Hetedhéthatár | Vécés Pisti

Szépirodalom - próza

Vécés Pisti

Ez egy piac. Olyan piac, amilyen az ország több városában van, standokkal, elárusító helyekkel, szabad asztalokkal. A szélein üzletek, ahová be lehet menni vásárolni, húsárut, kenyeret, virágot, mezőgazdasági eszközöket, savanyú káposztát. A sorban ezen a soron, pont a sarokban van egy nyilvános vécé, mellette jobbra egy kiskocsma, balra egy lángossütő. Logikusan az étkezés, ivás után biztosan a legcélszerűbb, legaktuálisabb hely egy vécé. Ugyanis a szükséglet kiköveteli magának az időt, a helyet. Tehát aktuális ez a hely a történet szempontjából fontos is. Ebben a sarokban elhelyezkedő illemhelyen Franciska néni teljesített szolgálatot, korábban. Egyszerű asszony volt, aki a város szélén lakott. Piacnyitáskor már ott volt és záróráig ügyelt a kifolyó, befolyó „ügyekre”. A vécé kívülről két ajtóval várta látogatóit, „Férfi” – „Női” felirattal. Belül egy kis előtér, kézmosó kagylóval és részlegenként két, kagylós fülkével. Így valóban egyszerű „üzemnek” lehetett tekinteni. Tehát arról volt többek között híres, hogy mindig patyolat tiszta és jó illatú volt. A megkönnyebbülés után a vendég a teljes felüdülés érzetét kapta és ezzel az érzettel is távozott. Franciska néni, pedig ott ült egy hokedlin a két ajtó között és kasszírozta a használati díjakat. Úgy tűnt, mintha mindig ott ülne az ajtóban, pedig be-beszaladt, hogy a rendet ellenőrizze és az esetleges hiányosságokat, a vendégek által otthagyott rendellenességet a legrövidebb időn belül, megszüntesse, korrigálja. Aztán, úgy csak privát, olyan szolgáltatásokat is végzett, akinek a bevásárlás során összegyűlt a pakkja, nehéz volt cipelni, nála ott a hokedli mellett, le lehetett tenni, ő felügyelt szigorúan, folytatható volt a bevásárlás.

Franciska néni már régi bútordarab volt ezen a piacon. Azonban pár évvel ezelőtt ezt a kereskedelmi egységet bezárták, átépítés, modernizálás címén. Úgy két évig kívülről csak az építőket lehetett látni. Új standokat alakítottak ki, a zárt üzletek körben, oldalt kaptak helyet. A középső részt rácsos faasztalok tarkították, itt foglalhattak helyet a naponta változó őstermelők. Az átalakítás befejezése felé, versenyeztették a vállalkozókat, ki melyik helyiséget szeretné. Aztán eldőlt hol lesz a hentes, a mini ÁBC, a savanyúságos, a mezőgazdasági bolt, a pecsenyesütő, a lángosos. Egy volt csak biztos, Franciska néni és a vécéje. Ezen nem is volt vita, az elosztási térképen elsőként került fel a neve.

Pisti illemhelyi pályafutása úgy kezdődött, hogy Tóth Feri megkérdezte, csak úgy balhéból:

– Neked jól jönne ez a vécésség! – mondta és vigyorogva nézett Pistire. Még hozzá tette: – Te úgy is, reggeltől estig itt vagy a kocsmában. Csak pár méterrel kellene arrébb tenned a székhelyedet. Menne minden simán. A kocsmában lévők előbb megálltak egy pillanatra, aztán többen helyeseltek. – Tényleg, te vagy a legalkalmasabb erre. Szepesi Sanyi még meg is veregette a vállát. – Tudod, te ezt! – mondta és egy kis szünetet tartott. – Amióta betiltották a játékgépeket, melyen mindennap megnyerted a söröd árát, most majd pótolná, ami onnan befolyik. – Hát az eléggé vegyes! – kiáltott fel Pisti és már elképzelte, hogy az ajtó mellé kitett széken éppen ő üldögél Franciska néni helyett és könnyed mosollyal nézegeti a piacon megforduló embereket. Ha kedve úgy szottyan, beugrik a kocsmába, vagy beszól az ajtón: – Egy sört Laci bácsi! Így szemmel tarthatja birodalmát. A sört a kezébe fogja, mert ott kint is meglehet inni, mert teraszrész működik ott, nem tiltott.

Franciska néni nyugdíjba ment. Ilyen is van, a vécést nyugdíjba helyezték, letöltötte az idejét. A város alkalmazottja volt, főállásban. Így ez a hely üressé vált, pályázatot nem írtak ki rá, majd betölti valaki, akinek nem derogál a folyó ügyekkel foglakozni. Egy darabig zárva is volt ez az intézmény, de a szükséglet, amely nagyúr, kikövetelte a minél előbbi nyitást, vele együtt a vécés főnök beállítását, kinevezését is.

