Bozont története – 12. rész • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Bozont története – 12. rész

 

A kismalac és a csirke

Ez egy friss megtörtént eset, de mi, az emberi lények nem értjük Bozinak ezt a cselekvését – nem baj, ő biztosan tudja a „miértet”.

Bozont nagyon szeret labdázni, egy igazi labdaművész, hogy miért éppen a teniszlabda a kedvence, az talán azért van, mert remekül pattan, és a mérete olyan, hogy a szájával könnyen el tudja kapni, hozni-vinni.

Mindennap játszunk vele, általában a boltban kapható hajító ütővel dobjuk a labdát, mert az kényelmes, nem kell lehajolni, és messzire lehet vele dobni. Bozont sokszor már a levegőben elkapja, és az elkapott labdával visszarohan, és leteszi a lábunk elé.

Persze akkor ejti ki a szájából a labdát, ha látja, hogy a dobáló ütő már meg van töltve – újabb dobás – rohanás, és megy a körforgás. Nagyon jó játéknak és testedzésnek tartjuk ezt az elfoglaltságot, Bozont ennek köszönheti a rugalmas, izmos alakját.

Elhatároztuk, hogy szeressen meg más játékot is, és így vettem neki egy gumimalacot. A malacka sípol, ha Bozont a szájába veszi, és ő ezt élvezi, cipeli magával, fogja az első mancsai között, láthatóan örül, hogy az övé.

Már két hete megvolt a rózsaszín malac, amikor kitaláltam, hogy jó lenne egy másik állat is, hiszen jó a változatosság. Vettem egy ugyanolyan nagyságú, sípoló csirkét, odaadtam neki, ő a szájába vette, nézegette, és délután egyszer csak leharapta a csirke fejét. Szóval tönkretette, és látjuk, hogy a kismalacot továbbra is óvja, gurítja, nyalja. Na, ez az, amit mi nem értünk, miért a malacka, és miért kellett meghalnia a csirkének?

A történet ennyi, és a kismalac Bozont szeretetében éli a világát. De jó lenne bele látni Bozontom gondolataiba!

 

Egy kis állatvédelem kutyasorsok

A kutyaszeretetem nagyon régi, és szerencsére a párom Piroska érzelmei is hasonlóak. Nem vagyok szakember, de sokat olvastam a kutyákról, és különös figyelmet fordítottam, fordítok a kutyák életkörülményeire, az emberekkel való kapcsolatukra, a kutyatartásra a városban és vidéken. Én mind a kettőt kipróbáltam, és egy időben megpróbáltam pulit tenyészteni, és az Ebtenyésztők Szövetségébe is beiratkoztam, és igyekeztem részt venni az általuk szervezett programokon. Komolyabban nem tudtam elmélyedni a kutyák tenyésztésében, mert se időm se megfelelő körülményeim nem voltak akkor. Én mindig is egy hűséges, önzetlen barátot kerestem a kutyákban, és elfogadtam a fajtájuk szellemi korlátait, és ösztönszerűen a szeretetem kinyilvánításával próbáltam, és próbálok feléjük közelíteni, és családtagként elfogadni őket. A filozófiám nem okozott csalódásokat, és családomnak és nekem sok-sok örömöt okoztak a kiválasztott kutyák, jelenleg a Bozont.

Ősi kapcsolat van az ember és a vele több ezer éve szoros együttélésben lévő kutyák között. Ez a kapcsolat kölcsönös előnyökkel járt, és jár ma is. A mai világban a modern ember sokszor elfelejtkezik arról, hogy felelős az állatvilág – számára a legtöbbet jelentő lényeiért – a kutyákért. Nem kívánom részletezni azokat a felelőtlen, gonosz, embertelen cselekedeteket, amelyek a sajtóban, az interneten és általában a médiában megjelennek.

A magyarországi állatvédő törvények szigorúak, de sok kiskaput hagynak szabadon nyitva. Bozont megtalálása során legalább hat-nyolc kutyamenhelyet is felkerestünk, és az ott dolgozók minden erőfeszítése ellenére, főleg a túlzsúfoltság miatt szörnyű állapotokat láttunk. A látottak alapján, javaslom:

  • Adjunk több szeretetet a menhelyi kutyáknak
  • Adjunk több pénzt a menhelyek kulturált kialakítására és üzemeltetésére

A legnagyobb változást az tenné lehetővé, ha az állatszerető emberek figyelnének, és nem engednék, hogy az állatokat sokszor kivégző, utcára tevő, autóból kidobó emberek büntetlenül megússzák ezeket az aljas cselekedeteket.

Kívánom, hogy nőjön a felelősségteljes állattartó emberek létszáma, és legyen minden kutya számára, amelyik megszületett, biztonságos hely Magyarország. A már elfogadott szaporulatszabályozást örömmel üdvözlöm, de sok még a tennivaló. A kutyák sorsa, nálunk embereknél van eldöntve. Legyünk józan, de igazságos döntnökök.

(Következő rész: jövő kedden)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS