A kenyér, igen a kenyér! Idézet az imádságból: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” A kenyér nagyon fontos táplálék. Szinte nem lehet megunni. Olyat még nem hallottam, hogy már rá sem tudok nézni! A krumplis tésztát, vagy a lebbencslevest mindennap, egy héten keresztül tálalva, valóban csömört kaphat tőle az ember. A kenyér nem ilyen. Nagyon fontos volt, hogy minden családnak búzából meglegyen az évi fejadagja. Ezt vitték őröltetni a malomba, lisztté. Emlékszem gyerekkoromban, szülővárosomban a Csorvási úton, ahol laktunk, öt házzal arrébb volt egy pékség. Abban az időben anyám hetente egyszer sütött kenyeret. Ez úgy zajlott, hogy a lisztet hétfőn reggel elkészítette a sütéshez, estefelé bedagasztotta a kenyértésztát, és kedden reggel kiszaggatta. Vittük a pékhez, sütésre, mert kedden és pénteken csak bérsütést végeztek. A környékbeli asszonyok ilyenkor sütötték a kenyeret, legalább egy hétre. Két nagyobb kenyeret, egy cipót és nekünk, gyerekeknek (öcsémnek és nekem) egy-egy pici cipót. Ez nem volt nagyobb, mint egy jól megtermett zsemle. Ennek a pici cipónak valami különös illata és íze volt. Már alig vártuk, hogy hazahozzák és édesanyánk nagy szeretettel nyújtotta át, mi pedig ezt a felséges illatú és ízű kenyeret, valami nagy élvezettel fogyasztottuk el. Ennél még egy szelet rántott hús, vagy a májpástétom sem volt finomabb.
Történt aztán egyszer, hogy édesanyánk a cipókkal meglepetést okozott nekünk. Amikor hazahozta apám a pékségből a megsült kenyereket, szokás szerint megkaptuk a mi kis cipóinkat. Felbontottuk és ekkor ért bennünket a meglepetés, a kis cipók mindegyikében egy-egy darab füstölt kolbász volt. Tehát, ő már az elmúlt század közepén feltalálta a házi hot dogot, amikor arról a köznép még nem is hallott. És tudjátok milyen finom volt az? Biztosan nem, vagy csak sejtitek…
Hozzászólások