Pisti nyugdíjazása előtt egy trafókat gyártó üzem, pénzügyi osztályán dolgozott, mint könyvelő. Nem volt ez valami magas beosztás, rajta kívül még hárman voltak. Az volt a napi feladat, hogy a kiszállításokról leadott számlákat kellett pontos sorrendben lekönyvelni. Ebben nem sürgette őt senki, de azt elvárták, hogy mind a négyen, a könyveléssel napra készen legyenek. Ha véletlenül valaki hiányzott, beteg volt, vagy éppen szabadságon, akkor a többiek között elosztották a ráeső számlákat. Ebből adódóan eléggé hullámzó volt a napi teljesítmény. Egyes napok nagyon szorosakra sikerültek, de ha mindenki ott volt, meg a kiszállítások sem voltak ütemesek, lehetett lazítani. Ilyenkor Pisti, valamilyen ürüggyel kért egy kilépőt és elsétált az üzemtől három utcával arrébb lévő 28-as számot viselő italboltba és komótosan megivott egy üvegsört. Néha-néha elkísérte egy kis vodkával. Ez a mennyiség még nem okozott gondot, nem vették észre. Azonban, ahogy haladt az idő, a rendszerváltás időszaka is elérte az üzemet, minden fellazult. Felborult a gyártás, ebből kifolyólag a kiszállítás, majd a könyvelés. A napi kilépések ideje is megnőtt, vele együtt az elfogyasztott sörök száma is. De ebben az időben ezzel már nem törődött senki. Pisti is csak azon izgult, ne kerüljön az utcára. Legalább addig működjön az üzem, őt nem érdekli hogyan, csak meglegyen a szolgálati ideje, hogy nyugdíjba mehessen.

Mindig pedáns öltözete is kezdett a rendtől megfoszlani. Régebben, el sem tudta képzelni, hogy a pantalló nadrágját legalább kéthetente élbe ne vasalná. Ingei kifogástalanul simák voltak, ő maga vasalta, alapos gondossággal. A nyakkendő sem csúszhatott félre, még egy centit sem. Ebbe a piaci kocsmába, ha betért, megkülönböztetett figyelemmel üdvözölték. Aki nem ismerte, nem tudta mi a foglalkozása. Az idegenek egy magas beosztású valakinek vélték. A kifogástalan öltözködés igazi úri emberré tette.

Ahogy azonban bomlottak az üzemi körülmények, a környezet rendje, úgy tükröződött ez Pisti öltözékén is. Már többször félre állt a nyakkendője, nadrágja sem volt olyan gondosan vasalt. Ingein laza gyűrődések látszottak. A cipőjén többször rajta maradt a tegnapi sár.

Ez az észrevehető nemtörődömség, a napi kocsmai jelenlét, egészen más színben tüntette fel. Nem akart ő ilyen lenni, de ez a nem akarás, valahogy rátelepedett. Egy idő után már természetessé is vált. Néha, megnézte magát. A tükörben csodálkozva látta megváltozott, borostás, beesett arcát. Ennek hatására, rendre utasította magát. Ilyenkor, pár napig az összeszedett, rendezett, pedáns Pisti volt.

Az idő múlásával Pisti kibekkelte az üzem vegetálását, vele együtt a végleges nyugdíjazását is. Azon a napon, mikor a nyugdíjazásáról szóló papírt kihozta a postás, a kiskocsma a piacon tőle és ivó cimboráitól volt hangos. Innentől úgy járt ide, mintha itt lakna, csak este ment haza aludni, másnap a nyitást követően ott állt a pult sarkánál, vagy a játékgépet babrálta, nagy szorgalommal.

Pisti megkapta „kinevezését” a piaci vécésséghez. Valaki közbenjárt az ügyében, mert amikor felvetődött, ő maga sem tartotta komoly dolognak ezt az egészet. Egy csábította, hogy a kiskocsmához való közelsége nem szűnik meg, kap egy kis nyugdíj kiegészítést, a takarítás, a rend sem idegen tőle. Szóval, el lesz ő itt nyitástól zárásig. A titkos mecénás kilétére azonban sohasem derült fény, a városnál az első perctől úgy kezelték, mintha ő lenne az elsőszámú várományos, erre a beosztásra.

Tette a dolgát, ahogy azt annak idején Franciska nénitől titokban elleste. A változás csak annyi volt, hogy Pisti öltözékén is változtatott. Mégsem kell ide nyakkendő, ezt beakasztotta a szekrénybe. Vasalt nadrág sem kell a vécé kefe forgatásához, meg egy dzseki is elegendő, hogy a felmosó fát a ronggyal együtt, végig mozgassa a szürke keramit kockákon.

Így élt vécés Pisti, így teltek a hónapok, már belenyugodott, hogy a sors ezt adta neki. Éjszakai álmai is rendeződtek, csak azok közül egyet nem tudott sohasem megfejteni, miért vannak a vécé fülkék ajtai mindig tárva, nyitva, pedig ő azokat rendszeresen becsukja?

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Vécés Pisti”


  1. Nem is rossz ez az a WC -üzlet. Kár, hogy már nyugdíjas vagyok, kedves Imre.
    Jót mosolyogtam ezen a kedves történeten.

    Hozzászóló: Kisslaki László | 2018. szeptember 29., 11:10

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com