Veress Árpád | Bozont élete – ahogyan ő elmeséli (3. rész)

Szépirodalom - próza

Bozont élete – ahogyan ő elmeséli (3. rész)

 

 

Az udvarunk

 

A ház háta mögött egy szép, gyepes és fás terület van, elöl kőkockával kirakott rész. Labdázni mind a két helyen lehet, de sárban a kőkockás rész a jobb, jó időben pedig a kerti gyep. Lola is használja a kertet, nem vagyunk ellenségek, de nem is sokat foglalkozunk egymással. Az emberek azt mondják, hogy semlegesek vagyunk. Lola helyes lány, de nekem túl kicsi!

A gazdái közül Gábor bácsit szeretem – sokszor megsimogat. Ica néni nem kedvel engem – nem tudom, hogy miért, én mindig igyekeztem elnyerni a szimpátiáját, de nem sikerült.

Labdázni nagyon jó a kertben, és nyáron, a hűs füvön tudok lihegni is. Legtöbbet Árpival játszom, de néha jön Piri és a lányok is.

Csipiék kertje

 

Szép terület, de aránylag kicsi. Csipi egy nagy bohóc, jól megvagyunk egymással, de általában labdát cserélve játszunk párhuzamosan egymás mellett. Piri szokott elvinni, amíg mi játszunk, ők beszélgetnek egymással. Ebből a kertből szöktem el kétszer is, de ez egy külön történet.

Roziék kertje

 

Rozi egy nyugodtabb, kedves, jószívű kutya, általában röviden játszunk, de aztán Piri a bokor körül bújócskázik Rozival, és én Jutka nénivel labdázom. Nagyon jó vele játszani. Eldobja és én visszaviszem neki a labdát. Sokszor cselezni akar, elfordul és az ellenkező irányba dobja el a labdát. Én ezt szeretem, olyan gyors vagyok, hogy így is elérem és visszahozom neki a labdát. Jutka néni fáradhatatlan. Sajnos sokszor vizes a kert, és ilyenkor nem tudunk idejönni! Sándor bácsit is szeretem, kedves embernek érzem. A gazdáimmal beszélget, amíg a négylábúak, vagyis mi játszunk.

Környező utcák

 

Ide megyünk a legtöbbet, itt végzem el a dolgaimat. Nem értem, hogy a kakimat miért szedik össze, de ez így van, biztos szokás.

Általában pórázon vagyok, de így is jó, mert négy-öt méterre el tudok menni. Ilyenkor szagolgatok, figyelek, legelek. Tartom az elhatározásomat, állandóan figyelem a gazdit, és a szemem mindig kíséri a mozdulataikat. Baluék utcája számomra a király – elengednek –, tudom, hogy az utca végén ott van az ugatópartnerem, ugatunk-ugatunk, de egyikünk se veszi ezt komolyan – ez egy kis színfolt az életemben. Ja és már akartam mondani, hogy ilyen ugatós partnerem a Burkus is. A séta általában harminc perc.

Schmidt Kert

 

Ez a kert számomra az otthon, itt érzem magam igazán jól, és ez a kert adja nekem a legtöbb élményt. Ha megállunk a szélén, felcsapom a farkam, és eleresztem magamat, örül a lelkem. Képzeljétek, itt vannak fák, füvek, sétáló kutyák, sétáló emberek, biciklisek, csúszdák, illatok, madarak, mókusok. Alig megyünk ötven métert, találkozunk sok-sok kutyabaráttal, csak egy párat sorolok fel: Marci, vagány Lulu, Partvis, Dió, Rozi, stb.-stb.

Együtt megyünk, fiatalabb koromban nagyokat rohantam velük. Labdát vagy botokat vittünk, üldöztünk. Élvezem a nagy területet, a változatosságot és a barátságos embereket. Először vadócnak tartottak, ma már megszerettek, és elfogadtak. Még esténként is szabadon sétálhatok a kivilágított részben. Nagyon izgi! De jó, hogy közel van, és akár gyalog, akár kocsival meg tudjuk közelíteni. Soha nem bántottam senkit, és ezt értékelik a gazdáim.

Mátyás hegyi barlang

 

Ez az útvonal Csipié és az enyém. Zsuzsa és Piroska telefonon történő megbeszélése alapján indulunk a Mátyás hegyre, a megbeszélt időpontban az utcán találkozunk Csipiékkel. Én leülök a kapunk elé, és figyelem, hogy mikor bukkannak fel. Ha a Csipi észre vesz, vitustáncba kezd – Zsuzsa alig tudja vezetni –, egymásnak esünk, általában földhöz csapom, és aztán már nyugodtan megyünk tovább. Egy erdei út vezet a barlangok alatti rétre. Szép és érdekes út, kiváló erdei szagokkal. Felérve elrepülnek a labdáink, azonnal labdát cserélünk, és nagy rohanásba csapunk.

Úgy tudom egy remeteszerű ember is lakik itt télen és nyáron. Egyszer-kétszer láttam is, valószínűleg fél is tőlünk egy kicsit, de mi Csipivel nem bántjuk. Néha Baluval is találkozunk, de ő nem törzstag a társaságunkban.

Gyönyörű a kilátás, de engem a labda suhanása jobban érdekel. Nagyon érdekes a terület, bokrokkal és kövekkel is lehet találkozni. Árpi ritkán jön ide, mert az emelkedőt nem szereti a lába, sajnos hallottam, hogy évekkel ezelőtt megműtötték. Általában fél nyolctól kilencig vagyunk itt, és kilenckor otthon már vár a finom reggeli.

Margitsziget

 

Ide autóval tudunk menni, általában Árpi visz ide, de néha Piroska is eljön. A szigeten néha sok ember és kutya van, csak mi kóválygunk.

Jártam már a pesti szűk, betonos utcákon is, és azóta nagyon sajnálom az ott élő kutyákat.

Tudom, hogy jó dolgom van, és változatos életet biztosítanak nekem.

Szóval a sziget: Először a vízesés – ide csak pórázon szabad bejönnöm. Furcsa színű halak – úgy tudom, hogy aranyhalak és teknősbékák vannak a vízben. Bámulom őket, és muszáj ugatással jeleznem, hogy örülök nekik.

Utána kanyargós utakon kiérünk egy nagyon nagy rétre. Itt általában sok kutya játszik, és szaladgál – néha bevesznek a csapatba-, és ilyenkor boldogan rohanok én is.

Úgy hallottam, hogy csak pórázon lehetnék, de az őrök és a rendőrbácsik nem szólnak nekünk, és hagynak játszani.

Úgy látszik közöttük is sok az olyan ember, akinek van kutyája, vagy csak egyszerűen szeret bennünket!

Néha kimegyünk a Duna-partra, de a vízbe nem szoktunk bemenni, barátságtalan a part, teli veszélyes nagy kövekkel.

A futópálya melletti gyalogos ösvényen lehet sétálni, amikor itt megyünk érdeklődve figyelem a sok lógó nyelvű embert – szerintem ilyenkor ránk hasonlítanak.

Jó itt lenni, más, mint a vad Schmici, de itt is jó. Sok a virág, különösen egy másik nagyréten, ezt „Rózsakertnek” hívják.

Jó időben több időt is kint töltünk, néha megnézzük a szökőkutat is, és én melegben lefekszem a földre, és élvezem a vizes permetet.

Le és föl szaladnak a vízsugarak, fény és zene közben, nem értem, de érdekelne, hogy hogyan csinálják ezt. De hát annyi mindent nem értek, ez egy dologgal több.

Hajógyári sziget

 

Ide ritkán jutok ki, és tartok is egy kicsit ettől a helytől, mert azt hallottam, hogy a szigeten sok az agresszív kutya. Én nem akarok, és nem is szeretek verekedni. Mindez talán abból következik, hogy már nem vagyok igazi férfi – elintézték ezt Csobánkán az állatorvosi rendelőben.

A sziget szép, és hatalmas legelők, füvesrétek vannak rajta.

Nyáron nagyon jó fürdési lehetőség van a Hajógyári sziget végén. Homokos és kisvízben lehet tapicskolni, ez remek, nagyon jó itt labdázni. Van sok kutya, nagy a társaság. A múltkor agártalálkozó volt, és megszámoltam őket, harmincan voltak. Meg kell mondanom, hogy bár többször voltunk itt, soha nem találkoztam agresszív kutyákkal. Odajöttek sokan hozzám, és vagy hívtak játszani, vagy elfordultak, és tovább mentek. Látjátok, nem szabad hinni a rosszindulatú pletykáknak.

Egyszer egy Kossuth-díjas művésznő farkaskutyáját is megismertem.

(Következő rész: jövő kedden)

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bozont élete – ahogyan ő elmeséli (3. rész)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés