Egy nap Bozonttal
A lakásunkban egy kétszemélyes francia ágyban alszunk Pirivel. Ehhez mind a ketten ragaszkodunk. Bozont az ágyunk lábánál, tőlünk két méterre fekszik a kosarában. Van egy kis gumi, piros röfije (disznó) és az van a fejénél. Békésen alszik, de ősei figyelő, őrző ösztöne be van kapcsolva. A legkisebb szokatlan zajra felébred, de nem ugat, tudja, hogy éjszaka van, és csendben kell maradni. Az érzékeivel tájékozódik, majd ha elül benne a veszély jelenlétének a gyanúja, visszaalszik, és édesdeden pihen.
Általában fél hétkor kelünk, és legtöbbször ő már figyeli a megkezdődő mocorgásainkat. Felkel, és az ágyunkhoz jön. Az ágyra nem szabad neki feljönnie, és ezt öt év alatt mindig be is tartotta.
Két lábát felteszi az ágyra, szinte dorombolva bújik, dugja a fejét, és látszik rajta az öröm, és azt mondja: – Itt vagyok! Szervusztok, de jó, hogy együtt vagyunk! – A fejét a paplan alá bújtatva kedveskedik. Lassan ébredezünk, és ő a nagy szőnyeg közepén figyeli az eseményeket.
Nálunk munkabeosztás van. Egyikünk mosakodás után a reggeli készítésébe kezd, a másikunk készülődik Bozont reggeli sétájának megkezdésére. Bozont tudja, hogy most kire esett a választás, és hogy ki lesz a sétapartnere. Türelmesen vár és figyel. A hívó szóra kimegy a folyosóra, és elindul lefelé a lépcsőn – a második emeleten lakunk –, a ház lakóit ismeri, és ha szimpatikus valaki, aki jön,
Balu, aki móresre tanította Bozit
farkcsóválással üdvözli, és bezsebel egy-egy „simit”. A szokásos utcákat járjuk vele, és ha elérünk „Baluékig” – egy gyönyörű barna labrador –, itt elengedjük, mivel zsákutca, és nincs autóközlekedés. Ő boldogan szaglászik és rohan ide-oda, és közben állandóan vissza-visszanéz: – Jöttök? Biztosan jössz? – kérdezi a tekintetével, és ha a mozgásunkból látja, hogy megyünk, akkor továbbmegy.
Az utca végén lakó puli kutyával műbalhét csapnak, és nagyon ugatnak. Bozont kint, a puli bent, köztük a kerítés. Elvégzi a dolgát – szigorúan összeszedjük –, ha Balu kint van, megszagolják egymást, és a lábam mellett elindulunk haza. Az utca végén ő kéri a pórázt. Felcsengetünk, a csengő hangjára, ha pattan a zár, bemegyünk.
Most jön a reggeli, amely általában csirkehús, nyak és szív, zúza, stb.
Ha száraz volt az út elég a lábtörlés ruhával, de ha sár volt, akkor Bozontot felemeljük, és irány a kád. Hát ez bizony egy kötelező sport ilyenkor, de hát ez van! Nekünk még így is megéri Bozi ittléte!
Általában jó étvággyal eszik. Eszik és nem fal! Délelőtt alszik, szaglászik egy kicsit, ha otthon vagyunk, játszunk, és labdázunk vele. Mi is élvezzük az együttlét örömét. Bozi, ha nem alszik, időnként hozzánk jön, és kedveskedve a lábunkhoz ül. Mindig ott van, ahol mi vagyunk, és a maga módján részt vesz a társalgásban. Délben, általában ebéd után a garázs előtti kővel lerakott betonon, vagy ha nincs sár, a kertben játszunk, labdázunk – jönnek a nagy vehemens ugrások.
Este hét és fél nyolc között száraz eledel a vacsora, sokszor kényelmesen fekve fogyasztja el. Vacsora után Pirivel kirándulás Roziékhoz, vagy Csipiékhez, és ott a már leírt koreográfia szerint megy a szórakozás.
Hazaérve törlés vagy lábfürdés, és jön a boldog heverészés. Ugye milyen ideális és gondtalan egy nap?!
Ha tévénézés megy vagy olvasás, Bozi tíz óra körül jelzi, hogy jó lenne lefeküdni. Nekem problémás a lábam, és Piri lelkiismeretesen a fürdőszobában ápolja. Bozont ezen a szertartáson kötelességszerűen részt vesz. Ki se lehet hagyni, leheveredik a fürdőkád elé, és végig várja az ápolást. Aranyos és hűséges, figyeli, hogy Piri gondosan dolgozik-e?! Ha elzárjuk a csapot felkel, és bemegy az ágyába. Kezdődik egy új éjszaka, és remélem, hogy számára egy szép álom jön.
Persze az élet nem ilyen egyszerű! A mindennapok adják a programokat, színház, munka, társaság, ügyintézés, orvos. Ilyenkor felborul Bozi napirendje, de mi igyekszünk, és gondot fordítunk arra, hogy ne szenvedje meg az átlagtól eltérő napokat.
Akárhonnan megérkezünk kimondhatatlan örömmel fogad minket, és mi is őt. Végre együtt vagyunk!
(Következő rész: jövő kedden)
Hozzászólások