Bandi András | Mert utazni kell

Emberi tényező

Mert utazni kell

(Itinerantur necesse)

Bizony. Minden nap utazunk. Ki buszon, vonaton, vagy épp a saját személyautóján. A szerencsésebbek hajón és repülőgépen közelítik meg úticéljukat. Ilyenkor pedig szinte mindig akadnak útitársaink. Őket pedig, bizony, nem tudjuk megválogatni. Legfeljebb tőlük kissé távolabb helyezkedhetünk el a járművön. Nos, a tömegközlekedést pedig azért találták ki – amint a nevéből is kitűnik – hogy tömegeket szállítson. Ezt pedig kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Ez van, ezt kell szeretni!
Naponta buszozom. Legtöbbször unottan ülök, nézek ki az ablakon, vagy éppen a napi megoldandó problémákon pörög az agyam. Ha rám kérdeznének, lehet nem is tudnám elmondani ki mellett ültem-álltam az elmúlt napokban. De azért akadnak kirívó vagy éppen kellemes emlékként fennmaradó esetek is.

Szakállas-borostás fiatal mellett foglalok helyet. Okos telefonját bűvöli. Fél fülében fülhallgató. Kérdésemre – Leülhetek-e? – int, hogy leülhetek. Utazunk. Félszemmel látom, hogy nagyon leköti az „okoska”. Egyszer csak „felnyerít”. Odapillantva látom, hogy épp egy mai, menő komédiát néz-hallgat. Ez is egy megoldás – mondom magamban – megspórol egy színházjegyet.

Anyuka, két kisgyerekkel, abban a korban, amikor egymással vetélkedve megpróbálnak mindenben túltenni, okosabbnak tűnni tesójuknál. Az anyuka figyelmesen hallgatja egymás szavába vágó kérdéseiket, és türelmesen válaszolgat.
– Anya, ki vezeti a buszt?
– A sofőr bácsi.
– A sofőr bácsi mit őriz? – jön a következő kérdés.
Az anyuka arcán először az értetlenség tükröződik, majd kapcsol.
– A sofőr bácsi a buszt vezeti és a mi biztonságunkat őrzi.
A két buksi pár pillanatig megpróbálja értelmezni a hallottakat.
Telitalálat – állapítom meg magamban – ezzel el lesznek pár percig.

Megérkeztem, bejelzek, leszállok.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Mert utazni kell”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés