Őszi ködbe tűnnek el a tegnapok,
hol összekacsint a már meg a még csak:
– Mit is akar bennem ez a két csélcsap?
Játszanék még, de új lapot nem kapok.
Az el nem fogyó álmaim nem nagyok,
köztük lapul egy láthatatlan jégcsap.
Szorít a megfordíthatatlan évszak,
mint egyre szűkebbre húzható csatok.
A még csak egy kicsit talán szertelen,
a már-ból kikopott a lényegtelen:
– Leeszi ingét és égve hagy villanyt!
Nem is kell nagy szó, sem csillogó girland.
elég, ha szemünk az évszámra pillant:
– Kezed fogva nem érzem, hogy elillant.
Hozzászólások