A Pécsi Harmadik Színház októberi műsora • Hetedhéthatár

Színház

A Pécsi Harmadik Színház októberi műsora

Sok újdonságot hoz a Pécsi Harmadik Színházba az október. A magyar származású, Párizsban élő írónő, Yasmina Reza világhírű komédiája, Az öldöklés istene egy napon, két alkalommal lesz látható a színházban. A Kultúrbrigád és az Átrium közösen jegyzi az előadást. A történet két kisgyerek összeverekedésének apropóján leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog. A szülők tisztázni szeretnék, mi is történt a játszótéren a fiaik között, ám ehelyett sötétebbik énjük tör felszínre. Bereczki Csilla rendezésében Herczeg Adrienn, Hevér Gábor, Péterfy Bori és Szikszai Rémusz remekel.

Moravetz Levente rendezésében, Rácz Jánossal a főszerepben elevenedik meg a nagyszínpadon a Legyetek jók, ha tudtok című olasz filmből is jól ismert történet, amely Néri Szent Fülöpről szól, s az 1500-as évek Rómájában játszódik. Fülöp atya elhagyott gyermekeket nevel egy düledező templomban. Koldulással teremt elő számukra élelmet, ruhát, s mindent, ami a túléléshez szükséges. Végtelen türelemmel és odaadással foglalkozik velük. Ez azonban felingerli a sátánt, aki hatalmát látja veszélyben a pap jóságos, alázatos és szeretetteljes ténykedése miatt…

Mándy Ildikó Társulata ebben az évadban is különleges produkcióval jelentkezik. A macska neve című táncszínházi előadás nemcsak a mozgás nyelvén, hanem prózai jelenetek során át is mesél e különös, misztikus tulajdonságokkal is felruházott lényről.

Nagyobbacska ovisoknak és kisiskolásoknak ajánlja a teátrum a Csibész Csabi című interaktív koncertmesét, amely Tamás Éva és muzsikustársainak közreműködésével vonja be a közös játékba a gyerekeket.

A színház sikeres, saját előadásai közül októberben műsoron lesz Székely Csaba fekete komédiája, a Bányavirág; Émile Ajar regényének színpadi adaptációja, az Előttem az élet; és a 2016-os POSZT-on két díjjal is elismert Piszkavas, a kortárs ír szerző, Martin McDonagh drámája is. A Vincze János rendezte produkciók főbb szerepeiben Bacskó Tünde, Füsti Molnár Éva, Tamás Éva, László Csaba, Tatai Gergő, Bánky Gábor, Götz Attila és Németh János nyújt emlékezetes alakítást.

A könnyed szórakozásra vágyóknak a Horváth Krisztián – Moravetz Levente szerzőpáros Örömlányok végnapjai című zenés vígjátéka ígér kellemes perceket.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS