Hetedhéthatár | Bozont története – 2. rész

Szépirodalom - próza

Bozont története – 2. rész

Megtaláljuk Bozontot

 

Ebéd után arra az elhatározásra jutottam, hogy még egyszer végig lapozom az interneten a kutyás oldalakat, és hátha találok egy nekem való, általam elképzelt kutyust. Szánkózom, repülök a neten, és jó fél óra keresgélés után a pilis-budai kutyásoknál rám néz és kínálja magát egy középtermetű, fekete, beszélő szemű kutya. Ülőhelyzetben volt lefényképezve, és nagy szemöldökkel, aranyos szakállal nézett rám. Az agyamban összeállt egy kép, és éreztem, hogy ugyan nem tudok róla semmit, de az ösztönöm azt súgta, hogy ő lesz az igazi. A kép alatt információk voltak róla. Neve: Bozont, ivartalanított, kan kutya, tulajdonos a Pilis-Budai Kutyás Egyesület, és kb. 10-12 hónapos. Érdeklődni lehet ezen és ezen a telefonszámon. Rögtön felhívtam a megadott számot, és egy kedves hölgy közölte, hogy Bozont ideiglenes befogadó gazdánál van a Margit néninél, Csobánkán. Bozont szerető gazdira vár, középtermetű, visszahúzódó, kissé félénk és bizalmatlan. Továbbá elmesélte, hogy többször voltak vele kutyavásárokon, de ő nem kellett senkinek. Fő kifogásként az emberek fekete színét emlegették, szinte babonásan féltek tőle. Ha vége volt a vásárnak összecsomagoltak, és vitték vissza Bozontot Margit nénihez Csobánkára.

Rohantam le a családhoz, Piroskához és a két unokámhoz és lihegve mondtam: – Gyorsan gyertek, nézzétek meg mit találtam!

Nekik is nagyon tetszett Bozont, és rögtön megszületett a döntés:

– Holnap megyünk Csobánkára!

Az este tervezgetéssel telt el, és korán reggel már úton voltunk Csobánkára, mely százötven kilométeres út. Margit néni némi jövedelemért besegített a pilis-budai kutyásoknak. Ő a lányával élt együtt, és látszott rajtuk, hogy az állatszeretet vezérli őket, de bizony egy kis pénz is jól jött nekik. Több kutya és cica is élt náluk, ideiglenes befogadóként üzemeltek. A házukat kis kert vette körül, és kicsit távolabb a központtól laktak. Barátsággal, de tartózkodással fogadtak, és mérlegelték, hogy vajon megfelelünk-e Bozont jövendőbeli gazdájának, és hogy milyen emberek vagyunk. Közben megérkezett a pilis-budai egyesület képviselője, és kikérdeztek a körülményeinkről. Oldott légkörben folyt a beszélgetés, és egy kis idő után megkaptuk a bizalmat – látták bennünk, hogy ennél a családnál otthonra fog találni a gondozottjuk.

Első találkozás

A beszélgetésnél még nem volt jelen Bozont, és mi izgatottan vártuk a találkozást. Margit néni eltűnt, és kis idő múlva lassan lapulva megjelent Bozontunk. Nagyobb kutya volt, mint gondoltuk, de ez kedvünkre volt, mert erőt éreztünk benne. Felemelték, megsimogathattuk, és mi megerősítettük a döntésünket, hogy Ő kell nekünk – egyhangú volt a vélemény!

A kert hátuljában volt egy kis helyiség, ahol éjszakázott, ezt meg is mutatták. Tisztaság volt, látszott a rendszeres gondozás. Leültünk a kerti kőpárkányra, és elmesélték Bozont előéletét.

Csobánkán született, egy rendes, de nagyon szegény embernél. Közlésük szerint az anyja pumi vagy puli lehetett, az apja pedig Schnauzer. Elől a fejénél a Schnauzer jelleg dominál, hátul nem egyértelmű, mindenesetre keverék kutyusról van szó.

A gazdája nem tudta biztosítani sem az étkezését, sem a kötelező oltásokat – így leadta az állatvédőknek. Az egyesület kiadta ideiglenes gazdáknak nevelésre. Mi a második gazdánál találtuk meg, komoly feltételeket szabtak, és szerződést kötve kaptuk meg Bozontot azzal a kitétellel, hogy nincs jogunk továbbadni őt egy harmadik személynek, csak a pilis-budaiaknak. Érdekes dolgokat tudtunk meg a magyarországi kutyamentésben részt vevők áldozatos, nehéz és sok szeretetet kívánó munkájáról. Tudatosították bennünk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de szeretettel és kitartással, megfelelő empátiával el tudjuk majd nyerni Bozont bizalmát, ragaszkodását, és végsősoron a kutyahűséget a vele járó szeretettel. A szerződést aláírtam, és rövid búcsúzkodás után – Bozonttal a gyerekek ölében – elindultunk Balatonfenyvesre. Az érzéseim azt súgták, hogy jól választottunk. Boldog voltam!

Robogtunk hazafelé Balatonfenyvesre. A visszapillantó tükörben láttam a lányok kipirosodott arcát. Látszott rajtuk, hogy örülnek a kiskutyának, de talán volt bennük egy kis félsz is, hogy az ismeretlen vendég nem harap-e?

Bozont egy darabig békésen feküdt rajtuk, azután egyszer csak öklendezni kezdett, és elhányta magát. Ekkor gondoltuk gyorsan végig, hogy a kiskutya talán soha nem ült még autóban, és a szervezete rosszul reagál a sebességre és a zötykölődésre. Megálltunk, és következett a takarítás. Sajnáltuk őt, de tudatosodott bennünk, hogy mivel muszáj lesz néha vele autóznunk, meg kell szoknia az utazást. Három-négy óra utazás után hazaértünk.

A tapasztalt kutyások, Margit néni és a pilis-budai munkatárs a lelkünkre kötötte, hogy biztonságos, jól zárható kerítés kell, és az első napokban inkább kössük ki Bozontot a kertben, mert félő, hogy meg fog szökni. Fenyvesen, a Berekszélén van a házunk, és gazdag vadállományt rejt a határos kiserdő.

Mindenki boldogan pihent, és így pihegve figyeltük Bozontot, aki látszólag az utazás izgalmai után a bezárt házban felfedező útra indult.

Lassan beesteledett, szép meleg, csendes este volt, a szúnyogok ostromolták a szúnyoghálókat.

Én kineveztem magamat falkavezérnek, és igényeltem, hogy Bozont az ágyam mellett, egy pokrócon töltse el az első éjszakáját nálunk. Megmutattam a pokrócát, és Bozont rögtön megértette, hogy az az ő helye, és összegömbölyödve – kellő kapargálás után – ami kutyáéknál szerintem az ágyazást jelenti, lefeküdt, rám nézett, és úgy éreztem a tekintete azt mondja: – Megbízom benned! Ugye nem lesz bántódásom? Kinyújtottam a kezemet, és megsimogattam.

Reggel együtt ébredtünk, és igyekeztünk kiverni az álmot a szemünkből. Ezen a reggelen érdekes élményem volt. Elmentem a közértbe tejért és zsemléért, ahol egy farkaskutya ült az ajtóban, szíj volt a nyakán, de nem volt kikötve – várta a gazdáját –, én figyeltem, és ekkor megjelent a gazdája egy hatvan év körüli, szimpatikus férfi személyében. Megszólítottam, kértem a véleményét a kutyák neveléséről. Rám nézett, és röviden válaszolt: – Uram! Jegyezze meg, a szeretet a legfontosabb, ezt értik, és  értékelik legjobban a kutyák. Szeretettel lehet a legtöbbet elérni náluk. Szeresse a kutyáját, én ezt tettem, és ma már a gondolatainkat is tudjuk a másiknál, és kölcsönösen szeretjük egymást.

Ezzel elment! Úgy éreztem, hogy egy felsőbb úr tanácsát, egy vezérelvet kaptam itt.

Az azóta eltelt években ez be is bizonyosodott. Másnap Bozontot kikötöttük egy fához, és mivel hosszú kötélre kötöttük, ő békésen leheveredett.

Egy napfényes délelőtt volt, és kint beszélgettünk a teraszon. Láttuk, hogy Bozont nyugodt és békés, látszott rajta, hogy jól érzi magát. Elhatároztuk, hogy elengedjük, hiszen pár méterre vagyunk tőle, ha szükséges, akkor meg tudjuk fogni. Ekkor váratlanul feltűnt egy husky a Berek felőli kerítésnél, és hívogatóan csóválta a farkát.

Bozont felugrott, és egy pillanat alatt megtalálta a lyukat a kerítés sarkában, és elrohant a frissen szerzett barátjával – eltűntek az erdőben. Piroskával összenéztünk, és egyszerre mondtuk:

– Na, Bozont! Ennyi volt, vége!

Szomorúan ültünk, és tanakodtunk, hogy mit kéne csinálni. Tíz perc múlva gyanús zaj hallatszott az utca felől. Nem akartunk hinni a szemünknek, de Bozont ott ült a bezárt kapu előtt, és kérőn nézett, talán egy kicsit szégyenkezve is.  Visszajött, ragaszkodik hozzánk! Hurrá!

Egyszerre mondtuk: – Meg fog nálunk maradni ez a kis vadóc!

Beengedtük, és ő lassan a lábunk mellett bejött, és leült a lábunkhoz a teraszon. Ez izgalmas volt, de reményt betöltően végződött a szökés. Láttuk rajta, hogy félős, mert minden váratlan zajra behúzta a farkát, és megfeszült. Nem mesélte el a korábbi élményeit, de már látszott, hogy szívósan kell őt nevelnünk, és nagyon kell szeretnünk, hogy elfelejtessük vele a korábbi rossz élményeit.

Ebéd után elvittem sétálni, de azt kell, hogy mondjam, kölcsönösen nem élveztük ezt a kis programot.

Bozont nem volt pórázhoz szokva, rángatott, a legkisebb zajtól is félt. Kis mellékutakon mentünk – mentünk volna –, de ha egy kukához, vagy egy lobogó kis zászlóhoz közeledtünk, megálljt parancsolt az ösztöne, és rögtön vissza akart fordulni. Ha gyalogos vagy autó közeledett az eredmény behúzott fül, remegés vagy megmerevedés volt.

Ekkor határoztam el, hogy – bizonyára a rossz élményei, a ketrecbeli magánya szólal meg benne – nekünk az lesz a feladatunk, hogy türelemmel és szeretettel feloldjuk a szörnyű görcseit. Valami azt súgta nekem, hogy Bozont nem lesz egy egyszerű eset, de lassan feloldható lesz minden félelme, és egy szerető, barátságos kutyát tudunk belőle nevelni.

Fáradtan értem haza vele. Otthon megbeszéltük Piroskával és a lányokkal, hogy beindítjuk a harcot, és kitartóan lépésről lépésre megszerezzük a bizalmát. Kialakítjuk a biztonság érzetét, és Bozont egy magabiztos kutya életét fogja élni.

(Következő rész: jövő kedden)

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bozont története – 2. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com