Heisenberg: a szerelem ereje • Hetedhéthatár

Színház

Heisenberg: a szerelem ereje

Benedek Miklós és Ullmann Mónika főszereplésével látható a Pécsi Harmadik Színházban november végén napjaink népszerű brit írója, Simon Stephens: Heisenberg című műve. A nagy sikerű Orlai Produkció a Szabadszínház-sorozat keretében érkezik, melynek kurátora Kiss Mónika.

Alex egy hetvenen túli agglegény, Georgie a negyvenes éveiben járó, szókimondó anya. Az előbbi gátlásos ember, a szokásaihoz mindenáron ragaszkodó hentes, aki fél évszázada naplót vezet, s minden bejegyzése szigorúan ötven szóból áll. Zárkózott, ámbár a lelke mélyén kalandvágyó, művelt úriember. Másikuk egy vibráló, bőbeszédű, szertelennek tűnő, örök pezsgésével a bizonytalanságát, félelmeit palástoló nő. Első pillantásra egy közös vonás van bennük: mindketten magányosak. De egymásra találhat-e két, ennyire különböző egyéniség? Erre a kérdésre keresi a választ napjaink ünnepelt brit drámaírója, Simon Stephens a 2015-ben írt, Heisenberg című darabjában, amelyet a magyar közönség először az Orlai Produkció bemutatójaként láthatott idén januárban.

Az előadás két nagyszerű színész: Benedek Miklós és Ullmann Mónika jutalomjátéka, Szabó Máté rendezésében. A darab címe egy Nobel-díjas német fizikusra utal, Werner Heisenbergre, a határozatlansági reláció elvének kidolgozójára. Ennek értelmében bizonyos fizikai mennyiségek csak bizonyos határig ismerhetők meg egyszerre és pontosan. Ugyanígy, hiába hisszük a két szereplő valamelyikéről, hogy megismertük, a következő jelenet ezt könnyen felülírhatja, mert meglep minket valami váratlannal.

A kritikusok az elismerés hangján szólnak a produkcióról. Szekeres Szabolcs szerint ,,Szabó Máté rendezése ötletesen szól a mindenható szerelem erejéről. A humor nem zárja ki azt, hogy őszinte megrendülést érezzünk. Kifejezetten szép, nemegyszer megható előadás született.” Fráter Zsuzsanna pedig úgy fogalmaz, hogy ,,a Heisenberg szórakoztató, mégis mélyen megható, örök igazságokat egyedi módon felvető darab, igazán ötletes díszletezéssel és egészen kiváló színészi alakításokkal. Olyan mű, ami bizonyosan nem okoz csalódást sem a fiatalabb, sem az idősebb generációnak.”

Az Orlai Produkciós Iroda Heisenberg című előadása 2018. november 30-án két alkalommal: 18.00 és 20.30 órakor látható a Pécsi Harmadik Színházban. Jegyek a teátrum jegypénztárában hétfőtől csütörtökig 10-18 óra között, a színház honlapján (www.pecsiharmadikszinhaz.hu) keresztül, továbbá a Jegy.hu internetes portálon vásárolhatók.

 

Fotók: Pénzes Kristóf


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS