs ideje velünk foglalkozni – tette hozzá Csaba.
– Úgy van, gyerünk! – kiáltott fel visszatekintve Gács.
Elindultak. Vali Ford kocsija kint parkírozott az utcán, tehát nem volt kétséges, mivel mennek. A lány beindította a motort. A többiek beszálltak. Monda a hátsó ülésre került.
– Vigyázat, indulás! – kiáltott Gács és átfogta Zsóka vállát. A motor felbúgott és szépen elindult a kocsi. Lassan hajtott Vali, finoman kapcsolt. Értett a motorhoz. – Érzéke van hozzá! – mondták mindig a többiek, ő volt lány létére az autós. Az útvonal Duna part, majd a Moszkva tér, aztán Budakeszi volt az útirány. Húszpercnyi autózás után Vali egy nagy villa előtt állt meg. Hangos kiabálással ugráltak ki a többiek a kocsiból. Vali kétszer, hosszan dudált, majd leállította a motort. A hangzavarra egy udvari villanylámpa gyulladt ki. Egy lány alakja jelent meg az ajtóban.
– Üdv a ház asszonyának! Kiáltotta messziről Gács és fogta Zsóka kezét. – Jöttünk megnézni mi újság a kéglidben! – jegyezte meg Monda magyarázatként.
Lili volt, aki ott állt az ajtóban, nyúlánk alakja szépen kirajzolódott a háttér megvilágításában. Közelebb jött az érkezőkhöz. Nem volt meglepődve.
– Gyertek beljebb! – invitálta a betoppant vendégeket.
– Remélem, nem dobsz ki bennünket? – kérdezte Monda.
– Hova gondolsz? Gyertek csak! – tessékelte beljebb őket.
Odabent teljes kivilágítás. Hatalmas nagyszoba. Halkan szólt a zene. – Hányan lehetnek? – ötlött fel Mondában és hirtelen körülnézett. A társaság igen népes volt. – Vagy húszan vannak! – állapította meg.
– Nem is tudom, hogyan mutassalak be egymásnak benneteket! – ügyetlenkedett Lili és zavartan, sután állt a szoba közepén.
– Mindenki mutatkozzon be annak, akit még nem ismer! – monda Gács. – Ez a legegyszerűbb! – és mindjárt a közelében álló szőke fiúhoz lépett. Példáját a többiek is követték, aztán egy darabig a szoba úgy nézett ki, mint egy vásár. Jöttek, mentek benne a résztvevők, kezet fogtak, vagy névleges, levegőben elcsattanó csókot dobáltak. Közben mormolták a neveket, melyet valószínű senki sem jegyzett meg, mert nem is volt ennek jelentősége. A bemutatkozás lassan tartó volt és Monda Csaba már unta is.
– Mindenki foglaljon helyet! – vezényelt Lili. – Legelőször iszunk! Poharakat osztottak ki, melyben ital volt. Monda is kapott egyet. Megszagolta. – Mi lehet ez, olyan különös az illata? – tette fel a kérdést önmagának. Gács azonban a fel nem tett kérdést nyilvánossá tette: – Mi ez, ilyet még nem ittam!
– Kóstold meg! Csirió gyerekek! – vezényelt Lili, felemelte poharát. Ittak.
– Marha jó! – mondta Gács és megnyalta a szája szélét. – Sok van belőle?
– Egy pár üveggel! – nyugtatta meg Lili.
– Akkor jó vagy nálam! – mondta Gács és újból ivott.
Mondának is ízlett, de érezte csalóka ital. Kevés is földhöz vágja az embert. Mellette állt Vali és ő is ivott. – Te is iszol? – lepődött meg Monda, amint a poharat látta a lány kezében. – A sofőrnek nem lehet! – tiltakozott hirtelen, a lány nem szólt, a poharat újból a szájához emelte. Monda értetlenül csóválta a fejét.
A beszélgetés lassan indult. Az ismeretlenek csak nézegették egymást. Lili egy kissé zavarban volt emiatt.
– Táncoljunk gyerekek! – mondta Lili és felerősítette a zenét. Gyors szám hallatszott. Lassan kialakultak a párok.
