-43, 44, 45, én vagyok a 46-ik, ma lehet, hogy bejutok, ha csak… ha csak már nincsenek benn olyanok, akik már régebb óta idejárnak, őket biztosan beengedik, tudom, hogy jól számoltam, meg is kérdeztem az előttem állókat, hogy ők hányadikak és azt mondták, hogy 44 és 45, jó, lehet, hogy ők is tévedtek egyet-kettőt, de akkor is beleférek az 50-be, már reggel óta tervezem, hogy ma idejövök, mert nem volt már egy hete a fejem fölött fedél, az aluljáróból pedig minden este kizavarnak, csak éjfél felé sikerül visszamenni, úgy érzem itt rögtön, állva el fogok aludni… na, most léptünk előre két lépést, már közel van az ajtó, jó ez a műprém kabát, elég meleg, de azért éjszaka sokszor fáztam, nem véd meg a mínuszoktól, jól esne most egy kis meleg étel, egy pohár forró tea és végre egy igazi ágy… mióta nem aludtam már ágyban? van az három hete, akkor is ketten aludtunk egy fűtetlen, elhagyott konténerben, reggelre szinte csonttá fagytunk… nézem a kezeimet, szinte lilák, a körmeim beszakadtak, lassan lekopik a körömlakk is, amit még az unokám, Mirabella festett rá, vajon hogy van a kis csillagom?… lassan már sorra kerülök, hú, mekkora sor van mögöttem, ők vajon miben reménykednek? lehet, hogy nem is tudják, hogy csak ötven férőhely van? mindegy, csak már én lennék bent, egy kis meleg fürdő jól esne, sokan mondják, hogy büdösek vagyunk, pedig én minden reggel beosonok Ibolyához a Keletiben a vécére és ott megmosakszom, a buszon is elhúzódnak mellőlünk, a szagunk miatt, mondják… hát, ilyen a szegénység szaga, jobb ha nem tapasztalják meg, lassan előveszem a személyimet, mert én következem… nocsak, valaki előre tolakszik? biztosan, valamilyen protekciós, á, ’sze ő Mária…
– Tu jesty Livia?
– Jo misz.
– Áku tu vij pă rînd?
– Dá.
– Emberek, vége. Nincs több hely. Viszlát.
Hozzászólások