Veress Árpád | Bozont élete – ahogyan ő elmeséli (4. rész)

Szépirodalom - próza

Bozont élete – ahogyan ő elmeséli (4. rész)

 

Első szökésem

Verőfényes nyári nap, gazdáim készülődnek a piacra. Én már voltam reggeli sétán, és ettem, és elterülve fekszem a szobában. Hallom, hogy rólam van szó: – Vigyük át Bozit Zsuzsáékhoz, Csipi örülne neki, és Bozont is, játszanak majd a kertben. Mi meg nyugodtan vásárolunk a piacon.

       Bozont és Csipi

Zsuzsa mondja a telefonon: – Gyertek, Tóni otthon van, zárt az udvar, jó lesz nekik!  Így beadtak engem Csipiékhez, és elmentek.

Mondtam már, hogy mindig szeretem őket figyelni, és ha látom őket, akkor nyugodtan játszom tovább.

Gyanússá vált a helyzet! Hol vannak? Tóni bácsi a műhelyben dolgozott. Benéztem oda is, és látom hogy Csipi szeretne gyümölcsöt enni a fáról.

Egy félelem rohant meg. Hol vannak? Meg kell őket találnom! Csináltam egy-két kört az udvarban, aztán egy kerítés melletti farakás tetejéről ugrás az utcára. Tudtam, hogy nehéz lesz hazatalálnom, de pár jelző pisilésem vezérelte az orromat. Ide-oda rohangáltam, amíg egy újabb jelet találtam. Két mellékutcán kellett végig mennem, és ekkor jött a neheze, a főutca. Busz is járt itt, féltem, de az ösztönöm azt súgta, hogy haza kell mennem.

Szerencsére nem jött busz, és amikor átmentem az úton, észrevett egy autós, és megállt. Átszaladtam. Most már csak 30-40 lépés a kertkapunk – sajnos zárva volt –, ültem ott, és vártam, nem tudom meddig.

Aztán beengedtek felrohantam, és vártam a lakásunk előtt Piroskára és Árpira.

Utólag azt hallottam, hogy nagy riadalom volt. Tóni bácsi észrevette, hogy nincs Bozi – telefon Zsuzsának, riadalom, sírás – Zsuzsa ilyen érzékeny. Sajnálom, hogy megijesztettem!

Értesítették a gazdáimat, és ők rohantak haza, és az ajtónk előtt rám találtak. Én is nagyon ijedt voltam, és szégyelltem magamat. Azt mondják, hogy a kutyák őrangyala mentett meg. Nem kutyának való a forgalmas úton egyedül járni!

A gazdik azt mondták nekem, hogy nem is hiszik el, hogy hazataláltam.

 

 

 

A második szökésem

Eltelt egy év, és ahogy az szokott lenni, tompulnak az emlékek. Csipiék megerősítették a kerítést, és így szerintük innen nem lehet megszökni.

Azon a bizonyos napon a két kutya gazdi, Csipié meg az enyém, elmentek moziba, és mi a kertben maradtunk. Megint megszállt egy roham, egy vágy, hol vannak, megkeresem őket!

A labdázásnál megtanultam magasat ugrani, és uccu neki, nekiiramodtam, és már az utcán voltam!

A sokszor bejárt útvonalon, az orrom segítségével – minden veszélyt vállalva – főút, autók hazaértem, és leültem a kapunk elé. Most nem jött senki, és mivel a másik irányban lakó Roziékat jól ismertem – mert esténként ott játszom –, elmentem hozzájuk. Jutka néni észrevett, beengedett, és gyorsan telefonált a gazdiknak. Én szégyenkezve, ijedten ültem a földön.

A telefon után rövidesen értem jöttek, és láttam, hogy könny csillog a szemükben.

Ezek után több év telt el, és én soha többet nem keveredtem ilyen kalandokba.

 

 

Rátkai és Boldogkői vár – kirándulás

Nemrég történt, hogy elcsíptem egy beszélgetést. Gazdiék kirándulást terveznek, és engem is elvisznek. Nagyon örülök ennek az útnak, mert disznóölésen még nem voltam, és a vár is felkeltette az érdeklődésemet.

Korán reggel már a kocsiban ültem, sajnos nem kaptam enni. Két óra múlva megérkeztünk az Angyal Pincészetbe, Rátkára. Ez egy szép, nagy ház, és alatta egy borospince. Soha nem voltam még borospincében! A gazdimnak, és még sok embernek tartottak egy bemutatót. Hirtelen a pince előtt megláttam egy „Angyal” nevű, nagyon szép skót juhásztól és farkaskutyától származó ötéves leány kutyát. Így már ketten jártuk végig a pincét, megszagoltuk, és elfogadtuk egymást. Hallottam, hogy ő is egy mentett kutya – rokonlélek. Az emberek emelgették a poharakat, jól érezték magukat.

Árpi fekhelye mellé tették le a pokrócomat, éjszaka mind Piroskára, mind Árpira vigyáztam.

A legjobb az volt, hogy a szobánk előtt volt egy lejtős terület. Ott labdázott velem Piroska. Feldobta a labdát, én a lejtő tetején álltam, elkaptam, és az orrommal visszagurítottam. Remek játék volt, a hotel vendégei az ablakból néztek bennünket. Háromszor is játszottunk egy-egy órát a két nap alatt.

A disznóvágáshoz nem vittek oda – talán jobb is volt, így csak az illatokat éreztem. Két napig voltunk itt – jó volt! Az utolsó napon megnéztük a várat, engem is beengedtek, sok-sok meredek úton jártunk, izgalmas volt nekem is a látogatás.

Egyszer féltem csak, egy magas, meredek létrára kellett felmennem, alattam mélység volt. A létra felénél nyüszíteni kezdtem, és megálltam – nagyon féltem –, szerencsére Árpi megsajnált, és visszafordult velem. Piroska felment, ő bátor!  Óvatosan mentünk lefelé, szép volt, de egy kicsit veszélyes.

Beugrottam a kocsiba, és büszke voltam, hogy kutya létemre megjártam ezt a magas várat.

Ezek után még a gazdik ebédeltek, és irány Budapest. Nagyon büszkék voltak rám, végigcsináltam ezt a nagy kirándulást, hányás nélkül!

Ezen az éjszakán a sok izgalom után mélyen aludtam.

 

 

Utóirat

 

Bozont

Most egy ötéves kutya vagyok. Boldogan élek szeretett gazdáimmal. Az egészségem jó, néha kicsit gömbölyödöm, ekkor fogyókúrára fognak.

Emlékeimet megírtam, a gazdáim is leírták, hogyan történt az én idáig megélt életutam. Ha sikerül, és remélem így lesz Árpival történt beszélgetésünk, megegyezésünknek megfelelően csatoljuk majd a következő időszak történéseit. Ezt később írjuk meg!

Legyen így!

 

Budapest, 2018. március 20.

 

Szerzők: Veress Árpád és Bozont

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bozont élete – ahogyan ő elmeséli (4. rész)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés