Ajtómon csengetett a perc,
amin túl nincs már semmi.
Nincsen öröm, sem rémület.
Nincs már mit tenni.
Pár könnyes szó, szinte hallom, hogyan
mondjátok el, mi miért volt. Ugyan!
Mondhattok már akármit,
nem hasad meg a kárpit!…
Én úgysem reklamálok,
bár ennyi szépet, amíg éltem,
mondtatok volna, jó barátok!
Máshol, mások felével többre mentek,
de ki nem ver dobot és nem ver mellet,
az már nem panaszkodhat sírva,
amikor leteszik a sírba…
Most menjetek!
Nem lesz könnyebb a szívetek,
attól a pár csokor virágtól,
mécses fényétől, gyertyalángtól…
mert ott kísért a rettegés:
Az örök élet tévedés!
Hozzászólások