magányos mátka ez a kert
foghíjas léckerítéssel keríti körbe védenceit
épp amint egy arcot foglal keretbe a vézna frizura
virágai mint megannyi önálló öröm
versengve illatoznak
az arc mosolyog
viszonzás ez e törékeny biztonságért
amott békarokka pózol cingár karjaival
errébb lapulevél ring érintetlenül
pihenteti
városi nyüzsgéshez szokott szemem
hajamban hérics hencsereg
meglehet
ez nem is illendő az én koromban
itt senki sem törődik az illemmel
a verőfény meztélláb lépdegél
méhzümmögés nyújtózik kövek élein
buja fűszőnyegen dődike édeleg
és majdnem derékig ér a margaréta
ez
senkiföldje
gondolataimmal elüldögél az idő
e gyerekkoromból ittfelejtett padon
s te közben észrevétlen
tenyerembe rakosgatod
hosszú haldoklásod védtelen virágait
Hozzászólások