Hetedhéthatár | Bukta Imre: Nálunk, vidéken

Kultúra, művészet

Bukta Imre: Nálunk, vidéken

2019. január 24-én, csütörtökön 19 órakor nyílik Bukta Imre Nálunk, vidéken című kiállítása a Kieselbach Galériában. A megnyitón a művész azonos című új könyvének performance-szal egybekötött bemutatójára is sor kerül. A retrospektív kiállítás az utóbbi idők legátfogóbb Bukta tárlata, ahol a művész legújabb művei is megtekinthetőek.

Bukta Imre – korunk egyik legjelentősebb kortárs alkotója – most feltárja előttünk primer környezetére és emlékeire épülő világát, amely egyszerre a vidéki magyar valóság és Bukta sajátja.

„…úgy paraszti, hogy már nem paraszti, úgy vidéki, hogy nem vidéki, úgy mezőgazdasági, hogy ipari is.” (Földényi F. László)

Bukta Imre korunk egyik legelismertebb kortárs képzőművésze, aki Budapesttől 130 kilométerre, keletre, Heves megye déli határán fekvő Mezőszemerén él, fest, dolgozik, és nagyon úgy tűnik, nemcsak fizikailag találta meg ott a helyét, hanem spirituálisan is. A mai magyar vidék nem éppen festői világ, közel hajolva hozzá semmi nem látszik például a Budapestről elképzelt falusi kurzusromantika idilljéből, viszont annál több Bukta személyes hitelességéből – ő ismeri és szereti is ezt a nem éppen festői világot.

Jerger Krisztina művészettörténész – a kötetbe írók egyike – egy korábbi kiállítás megnyitójában utalt arra, hogy ha ma nem valóságshow-k léptek volna a társadalom leíró szociológia helyére, talán Bukta Imre sem festő, hanem szociológus lenne. Nyelvezete a festményektől a legkorszerűbb technikákig terjed, mindezeket egy cél érdekében alkalmazza, Mezőszemerére pedig úgy tekint, mint egy vizuális univerzumra, aminek kifogyhatatlan motívumait úgy jeleníti meg, hogy a világ legrangosabb kiállítótermeiben is értik.

A most nyíló retrospektív kiállítás az utóbbi idők legátfogóbb Bukta tárlata, ahol átfogó képet kaphatunk Bukta Imre primer környezetére és emlékeire épülő, egyszerre karakteres, mégis melankolikusan lírai világról. A Kieselbach Galéria termeiben és a vele egy időben megjelenő könyvben korai műveket ugyanúgy láthatunk, mint újakat, a kisebb és nagyobb termek lehetővé teszik, hogy megmutathassuk azt a sokszínű és gazdag változatosságot, ami Bukta Imre világát jellemzi.

 

A kiállítás 2019. február 15-ig tekinthető meg.
Cím: Budapest, Szent István körút 5.

Facebook esemény

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bukta Imre: Nálunk, vidéken”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés