Kedves Mikulás!
Én, így középkorúan (milyen szépen fogalmazok, hiszen nem hiszem, hogy ugyanennyi van még vissza) aki gyerekkoromban már a Jézuskában is csalódtam, gyermeki lélekkel fordulok hozzád. Ejts útba engem is, ha szűkre szabott időd megengedi. Nem, én már nem várok tőled ajándékot. Valamikor nagyon vártam, és ha szűkösen is, mindig jutott egy pár szem alma, dió, kisebb játék. Bevallom, nem én takarítottam ki a kis bakancsomat, hanem legtöbbször a nagyanyám. Ő ezt kisunokája helyett szívesen bevállalta.
Nálunk, Erdélyben, nem a kéményen másztál be, hanem reggelre a jégvirágos ablakok mögé, a kis cipőkbe varázsoltad a várva várt ajándékot. És az nagyon jó volt. Még most is érzem a várakozás varázsát, a beteljesülés örömét.
Rögtön, reggeli után, átfutottam a szomszédba, hadd lássam a szomszéd gyerekek mit kaptak. Ők is csak szerény ajándékokkal büszkélkedtek. És egy csepp irigységet sem tapasztaltam. Mindenki elővette az új kisautót, labdát, hajas babát és közösen játszottunk egy jót. Mondjuk, úgy délig, amikor hazahívtak ebédelni. Délután meg szánkózás következett. Estig. Este pedig, átfagyva meleg vizes lavórban fürdettek le. És elalvás előtt el kellet mondanom az esti imát.
Igen, ilyenkor nagyon hálás voltam, hogy nem felejtettél el, hozzám is eljöttél. Ha csak pár pillanatra is.
Aztán, pár évtized múlva a kisfiaimat boldogítottad szerény ajándékokkal. Kisautóval, legóval, meséskönyvekkel, pár szem cukorkával, csokival, déligyümölccsel. És én ekkor is hálás voltam neked.
Most, pár éve, évtizede kimaradtál. Felnőttek a fiaim.
Tudom, sok a dolgod, de ha mégis erre jársz, ejtsél útba. Van számodra egy kis meglepim.
Hiszen tudod (Neked mondjam?), a világon a legjobb dolog adni!
Hozzászólások