Petrozsényi Nagy Pál | A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 82. rész

Szépirodalom - próza

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 82. rész

 

Én azonban megkönyörültem rajta és befogadtam, mert hátha mégsem informátor. Hogy vehettem volna a lelkemre, hogy miattam haljon meg egyetlen ember is. Azért előtte – minden meglepetést kizárandó – még átvilágíttattam egy robottal.

– Ejnye, szépfiú, nem bízol meg bennem?

– Dehogynem, de minden űrhajónál ez a regula. Köszönöm. Most csak azért imádkozz, hogy fel is tudjunk majd repülni.

– Hogyhogy?

– Defektet kaptunk, úgyhogy akár vissza is léphetsz, ha nincs türelmed bevárni, amíg szer­vizeljük a problémát.

– És az mikor lesz?

– Egy perc, nap múlva? Erre én is kíváncsi lennék, mint ahogy arra is, miért nem lépnek kap­csolatba velünk az albínók. Te nem tudod?

– Nem, de nem is érdekel. Ők sem jobbak ám a Deákné vásznánál.

Alig szállásoltam el Katókát, eltűntek az albínók, egyedül mi rostokoltunk még Albínia környékén. Végül 24 óra kényszerpihenő után jelentette Egyeske, hogy még egy-két javítás, és felhúzhatjuk a horgonyunkat. Csakhogy mi történt? Az egyes albínók helyett egy egész, állig felfegyverzett hadsereg robogott elő a városból. Mellette Szergej Szergejevics Gorgyejev kimérái nyargaltak, s mire feleszméltünk, már körül is fogták a röpcsinket.

– Hívjátok ide Zebulont! – parancsoltam 40-esre.

Nem találta, tehát mégiscsak spicli volt, körülnézett, dokumentálódott. Még az sem lehetetlen, hogy megbabrált egy-két szerkentyűt, aztán lelécelt, hogy ómagyar szlengben fejezzem ki magamat. Na, így nyissunk ajtót manapság, ha zörgetnek az ajtónkon. Hogy ismert engem, az már hóttuti, talán vérig is sérthettem valamivel valamikor, és most eljött megbosszulni a sérelmét. Igen, ez valószínű. De miért nem emlékszem én is rá?

Családom megrémülve bámult ki az ablakon.

– Mit akarhatnak tőlünk az albínók? – rebegte Dzsamilla elfehéredett ajakkal.

Rögtön megtudtuk, amint az albínók hívójelére bekapcsoltunk egy kommunikációs csatornát.

– Itt XV. Szundjata Keïta, Albínia királya – tűnt fel a képernyőn egy afrikai népviseletbe öltözött albínó. – Felszólítom a Terra 144 parancsnokát, Antal Krisztiánt, adja meg magát, és hagyja el teljes legénységével együtt az űrhajót! – makogott édenül.

Na, tessék, még egy ismerős, akiről fogalmam sincs, kicsoda!

– Itt Antal Krisztián, a Terra 144 tulajdonosa. Először is üdvözlünk, nagy király, másodszor megkérdezhetem, honnan ismersz engem, méghozzá név szerint?

– Ezt talán most mellőzzük, a lényeg az, hogy ismerlek. Téged is, meg a Terra 144 gépeit is erősségeivel és hibáival együtt természetesen.

– Köszönöm a megtisztelő figyelmet, de talán beavatnál abba is, miért hagyjam el a saját űrhajóm?

– Mert elkobozzuk az egy örök, igaz Isten nevében, aki Hitler, Napóleon és miattad bünteti a bolygónkat.

– Miattam is? Hát ez fölötte érdekes. És mi lesz, ha erre a kérésre sugárágyúkkal felelek, ss­sss, s már el is füstölögtek a tankjaid – húztam az időt bízva Egyeskében, aki feltehetően szintén hallgat minket, és mindent megtesz azért, hogy még idejében kirepüljünk Szundjata Keïta felséges markából.

– Ez nem kérés, hanem parancs volt – emelte fel ujját XV. Szundjata Keïta fenyegetően. – Az ágyúiddal pedig ne blöffölj, mert úgyis tudjuk, hogy nincsenek.

Naná, hogy tudják, hiszen én magam kottyantottam ki Zebulonnak.

– Oké, elismerem, alapos munkát végzett az ügynököd, de akkor, ugye, azzal is tisztában vagy, felséges királyom, hogy bár támadó fegyvereink nincsenek, olyan védőpajzzsal rendelkezünk, mely a legerősebb sugárzásnak is ellenáll.

– Sugárzásnak lehet, de mit szólnál egy belül elhelyezett pokolgéphez? – mosolygott kárörvendően Albínia királya. – Abban meg ne reménykedj, hogy megmenekültök, ha felszálltok, mert egy pokolgép odafönt is úgy robban, mint idelent. Legfeljebb nem alulról, hanem felülről repültök az örök vadászmezőkre. Na, még mindig nem vagy hajlandó átadni az űrhajót?

Ettől tartottam, annak ellenére, hogy alaposan átvilágíttattam Zebulont, és akkor nyoma sem volt semmiféle bombának. De ki tudja, talán léteznek olyan technikák, melyek a legjobb detektort is átverik. Mi tagadás megszeppentem, de apa meg az egész család is, és kézzel-lábbal integettek, fogadjam el az indítványt.

– Vagyis cseréljünk: felséged megy, mi meg maradunk, bízva abban, hátha mégis megkönyörül rajtunk az Úristen.

– Ami mindenképp jobb lehet, mintha felrobbantanám az űrhajót – vigyorgott a harci díszekben pompázó törzsfőnök.

Kétségtelenül, föltéve, hogy valóban megteszi, mert hajó nélkül ő sem hagyhatja el az É–2-t – próbáltam kiolvasni az arcából, miben sántikál ő királyi felsége.

– Jobb, hogyne, de mit segít ez rajtatok?

– Semmit, leszámítva azt az elégtételt, hogy nem egyedül masírozunk a pokolba. De hogy lássátok, kivel van dolgotok, teszek egy utolsó ajánlatot: megkímélem az űrhajót, viszonzásként azonban befogadtok engem is.

(Következő rész: jövő vasárnap)

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 82. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés