A Budai úton egy szürke ház falán ott állt a tábla, már vagy negyven éve: Mózs Ferenc lakatos. Az öreg, mert már az volt, arról híresült el, hogy számára a vas olyan anyagnak minősült, amiből bármit lehet csinálni. Hegeszteni, fúrni, esztergálni, amit csak akar az ember. Ezért, bárhol látott, talált egy vasdarabot, azt hazavitte műhelyébe. – Jó lesz majd valamire! – felkiáltással. Teltek az évek, az öreg Mózsnak is kitellett az esztendőkből és letette a kanalat. A műhely ott állt árván egy darabig. Aztán Mózs néni, aki szintén benne volt a korban, úgy döntött, hogy özvegyi jogon, tovább viszi a lakatos ipart. Ebbe segítségül volt tanárnő lánya is. – Legalább elfoglalja magát a mama! – mondta és még vett neki egy modern, kulcsmásoló gépet. Ez kedvére való volt Mózs néninek. Egy régi segéd betanította és ő másolta a kulcsokat, százával. Volt nyitvatartási idő, amikor ez letelt, mindig elkóborolt valamerre a városban. Aztán hol ezt, hol azt talált az utcán. Tudta, mert férjével való hosszú évek alatt megtapasztalta: – Jó lesz majd valamire! – és amit felfedezett, azt hazavitte. Volt ebben bádogedény, deszka, léc, egész tégla is, meg még sokféle kacat. Gyűlt a szerzemények kavalkádja, már nem fért a kamrában, az udvar is kezdett megtelni. Ettől a szenvedélytől nem lehetett eltéríteni. A lánya már szégyellte is, mondták neki:- Láttam anyádat, egy hosszú léc volt nála, azt vonszolta. Teltek az évek, Mózs néni nyolcvanöt éves korában befejezte a kóborlást és ezt követően az égi mezőkön szedegette a hullott csillagokat. Az összehordott kacatok ott álltak az udvaron. El kellett tüntetni a nyomokat. Két fiú unokája egy hétig dolgozott azon, hogy a ház elé kitett és lomtalanításra bérelt három konténert telerakja Mózs néni „gyűjteményével”.
Hozzászólások