Monda felkért egy szőke hajú, eléggé rövid szoknyájú lányt. Lili mellett állt. Táncközben kérdezte: – Barátnője? – Lilinek? – kérdezett vissza. – Igen! – mondta Monda és érezte, hogy a lány alakja milyen izmos. Kemény húsú volt. – Nem! Csak ismerem, szoktam ide járni. Szombatonként. Ilyenkor ráérek! – felelte a lány. – Máskor nem ér rá? – Ritkán. – Mit tesz, ha szabad kérdeznem? – udvariaskodott Monda Csaba és jóleső érzéssel fogta a lányt. – Sportolok! – jelentette ki egyszerűen. – Milyen sportágban? – Úszás! – mondta lány és a fiú szemébe nézett. Ekkor értette meg, hogy alakja miért ilyen. – Ebben sokat kell edzeni? – kérdezte. A lány kissé késve válaszolt. – Meglehetősen! – Nem unalmas mindig csak úszni? – próbálta a beszéd fonalát megtartani. – Sohasem éreztem – mondta egyszerűen a lány. – Kedvvel úszom. Utána mindig felfrissülök! – összegezte. – Így jön a képbe a szombati tánc! – folytatta Monda és egy pörgős fordulóba dobta ki a lányt, aki élvezte a táncot. – Ez is kell! – mondta, amikor újból egymás mellett táncoltak. – Fiatal vagyok még! Monda Csaba nem szólt erre semmit, csak lépkedett a zene ütemére és egy-egy forduló során nézte a lány kék szemét. Majd minden bevezető nélkül, hirtelen megkérdezte: – Lili milyen lány? Meglepte Monda kérdése. – Hogyan gondolja ezt? – bizonytalanodott el egy kicsit. – Azt mondták az úton, kiállhatatlan! – jelentette ki a fiú. – Nem igaz! Csak a haragosa mondhat ilyet! – Én is úgy gondolom – összegezett Monda. Most a lány tett fel egy meglepő kérdést: – Tetszik magának? – Ne értsen félre! – szabadkozott. – Nem azért kérdeztem – és már meg is bánta az egészet. – Pedig csinos lány! – mondta és huncut mosoly bujkált a szemében.
Monda érezte, rossz irányba terelődik a beszélgetés. Szerencséje volt, a zenének vége és így megköszönte a táncot. A poharáért ment. Vali ott ült egy félreeső asztalnál, egyedül.
– Jól érzed magad? – kérdezte Monda. – Jobb így egyedül! – jelentette ki Vali. Elkeseredés bujkált szavaiban. – Te iszol? – kérdezte ismét döbbenten Monda. – Miért? Számít itt már valami? – kérdezte Vali. Akadozva beszélt, furcsa fintor bujkált az arcán, többször félrehúzta a száját, mint akinek nem akar helyre állni. – Ma már nem vezetsz? – kérdezte szigorúan Monda a lánytól.
– Dehogynem! – nyugtázta kemény, erős hangon. – Nekem is lehet bajom! De titeket ez nem érdekel! – tette még hozzá. – Azért még lehet inni! – erősen felkiáltott. – Vagy sajnálod tőlem? – a kérdés penge éles volt, kemény és hangos.
Monda észrevette, hogy mindenki feléjük néz. A zene nem akart megszólalni, hogy legalább oldja ezt a pillanatot. A csend ólomként nehezedett a társaságra, mindenki őket nézte. Vali felállt, kiitta a pohár tartalmát és teljes erőből a földhöz vágta. Az üvegcserepek éles, magas hangon szétgurultak a kövezeten.
– Ezt is sajnáljátok tőlem? Le vagytok… – nem fejezte be, összeesett. Rémület moraja futott végig a szobán.
– Vigyétek ki! – mondta valaki.
– A levegőre! – tették még hozzá.
– Dugd le neki az ujjad! – javasolta egy szőke fiú. Három srác felemelte a földről a lányt, megfogták mindkét karját és kivitték a szobából.
– Főzök neki egy jó erős duplát! – mondta Lili és indult a fiúk után.
– Az előbb még józan volt! – mondták többen is.
– Mennyit ivott? – hangzott el a vizsgálódó kérdés, de erre nem válaszolt senki.
– Gyorsan kikészült! – állapította meg egy lány.
– Még engem is megelőzött! – ismert Gács hangjára Monda. Mindenki megmozdult. Lili visszajött egy partvissal és lapáttal, eltakarította az üvegcserepeket. A társaság némán várakozott, mindenki maga elé bámult. Nem tudták mitévők legyenek.
Ez a szünet talán percekig tartott. A zenét próbálták bekapcsolni, de valahogy nem sikerült. Még ez is fokozta a feszültséget. Ebben a csendben rohant be Lili: – Rosszul van! – mondta röviden. – Hívjatok mentőt! – hangzott el a javaslat. Egy fehér pólós srác a mobilján pötyögtetett, majd hívta a mentőket. A pontos címet nem tudta, Lili magyarázott neki, mint mondjon.
Hosszú percek teltek el így, feszült csendben, senki sem tudta megmondani mennyi telhetett el, a hívástól a ház előtt megálló autó, villódzó kék fényéig. A mentősök gyorsan és szótlanul dolgoztak. Valit hordágyra tették, majd a kocsiba. Zsóka ült be mellé és a mentő csendben, szirénahang nélkül gördült ki az éjszakába. Monda Csabának eszébe jutottak az új fiú szavai, amikor ide indultak: – Akartok egy kis heccet? Hát ez lett belőle.
Hozzászólások