Veress Árpád | Bozont története – 9. rész

Szépirodalom - próza

Bozont története – 9. rész

Bozont a Mátyáshegyen

Szép időben, előzetes egyeztetés alapján Csipivel és gazdájával, Zsuzsával megszerveznek egy kis hegyi sétát a Mátyáshegyre. Lényegében a Mátyáshegy alján lakunk, és adódik ez a kirándulás, ha jó idő van. Piri és Bozi a megbeszélt időre kimennek az utcára, ahol nemsokára feltűnik Csipi, az Airedale terrier bohóc. Amint meglátja Bozontot szinte támad, nem lehet vele bírni, ő egy jóindulatú, de örökmozgó vadászkutya.

Bozont

Érdekes, hogy örömmel találkoznak, futnak két kört együtt, azután mindegyik kutyának a másik labdája kell – így labdát cserélnek, és mindegyik a másik labdájával játszik. A terület romantikus – van egy nagy sík, füves, egyenes rész, és utána meredeken omlik le a szikla, kb. száz méter hosszan. Ez a terület egy felhagyott bánya, és most, mint egy nagy seb áll a hegyoldalon.

Érdekes a hegyoldal. Lakik benne egy remetének is mondható hajléktalan. Télen és nyáron is itt lakik egyedül egy kis barlangszerű bemélyedésben, ahol nem éri a hó és az eső. Próbálták kimozdítani innen, de neki ez a jó. Így aztán hagyják a maga választotta magányában. Érdekes ember – szerintem egy kicsit szellemileg sérült is.

A két kutya látja őt, és elfogadja. Ez az ember olyannyira magáénak érzi a területet, hogy takarítja is a környező erdőt, ha kutyapiszkot talál, összeszedi, és elégeti, vagy elviszi a szemétbe.

Ide több kiránduló és kutyás kijár. Ezt a területet Balu, a nagy barna labrador is szereti, sokszor találkoznak vele, és ilyenkor lomha járásával ő is hajlandó játszani, labdázni.

A kilátás innen gyönyörű, és vágni lehet a levegőt. Vidáman, szinte megújulva jön vissza Bozi, látszik rajta, hogy ez egy príma program neki, de a gazdáknak is. Egy-egy ilyen kis kirándulás – nagyobb séta után Bozi elnyúlva álmodozik a szőnyegen.

Amennyire az erőnk és az időnk engedi, szeretjük őt mozgatni. A most leírt mátyáshegyi séta lehetőség is bizonyítja, hogy Bozontnak és így nekünk is szerencsénk van. Jó helyen lakunk, és változatos sétákat tudunk gyalogosan megtenni a magunk és Bozont egészségére.

Schmidt kert – Schmici!

Bozont és minden környékbeli kutya kedvenc helye, már írtam róla, de most részletesebben taglalom, mert óriási lehetőség számunkra. Bozont nagyon szereti, és ha megérkezünk ide gyalog vagy kocsival, Bozont arcán mosolyt vélek felfedezni.

A park olyan, mintha Angliában egy ősi kastély parkjában lennénk. Változatos, dimbes-dombos tisztásokkal tarkított, és őserdőnek tűnő hatalmas fák uralják egyes részeit. A területén lehet játszani és elmélázva sétálni. Bozont le-fel rohan a dombjaira, és álló farokkal, barátsággal köszönti a fajtatársait. Kialakult egy állandó kutyás banda, és mivel sok a kutya, és különböző fajtákból áll, a falka érdekes látványt nyújt.

Bozont fiatalabb korában nagy rohanásokat rendezett, sokszor a fiatal agarakat megelőzve fáradhatatlanul játszott velük.

Ha szabadon vannak engedve a kutyák, akkor barátságosak és lojálisak a másik kutyával. Természetesen tüzelő kutyát a gazdik nem hozzák le, vagy máshová viszik őket.

Bozont még soha nem veszett össze egyetlen kutyával sem, ha nagyobb testű kutyával szemtelenkedni próbált, akkor azok rámorogtak, és ő ezt tudomásul véve viselkedni kezdett. Baluval is így járt, és azóta tiszteli!

A park közepén van egy hatalmas mélyedés, ennek egyik oldala egy kiváló edzőpálya a kutyák részére. A felső szélen állva dobjuk le a labdákat, vagy a fadarabokat, és ezeket hozzák fel – vissza – a kutyák nekünk, a gazdáknak, így Bozont is.

Remek sport, ettől izmosodnak a négylábúak, de vigyázunk is rájuk, mert ők maguktól nem hagyják abba az edzést, és sérülhetnek.Lógó nyelvvel, élvezettel keresik meg lent a ledobott labdát vagy botot. A kutyás társaság egy külön világ, általában kortól függetlenül tegezés a beszélgetés formája. A beszélgetés témája általában a kutya, ez egy idő után egysíkúvá válik, és ilyenkor én leválok a társaságról.

Bozont megszokottan, szó nélkül rögtön jön utánam. Egymásra nézünk, és szótlanul, meghitten sétálunk együtt, értjük egymást. Bozont szorosan, katonásan mellettem lépked, és időnként felnéz rám, hallom tőle: – ne félj, én veled jövök!

Leülünk egy padra, ő elém fekszik, és ha idegen jön, morogva jelzi: – ne gyere közel, csak akkor, ha a gazdám ezt megengedi!

A madarak csicseregnek, a zöld lombok susognak. Bozont elrohan, két lábra állva támad meg egy közeli fát. Felnézek, egy mókus kúszik felfelé. Bozont utánozhatatlan hangon, szinte sírva ugat. – Szeretnélek elérni, de nem tudok mászni! Jaj, jaj!

Kismamák mennek körbe kocsikázva előttünk, Bozont szeretettel nézi a gyereket és utálkozva a gyerekkocsit!

Megáll előttem egy magas, vékony ember, a kutyája is megáll, ismerem őt, a parkban lakik. Barátsággal üdvözöl – ő, aki mindig elkerüli a társaságot –, és komoly fejtegetésbe kezd, hogy tudom-e, hogy itt van valahol a parkban Attila sírja, ő ezt olvasta, meg érzi is, hogy ez a különleges domborzat ezt takarja.

Meghallgatom, bólogatok, és mire felnézek, ő már merev felemelt fejjel tovább megy. Visszaszól: – Jó sétát!

Bozont nemcsak a mókusokat szeretné elérni – vajon, ha elérné, mit kezdene velük? –, hanem a madarakat is, ezek a madarak szinte bosszantják, azt mondják: – Fogjál meg, fogjál meg! – Két-három lépésre tőlük van az a határ, ahonnan elrepülnek. Bozont repül feléjük, de az akció sikertelen. Szégyenkezve jön vissza, de nem tanul belőle, és mindig újra kezdi!

Megszólalok: – Bozont! Megyünk Pirikéhez, gyere! – feláll, mellém zárkózik és elindulunk a kocsi felé. Félúton rám néz: – Várj, dolgom van! – és elvégzi a dolgát, tudja, hogy otthon erre nincs lehetősége.

Ma már magától beugrik a kocsiba, és figyeli, hogy beszállok-e. Azután megnyugodva, összegömbölyödve, fekve marad, amíg hazaérünk.

(Következő rész: jövő kedden)

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bozont története – 9. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés