Petrozsényi Nagy Pál | A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 83., befejező rész

Szépirodalom - próza

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 83., befejező rész

 

Gyanúsan hamar engedett, ami csak megerősítette a gyanúmat, hogy nincs ezen az űrteknőn semmiféle pokolgép. Esetleg, nagy valószínűséggel, míg, ha én engedek, biztosan mindketten jól járnánk. Bele is mentem volna a dologba, ha először kér erre, és nem egy pokolgép távirányítójával a kezében akar nekem diktálni.

– Nagyon sajnálom, de ragaszkodunk a mi kedves, megszokott teknőnkhöz – füstölgött bennem a kisördög. – Hiába, mi már ilyen ragaszkodó típus vagyunk. Pápá, kézcsókom felséges nejednek.

Családom úgy meredt rám, mint akinek nincs ki egy kereke, de maga Szundjata Keïta vigyora is vicsorgássá alakult.

– Rossz döntés, nagyon, nagyon rossz döntés, ám legyen, ti akartátok – emelte fel a távvezérlőt. – Szemet szemért, fogat fogért… Megnyomjam?

– Ne! – hangzott fel váratlanul az ajtóban.

Baseballos sógorom volt, kezében a jól ismert mordállyal. Célzott, és lőtt. Hanem a keze annyira remegett, hogy nem talált. Másodszor is lőtt volna, s talán el is trafál ezúttal, ha Dzsamilla Bali mögé lopózva fejbe nem vágja egy vázával.

– Kösz! – fordultam ismét az ernyő felé, de már csak a sötét monitor ásított rám, mint egy fekete lyuk az égbolton.

Vajon mi történt? Csütörtököt mondott a kommunikátor, vagy őfelsége gondolta meg magát, és angolosan távozott? – lestem ki a gépből, hadd lássam, ott dekkolnak-e még az ágyuk, harckocsik. Ott voltak.

– Egyeske? – hívtam fel mobilon ekkor a kapitányt. – Meddig lacafacázol még azzal a kütyüvel?… Mi, kész? Tündér vagy – tévedt tekintetem az egyik albíniai zászlóra.

A lobogón fekete alapon három arc vöröslött: Hitler, Napóleon és harmadikként az én képem a következő felirattal: Antikrisztus.

– Szentséges ég – tántorodtam vissza sikoltva –, én vagyok a 3. Antikrisztus!

 

Utószó

 

„Letészem a lantot. Nyugodjék.” Nem bíbelődöm többé a blogommal: elfáradtam, kiégtem. Eddig még el-elszórakoztatott, ma már nem találok benne örömöt. Sajnos másban sem, hiába sikerült sértetlenül elhagynunk az É–2-t. Mert sikerült, ugyanis valóban jól tippeltem: nem volt semmiféle pokolgép a gépünkön. Eleinte még élveztem a szabad, viszonylag veszélytelen életet, aztán lassan visszacsúsztam abba az állapotba, amikor még hit és cél nélkül, bolygó zsidó módjára csámborogtam a kozmoszban. Azóta bizony elég sok tej csorgott le a Tejúton, melynek során rá kellett eszmélnem, hogy: 1. A világ többnyire nem annak tart, aminek mi érezzük magunkat. 2. Régen amiatt bánkódtam, amiért ilyen tökéletlennek teremtett az Úristen. Ma már sokszor azon kapom magamat, mennyivel jobb lenne, ha semmit sem tudnék, értenék.

Amúgy kitűnő robotorvosaim gondoskodásának köszönhetően jól vagyok. Egyeske szerint azért nem árthat, ha már most klónoztatom magamat. Nem, tényleg nem árthat, bár a régi módszert, az elevenszülést jobban favorizálnám. Elvileg, ugyanis gyakorlatilag előrehaladott korunk miatt amúgy sem lehet már gyerekünk. Egyébiránt a klónozásnak is megvan a maga előnye: minden emlékem, egész személyiségem megmarad, egyszóval újjászületésem után is ugyanaz leszek, aki azelőtt. Csak úgy az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a szüleim már klónoztatták is magukat. Ja, és még valamit! Azért titokban el-eljátszom az ötlettel, mi lenne, ha mégis inkább meghalnék. No persze, ha én is akarom.

– Krisztián, promenád!

Dzsamilla hívott sétálni. Ebből általában ő sem, de én sem igen szoktunk engedni. Hétfőn promenád, és ma éppen hétfő van, de hadd soroljam a többit is! Kedden kertészkedés, szerdán úszás, csütörtökön fitnesz, pénteken dumaparti, szombaton kaszinó, vasárnap pihenőnap. Elis­merem, nem a legszínesebb hetirend, de nincs is többre igényem. Ezt a blogocskát pedig még ma megsemmisítem. Vagy suvasszam inkább a többi digitális limlom közé, hátha egyszer még meghallgatja valaki? Föltéve, hogy a jövőben lesz még, aki meghallgassa. Dzsamilla szerint lesz, bár semmi jelentősége, miután úgyis csak a magam szórakoztatására naplóztam néhány érdekesebb gondolatot, eseményt. Hát… nincs kizárva, azért nem bántam volna, ha másokat is „elszórakoztatnék” időnként, mi több, tanulnának is mindabból, amit én tanultam (vagy nem tanultam.) De minek? Elég, ha felnézünk az égre, és már ki is találtuk, milyen sors várhat a világra. És én újabban elég sűrűn fürkészgetem a mennyboltot. Hogy jobban és többször láthassam, odahúztam ágyamat az ablakhoz, és onnan integetek búcsút a távozó csillagoknak, melyekből egyre kevesebb csillog az éggömbön. Hja, az a fránya hidrogén meg hélium sem tart örökké, és ha az nincs, csillag sincs, ergo világegyetem sem létezhet. Az már csak hab a tortán, hogy maga a világ is gyorsuló, immár fényt meghaladó sebességgel (mamma mia!) tágul, foszlik semmivé. Ezek után hol keressem még Atyámat, egyáltalán van értelme keresni, amikor lassanként minden teremtményét, végül önmagát is felfalja?

VÉGE

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 83., befejező rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés