Börzsönyi Erika | Júliusi délután, napernyők alatt

Szépirodalom - próza

Júliusi délután, napernyők alatt

 

A júliusi délután csendjében egy férfi üldögélt a parkban. Egyedül volt, egyetlen vendég a nemrég megnyílt, kissé borsos árakkal működő kis kávéház teraszán, ahol az asztalok felett sárga-zöld napernyőket ringat a szél.

A parkot felújították, ettől elveszítette megszokott, bár kicsit kopott otthonosságát, és a háttámla nélküli padok, meg a térkövezett sétányok már nem vonzzák ugyanazokat az embereket, akik azelőtt a parkot benépesítették. Így aztán nem meglepő, hogy a jó idő ellenére is, a hely szinte teljesen elhagyatott, néptelen. Ha a kávéház tulajdonosainak az volt a szándéka az étlap áraival, hogy a pórnép ne menjen be, sikerrel jártak, viszont más se nagyon lépi át a küszöböt. Naphosszat kong az ürességtől.

Emiatt aztán remekül alkalmas a hely randik lebonyolításához, mondják, mert ha valaki úgy szeretne néhány órát eltölteni a kedvesével, hogy ne tegye ki őt idegen pillantásoknak, akkor ez a hely pont megfelel a célnak.

Élénk, csaknem viharos szél támadt, s az ernyők vadul repkedtek, csapkodtak a férfi feje felett. Ám ez őt nem zavarta, szemmel láthatólag a gondolataiba merült.

Már nem volt egészen fiatal, 54 évesen mégis úgy érezte, új életet kell kezdenie. Néhány napja zárult le egy igen nehéz időszaka az életének. Hosszas huzavona, egyezkedések és tárgyalások után végre kimondta a válást a bíróság házassági bontóperükben.

Már több, mint egy éve külön éltek. Zsuzsa és Tamás között lezajlott a kölcsönös vádaskodás és ajtócsapkodás időszaka, mindketten megpróbáltak kibékülni, és újra kezdeni, de be kellett látniuk, hogy nincs több esély.

Végül Zsuzsa döntött, és lépett, mert kettőjük közül mindig ő volt a határozottabb, az, aki gyorsan dönt és cselekszik, még mielőtt a másik elkezdhetné a szokásos alkudozást. Kiment dolgozni Németországba, és magával vitte az ikreket is, a hétéves Zsuzsit és Tomit.

Tamás rengeteget dolgozott, hogy rendszeresen ki tudjon menni hozzájuk, félt, hogy a gyerekek elszakadnak tőle érzelmileg.

A bíróság végül mindkét gyereket az anyjuknál helyezte el, de korlátlan láthatást engedélyeztek az apa számára. Nem akarták elválasztani egymástól a két gyereket ők sem, mert tudták, mekkora törést jelentene számukra!

A férfi egyedül élt a kis garzonban, amelyet a közös lakás eladása után vásárolt magának.

Rengeteg időt töltött a virtualitásban, a közösségi oldalakon. Egy időszakban szinte ki sem lépett a lakásból, szabadsága alatt még az ételt is a neten rendelte magának. Így aztán nem is lehet rajta csodálkozni, hogy fokozatosan elszakadt a külvilágtól. Bezárkózott, fizikai, és átvitt értelemben egyaránt. Egy idő után azt vette észre, hogy már nem is hiányzik neki a külvilág, bár eleinte nagyon sajnálta magát a tönkrement házassága miatt.

Akkoriban sokat ivott, de a sok másnapos reggel ráébresztette őt arra, hogy a piálás nem old meg semmit, és a közérzete is egyre rosszabb lett tőle.

Fél év telt el így, nem volt ereje elmozdulni a holtpontról.

Aztán egy reggelen úgy ébredt, hogy hasogató fejfájás kínozta, szétnézett, és meglátta, milyen káosz veszi körül. Üres üvegek, koszos, mosatlan edények, szennyes ruhakupacok mindenfelé. Csikkekkel teli hamutartók, és por a bútorokon.

Tamás nem értette, hogyan élhetett ebben a disznóólban idáig?

Tudatosan elkezdte felépíteni az életét, és önmagát: először is alaposan kitakarított, ablakot pucolt, kimosta a ruhákat, és elmosta az edényeket. Erre ráment három napja, elfáradt, de már érzett magában erőt a folytatáshoz. Úgy gondolta, hogy valami pozitív változás indult el az életében, már nem akart késlekedni, egyetlen napot sem elvesztegetni.

Az önsajnálattól tudatosan megszabadult, letette a cigit, és elkezdett futni. A legnagyobb elhatározás mind közül az volt, hogy abbahagyta az ivást. Semmi alkohol, nikotin, adta ki magának a képzeletbeli parancsot, megszabadítja a testét a mérgektől. Nagyon nehéz volt, többször érezte, hogy feladja, egyiket, vagy másikat, főleg a cigi hiányzott, de úgy érezte, bírnia kell önfegyelemmel, akaraterővel.

Tagja lett egy szinglikből álló csoportnak az egyik közösségi oldalon. Hiszen ő maga is szingli volt egy ideje, és bár a valóságban még nem vágyott társra, a virtuális társaság nagyon hiányzott az életéből. Egészen heterogén társaság volt az övék, korban, és foglalkozás, érdeklődés szempontjából is nagyon különböztek egymástól. Mégis, a beszélgetéseik érdekesek, szórakoztatók voltak, előfordult, hogy egész éjszaka fent maradtak néhányan, nem tudtak elszakadni egymástól. Valaki felvetett egy témát és a többiek csatlakoztak. Lassan érett meg bennük az elhatározás, hogy jó lenne megszervezni egy találkozót a csoport számára. Már kialakultak az elképzelések az időpontról és a lehetséges helyszínekről, bár nem volt könnyű egyeztetni nyáron, a szabadságok kezdetén 22 ember programját.

Tamás izgatottan készült a találkozóra, szerette volna már megismerni személyesen is a többieket. Főleg Évát, akivel éjszakákon át beszélgettek és már rég egymásra hangolódtak. A férfi úgy érezte, hogy a lány – mert Éva mindössze huszonkét éves volt, megérti őt, sok rokon vonást fedezett fel kettejük között.

Évát nem zavarta a korkülönbség, mégis tartott a személyes találkozástól. Magának sem tudta megindokolni, miért, de a virtualitást biztonságosabbnak érezte. Félt, hogy csalódást okoznak egymásnak, kölcsönösen, hogy a rengeteg meghitt beszélgetés ellenére sem lesz folytatása annak, ami épp csak elkezdődött közöttük.  Voltak már rossz tapasztalatai ezen a téren, nem mert kockáztatni.

A találkozó délutánján üzenetet küldött a csoportnak, hogy valami közbejött, ne várjanak rá. Nem kifogás volt, valóban nem tudta szabaddá tenni magát egy váratlanul szervezett családi program miatt.

Tamás csalódottan bár, de mégis elment, mert a virtuális barátokkal való első személyes találkozásról nem akart lemondani. Nem bánta meg, nagyon jól érezte magát a társaságban, ahol végül tizenhatan voltak, tíz nő és hat férfi. Éjfél körül kezdtek búcsúzkodni, voltak párok, akik már együtt indultak haza.

Éjjel sokáig beszélgettek Évával, hajnaltájban köszöntek el egymástól. Megbeszélték, hogy hamarosan találkoznak, csak ők ketten. Mert az esélyt meg kell adniuk egymásnak, bármilyen sokat sérültek is előző kapcsolataikban, az újrakezdéstől való félelmet le kell győzniük magukban.

A férfi ezért ült ott a napsütésben, forró szélben, Évára várt. Kettőre beszélték meg a randit.

Különös idő volt aznap, egyáltalán nem szokványos: hőség, még a szél is forró volt szinte. Az ember érezte a légmozgást, de nem érzett enyhülést. Csak árnyékban volt elviselhető. Tamás feszült volt, valami rossz előérzet motoszkált benne, amit elhessegetett magától.

Már fél három is elmúlt, de a lány nem érkezett meg. Nem ismerte a szokásait, nem tudta, késni szokott-e, vagy csak a helyszín szokatlan neki, messziről érkezik amúgy is. Máris mentegette magában, de a belső hangja azt súgta, hogy valami más oka is lehet a lány késlekedésének. Leginkább az zavarta, hogy Éva nem hívta fel őt, még egy sms-t sem küldött, hogy kimentse magát a késés miatt.

Nagyot sóhajtott, és türelemre intette magát. Ekkor a tér túlsó sarkán megjelent egy nő. Csinos, finom arcvonású, kecses mozgású középkorú asszony volt. Egyenesen Tamás asztalához igyekezett, és megkérdezte tőle, hogy leülhet-e? A férfi meglepődött, hiszen rajta kívül senki más nem volt a teraszra kitett többi asztalnál, csak ő egyedül. Minden asztal, és minden más hely szabad volt.

Néhány percig egyikük sem szólalt meg, csak a fiatal pincérnő állt meg az asztaluknál, hogy felvegye a rendelést. Mindketten kávét kértek, és ásványvizet.

Végül a nő törte meg a csendet. – Biztosan csodálkozik, hogy miért éppen ide ültem, hiszen bőven lett volna máshol hely, és nem ismerjük egymást. Most töri a fejét, hogy mit akarok magától, ugye? – kérdezte, és bátortalanul rámosolygott a vele szemben ülő férfire.

Tamás csak bólintott, de nem szólt semmit, nem könnyítette meg a nő dolgát.

– Edit vagyok, Éva anyja – szólalt meg végül. A lányom kért meg, hogy jöjjek el a találkozóra, helyette. Hetek óta csak arról beszélt, hogy mennyire várja, hogy személyesen megismerjék egymást. Hogy mennyire reménykedik, és mennyire fél. Mennyire szereti magát!

Mindent tudok magáról, Tamás… láttam a fotóit, ismerem az életét, az örömét, a fájdalmát.

A lányom szerint én legalább annyira szerelmes vagyok magába, mint ő.

–  Először azt kérte tőlem, hogy együtt jöjjünk el a randira, ő meg én. De az olyan képtelen, annyira bizarr ötlet volt! Én nem mentem bele.

Miközben beszélt, egyfolytában a kezében tartott alátétet morzsolgatta, nem nézett fel. Csak, miután a mondanivalója végére ért, akkor nézett fel, egyenesen Tamás szemébe, ahol döbbent csodálkozást láthatott.

Edit elpirult, a férfi arca hirtelen falfehérre sápadt.

Körülöttük énekeltek a madarak, elhúzott egy villamos, a szél ugyanúgy fújt tovább, és csattogtatta a fejük felett az ernyőket, mint addig. Látszólag semmi sem változott, csak számukra állt meg egy pillanatra a világ. Olyan volt a jelenet, mintha egy film kimerevített kockáit látnánk.

– Éva azt mondta, magának kell választania – törte meg a csendet Edit. Ötvenkét éves vagyok, a lányomat egyedül neveltem fel. Több, mint tíz éve nincs társam.

Miközben beszélt, egyre inkább zavarba jött, szavai összefüggéstelenül buktak ki belőle. Ivott egy kortyot az előtte álló pohárból, sóhajtott, majd némiképp megnyugodva, folytatta.

Tudom, hogy az ötlet képtelenség, ezt nem lehet elvárni senkitől sem, egy ilyen döntést! Tegnap órákon át veszekedtünk, a lányom kijelentette, hogy ő nem jön el. Ezért jöttem egyedül én, mert udvariatlanságnak éreztem volna, ha nem tudja meg, mi az igazság.

Úgy kavargatták mindketten az időközben kihűlt kávéjukat, mintha attól várták volna a megoldást.

– Asszonyom – szólalt meg végül Tamás. – Pár napja még hihetetlenül szerencsésnek éreztem magamat, hogy egy fiatal lány szerelme majd megváltoztatja az életemet, és a hosszú magányos időszaknak vége lesz! Ne haragudjon rám, de ezzel a helyzettel nem tudok mit kezdeni. Az életem nem egy nyomorult egyenlet, vagy képlet, ahol A-t B-vel be lehet helyettesíteni! Sajnálom.

Felállt, hívta a pincérnőt és fizetett.

Elköszöntek egymástól, Tamás hazament, kilépett a virtuális csoportból, és aznap este, hosszú idő után újra leitta magát.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Júliusi délután, napernyők alatt”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés