Szürkehályog

Volt az Alföldön egy juhász. Ernő bácsinak hívták. Volt neki egy szép bicskája. Amolyan univerzális darab volt, mert a legtöbb dolgot azzal oldotta meg. Jókat szalonnázott vele, pucolta a hagymát, a krumplit az ebédhez, máskor fát faragott, vagy kör­mölte a juhokat. Mikor mi adódott.

Sok szegény embernek segített, akik szürkehályog miatt fordultak hozzá. Ernő bácsi komótosan kinyitotta a bicskáját, gondosan megtörölte a pengéjét a tenyere szélén (ez nagyon fontos volt: tisztítás és fertőtlenítés is egyben), majd következett a műtét. Az is sallangmentes volt. Az öreg körbevágta a szürkehályogot, egy ponton alányúlt a hályognak a bicskájával, és a penge és a hüvelykujja közé szorított fölösleges részt lehámozta a szemgolyóról. Na, ennél egyszerűbben tényleg nem lehet. Csak jónak kellett ennek lennie, hiszen a juhoknál is bevált.

A páciensek egyre hosszabb sora hálálkodott az öregnek. Már egész jól beindult Ernő bácsi praxisa, mert gyógyító hatalmának hamar híre ment messze földre. De ahogy nőtt a hívők tábora, úgy gyarapodtak az ellenzők is. Azt találták ki, hogy Ernő bácsinak megmutatnak egy olyan szürkehályog-műtétet, amilyen protokollt ők alkalmaznak Debrecenben, a szemészeti klinikán.

Ernő bácsi egyre sápadtabban nézte az előkészületektől a befejezésig a teljes bemutatót. Kiverte a veríték, a keze remegett, és ebbéli pályafutása egy szempillantás alatt véget ért.

Hogyan romlott el a világ?

Valahol, valamikor kilazult egy kis csavar, és senki sem törődött vele.

Zokszó

Sokat panaszkodtam, hogy nincs cipőm, mindaddig, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába.

Megosztás

Tweet