Veress Árpád | A viharban is kell létezni – 1.

Szépirodalom - próza

A viharban is kell létezni – 1.

Bevezető

A múlt héten befejeződött a Hetedhéthatár honlapján Veress Árpádék Bozont nevű kutyájának története. Öt év múlva következik a folytatás, Bozont következő öt évéről. Most belefogunk Veress Árpád családja kitelepítési történetének közlésébe. Veress Árpád a kitelepítés idején tizenegy éves volt. Nehéz volt ezzel a múlttal megküzdve elérni a mérnöki végzettséget, és emellett a magánélete is kedvezően alakult: szerető család veszi körül Veress Árpádot. Megkapta az élettől, amit csak lehet. De mindezt nem adta a sors ingyen: áldozatok és tapasztalatok árán mondhatja magát boldog embernek. A Veress család történetéből megismerhető a XX. század a két világháború közétől a század végéig. Veress árpád, a Horthy-ezredes fia szüleitől és nagyszüleitől örökölte azt a tartást, amelynek köszönhetően tudott menni a saját útján, példát mutatva az unokáknak és a többi mai fiatalnak.

L. Csépányi Katalin

Előszó

A családtörténet leírása egy belső kényszerem, talán érdekelni fogja a családom tagjait és kortársaimat is. Őseim emlékei és a saját életem eseményei segítenek megérteni a korszak viszonyait az országban és az Európában történteket. Sok magyar ember és család sorsa hasonló volt. Én így éltem meg a világunk változó eseményeit, a forradalmait, háborúit, a jó dolgokat és a rosszakat. A családunkban a történelem szorítása megedzette a család tagjait. Akik a csatákból veszteségekkel, de mint túlélők kerültek újra és újra a felszínre.

Ennek a memoárnak a célja, hogy az utódok tudják meg a gyökereik – az őseik – életét, és ismerjék meg az elmúlt időszakok történéseit, segítse őket a társadalmi és a magán problémáik megoldásában, útkeresésük megkönnyítésében, a jelenlegi életük és a lehetőségeik megbecsülésében és kihasználásában. Ez egy őszinte szubjektív memoár az én egyéniségem szerint fogalmazva. Tanuljanak belőle a család tagjai, az utódok, a kortársak. Le kell vonni a tanulságokat. Értékelni kell a mai élet szépségeit, nehézségeit, a reális bírálathoz szükséges a múlt ismerete. Jó lenne tanulni a múltból!
A GYŰLÖLET, A TOLERANCIA HIÁNYA ÉS A PÉNZ HATALMA ROSSZ TANÁCSADÓ.

Az egyes események és történések megértéséhez felhasználtam az „Ördögoldal” című kisregényemben leírt igaz történeteket, amelyek jól megmutatják az életemben megélt dolgokat. A leírtakat megéltem vagy a szüleim mesélték el. Az „Ördögoldal” 2007-ben a Püski Kiadó gondozásában jelent meg.

 

Elődeim

A gyökerek

Grabovszky Béla és családja (a kislány Jolika, az édesanyám)

Családunk anyai ága, a Grabovszkyak 1863-ig Lengyelországban éltek. A dédapám Grabovszky Román lengyel nemesember volt és Krakkó mellett voltak a birtokai. 1863-64-ben a lengyelek fellázadtak az orosz elnyomás ellen és gerilla háborút kezdtek el a cári hatalom ellen. Az orosz hadsereg erős volt, így hamar leverték a felkelést. Dédapámnak elvették a birtokait és menekülnie kellett az országból. A menekülés egy hatalmas boroshordóban katonái segítségével történt és Magyarországra, Ungvárra vitték. Ez a város ekkor Magyarországhoz tartozott. Az itt élő rokonai révén új életet kezdett és letelepedett a városban. A Grabovszky családnak négy fiú gyermeke született – köztük Grabovszky Béla, a Nagyapám. Ő egy erős fizikai felépítésű ember volt, és érettségi után – mivel szerette a fegyelmet és igényelte a közbiztonságot – csendőrtiszt lett belőle.

Érdekes emlékem, hogy Béla nagyapám erős szakállt viselt, mert egy kézitusában az arcán sebesült meg. Felesége, Pogány Irén érettségizett polgárlány volt, akinek az apja vasútépítő vállalkozó mérnökként dolgozott – gazdag ember volt. Amikor a leánya Irén férjhez ment, nagyon gazdag hozományt kapott. Nagyapámék Budapesten nevelték fel három gyermeküket: Bélát, Istvánt és Jolánt. Jolika az én édesanyám.

Apám ősei székely emberek voltak. A 17. századtól ismert a család története. A parókiákból beszerzett és a székelyföldi kutatások alapján az ősapám LÓFŐ volt, megválasztott közösségi vezető ember a szabad székelyeknél. Élete a székelység történetének része, és sorsát is ez határozta meg. A székelység egy érzést, egy szabadságot, egy öntudatot jelent. A viharos évszázadokon keresztül is megmaradtak és nem keveredtek a környező népekkel, egy nagy önállóságú népcsoportként éltek és élnek. A magyar királyok mindég elismerték őket és a szabadságjoguk elismerésével biztosították a mindenkori nemzetiségi jogaikat. A közösségük és a hagyományaik tiszteletben tartását megkövetelik mindenkitől. Mindennapi életüket a saját törvényeik betartásával érvényesítik. A magyar nyelvet és a legendáikat megőrizve büszke Székelyként éltek és élnek.

Életemben sokszor voltam Erdélyben, ahol mindég szeretettel és ragaszkodással fogadtak, tanultam Tőlük hazaszeretetet és tiszta, jellemes viselkedést. Bátran állíthatom, hogy apám gyerekkorában köztük élve csak jót, és követendő példákat látott. A magyar nemzet szeretetét ezen környezet formálta apámban.

Mivel nem célom a részletes generációkkal foglalkozó történések leírása, időben nagyot ugorva Veress nagyapámnál folytatom a történetet. Ő Szászrégenben élt, és ott dolgozott gyógyszerészként. Felesége – Balázs Mária – is polgár leány volt, szülei az akkori középosztályhoz tartoztak. Szászrégenben vezette a háztartást. Mindig volt cseléd leány a háznál. Kényes és tiszta asszony volt, egész életében saját maga sütötte a kenyeret és csak a saját maga által elkészített ételt ette meg. Egy saját patika és két fiúgyermek volt a családban. Az idősebb fiú: Gábor, gyógyszerész; az Apám: Zoltán katonatiszt lett.

 

 

(Következő rész: jövő kedden)

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “A viharban is kell létezni – 1.”


  1. My first cousin wrote this. I live in Australia and wish to know his email because his mother was my fathers sister.
    I wish to hunt further into the family tree.

    Thank you Please help me to contact Veres Arpad

    Hozzászóló: Grabovszky Bencze | 2019. május 11., 21:13

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés