Díjnyertes előadások sztárszereposztásban • Hetedhéthatár

Színház

Díjnyertes előadások sztárszereposztásban

Lázár Kati, Péterfy Bori, Herczeg Adrienn, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs, Hevér Gábor és Szikszai Rémusz is játszik – mások mellett – azokban az előadásokban, amelyeket a Pécsi Harmadik Színház lát vendégül szeptemberben és októberben.Velük indul az a nagyszabású Szabadszínház-sorozat, amelynek kurátora Kiss Mónika, és 5 társulat 7 produkciójának 12 előadását vonultatja fel az évad során.

A Nézőművészeti Kft. indítja a sort szeptember 16-án Tasnádi István: A fajok eredete című groteszk játékával, melyet Dömötör Tamás rendezésében immár negyedik alkalommal láthatnak az érdeklődők a Pécsi Harmadik Színházban, s ezúttal is pillanatok alatt elkelt rá minden jegy. A Mucsi – Scherer – Thuróczy trió 2010 óta játssza töretlen sikerrel e sajátos mesét, amely evolúciós problémákat feszeget a csirke-lét szemszögéből. Leleményes jelenetek során keresztül ábrázolják az emberré válás stációit, miközben a Tasnádi István által megírt irodalmi alapba beépített improvizációik sorjáznak.

Szeptember végén egy nagy sikerű Ördögkatlan Produkció folytatja a Szabadszínház-sorozatot. Háy János a Nehéz című drámát Mucsi Zoltánnak és Bérczes Lászlónak ajánlotta 2009-ben. A darab ősbemutatóját 2010-ben láthatta a közönség a Bárka Színházban Bérczes László rendezésében, Mucsi Zoltánnal a főszerepben. Többszörösen díjnyertes produkcióról van szó, hiszen Mucsi Zoltán a 2011-es Pécsi Országos Színházi Találkozón megkapta érte a legjobb férfialakítás díját, s ugyanebben az évben, ugyanebben a kategóriában a Kritikusok Díját is. Lázár Katit az Anya megformálásáért a legjobb női epizódalakítás díjával jutalmazták ekkor a színikritikusok. „Sebzettek, sérülékenyek esendőek vagyunk, de éppen esendőségünkön keresztül tudjuk egymást megérinteni – vélekedik az író, Háy János. A jelentős szériát megért előadásról a szakmai visszhang az elismerés hangján szól, lúdbőröztető hitelességet, precíz gesztusokat és hangsúlyokat, a figurák mélyebb igazságát és szuggesztív alakításokat emlegetve. A nézők szeptember 23-án lehetnek tanúi ennek a Pécsi Harmadik Színházban, ahol a nagy érdeklődésre való tekintettel két alkalommal: 15 és 19 órakor is láthatják a produkciót.

Az öldöklés istene
Fotó © Mészáros Csaba

A Kultúrbrigád és az Átrium közösen jegyzi Az öldöklés istene című előadást, amely a magyar származású, Párizsban élő írónő, Yasmina Reza fekete komédiája. A jelentős irodalmi díjakkal elismert szerzőnek ezt a művét 2011-ben Roman Polanski világsztárok közreműködésével filmesítette meg. A történet két kisgyerek összeverekedésének apropóján lelep­lező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog. A szülők tisztázni szeretnék, mi is történt a játszótéren a fiaik között, ám ehelyett sötétebbik énjük tör felszínre a konfliktusok során. Bereczki Csilla rendezésében Herczeg Adrienn, Hevér Gábor, Péterfy Bori és Szikszai Rémusz remekel.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy szereplőket, rendezőket és társulatokat tekintve is rendkívül izgalmasnak, tartalmasnak és különlegesnek ígérkezik a Szabadszínház-sorozat, amely a 2018/2019-es évad befogadószínházi kínálatának fő vonulatát adja a Pécsi Harmadik Színházban.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS