A második kávé után
lassacskán kitisztul a reggel.
Látom az ablakon át,
hogy fürdik fényes esőben a járda.
Betoppan a múlt,
a szivárványos pécsi esőkkel.
Lelkes csatazaj,
s gyászlobogóban a háttér.
Semmit sem tudtam az őszről,
a nyárról, a télről, gettóról, vonatokról.
Számomra szavak voltak csak,
érzés, értelem nélkül.
Mi maradt meg? Anyám
ájultan fekszik a párnán…
István két keze reszket…
Félelem, sok susogás…
Most mossa ki értelmét az eső…
Hetven, nyolcvan év kellett,
hogy végre megértsem egészen.
Hozzászólások