B. Tomos Hajnal | Azok a szép, hosszú sorok

Szépirodalom - próza

Azok a szép, hosszú sorok

 

 

Szemüveges, hetven körüli nénike mustrálja a pláza polcait. Megtapogat minden dobozt, forgatja a befőttesüvegeket, idegesítően recsegteti a celofánzacskókat. Fiatalember közeleg a polchoz, szinte vaktában leemel két ikrás dobozt és egy csomag kekszet, s máris rohanna tovább, de az idős asszony utána kap a hangjával:

– Mit vett le onnan, uram? Csak nem heringikrát? Hiszen az a legpocsékabb. A felesége mind a fejéhez vagdossa majd azokat a dobozokat.

– Nincs feleségem. S különben is, én szeretem a heringikrát.

– Hát persze, hogy szereti, mert maga még nem is tudja mi az igazi ikra. Maguknak, posztdecembristáknak, fogalmuk sincs milyen az igazi étel íze-bűze. Bezzeg a ceauidőben, ha ikrát vettél, arról tudhattad, hogy száz százalékosan ikra.

– Ne haragudjon asszonyom, igazán nincs időm, hogy a maga nosztalgiázását hallgassam. Apámék nekem mindig azt mesélték, hogy akkoriban semmiféle kaját nem lehetett kapni. Ha nagy ritkán hoztak is valamit a közértbe, órákig kellett sorban állni, hogy némi csekélységekhez hozzáférhessen az ember.

– Igen fiam, de az a csekélység valódi étel volt. Kimérték neked a 10 deka ikrát, de afelől biztos lehettél, hogy igazi tengeri vagy folyami halaktól származik. Hazamentél a kis zacskóddal, s mikor kibontottad megcsapott a friss ikra szaga. Szép aranybarna színű volt, legtöbbször még a hártyát is rajta hagyták s látszottak benne azok az apró sejtek. Öt perc alatt olyan ikrasalátát készítettem belőle, hogy mind a tíz ujjadat megnyaltad utána. Persze egy kis főtt grízzel is fel kellett szaporítani, de az is száz százalékos valódi gríz volt. Szóval sorba álltunk, de biz’ isten megérte. A mostani áru egytől egyig hamisítvány. Olvasta-e mit ír a maga ikrás dobozán? Ugye, hogy nem tudja, mert magának úgy jó az az ocsmány keverék, ahogyan van. Kölyökkora óta mindig csak ilyent evett.

A fiatalember már jó ideje továbbállt, talán éppen a kasszánál sorakozik, de az asszonyság még mindig dohog:

– Nézze ezt a címkét: csak 2 százaléka paradicsom, a többi ehetetlen kotyvalék. Még van képük ráírni az üvegre, hogy „Paradicsompüre”. Ó azok a szép, hosszú sorok! Sütött a nap, az emberek komótosan megbeszélték ügyes-bajos dolgaikat, megtudták a környék híreit, más volt a világ. Kedvesebbek, önzetlenebbek voltak egymáshoz az emberek. Akkoriban mind egyformák voltunk. A sor az sor volt mindenkinek s a porciót grammnyi pontossággal mérték a párttitkárnak is s a kubikosnak is. Most az egyik ikrát vesz magának, a másik kaviárt, mert hogy neki arra is telik.

Hirtelen észbekap, hogy egyedül maradt, de csak legyint. Úgy folytatja, mint akinek tök mindegy, hogy hallgatja-e valaki, vagy sem.

– A mai fiatal csak zabál, de nem tudja mit, s nem is tartja fontosnak megtudni. Még a beszéddel is takarékoskodik, mintha pénzbe kerülne az a pár szó, amit egy magamfajta öregasszonyra fecsérelne. Istenem, milyen másak is voltak azok a nyarak, ott, a hentesbolt előtt!

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Azok a szép, hosszú sorok”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés