huzatos buszmegállóban várakozom
bámulok egy rigót
feketesége tétován belemoccan a megfáradt őszbe
kis fejét félrefordítva körtét kóstolgat
észre sem vesz
lopva figyelhetem kiszámított mozdulatait
milyen kis tökéletes
ahogy itt állok bizonytalanságaimmal
eszembe jut
engem is figyel valaki
mennyei magasságokból figyelsz rám
talán mosolyogsz amint én a rigóra
féltőn hogy sikerüljön csipegetnem
ahogy a madárnak a körtéből
gondolataimat kicsipkézi a szél
ez már téli
begombolkozom
indulni szeretnék de nem moccan a lábam
alig észrevehetően megállsz mögöttem
akár egy fuvallat megérinted a vállam
halkan szólsz
milyen kis tökéletes
Hozzászólások