Bélyegvilág - Európai Postaunió • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Bélyegvilág – Európai Postaunió

1959-ben Montreux-ben 19 állam létrehozta az Európai Postauniót, melyhez később több ország postaigazgatása csatlakozott, hazánk 1990-ben. A Magyar Posta egy évvel később erre utaló bélyegpárral megemlékezett; a budapesti és a pécsi postapalotát ábrázoló, nyolc bélyegpárt tartalmazó kisív ívszegélyén 16 nyelven olvasható a CEPT-hez csatlakozásunk ténye. A szervezet célja a tagállamok postáinak és távközlésének egybehangolása, egyszerűsítése, korszerűsítése. Tagállamainak joga az úgynevezett Európa-bélyegek kiadása. Ilyet 1956-ban adtak ki először (akkor 6 államban), 1960 óta rendszeresen jelennek meg közös, vagy külön tervezésű bélyegképpel. Ezek az Európa-gondolatot népszerűsítik, valamint a kibocsátó ország nemzeti kultúráját is bemutatják. Az EURÓPA szót (gyakran a CEPT emblémát is) feltüntető bélyegek egyúttal az Európa Tanács hivatalos bélyegei.

Az adott évben kiadásra kerülő bélyegek témáját minden évben szavazással választják ki a PostEurop tagországok. A legutóbbi témák: 2000-ben „Út Európába”, 2001-ben: „A víz mint természeti kincs”, 2002-ben: „Cirkusz”, 2003-ban: „Plakátművészet”. 2004-re a tagok a „Vakáció” témát jelölték; a Magyar Posta bélyegkiadásában „Szabadság – Szünidő” néven szereplő bélyegen Molnár Géza fotója alapján Szekeres Erzsébet textilművész faliszőnyegének reprodukciója látható.

A magyar bélyegkiadásban nem új a fenti téma, az 1950-es évek több bélyegén visszaköszön. (MBK 1133 és 1280., 1158., 1160., 1190., 1360., 1362., 1676. stb.) Szekeres Erzsébet textilművész sem idegen a magyar bélyegkiadástól (sőt, néhány éve a Bélyegmúzeumban rendeztek kiállítást munkáiból), Az égigérő mesefa c. szőnyege alapján készült Molnár Géza (fotó) és Zsitva Szabolcs (grafika) tervezésében az 1989. évi Ifjúság bélyegünk, majd Kacor király és A mesefa szőnyege alapján Kertész Dániel grafikusművész keretezésével Az ifjúságért bélyegpárunk 1993-ban. (MBK 3965., 4190-91. ssz.) A textilművészek közül Hajnal Gabriella: Péter és a farkas c. faliszőnyegét is láthatjuk bélyegen az 1991. évi Természet és ifjúság címszó alatt (MBK 4085. ssz.)

A 2004. május 7-én forgalomba került magyar EURÓPA bélyeg Szekeres Erzsébet – Sutta Balázs, Molnár Géza közös munkája, s mint ilyen, több művészeti ágat képvisel egyetlen bélyegben. A stilizált motívumokban gazdag kép napsütötte virágos mezőn, virágzó fa körül játszadozó gyerekekkel, távolabbi házacskáival, templomával, gazdag színvilágával idilli hangulatot közvetít. A bélyegkép Vakáció szava gyermekkorunk legkedvesebb szavai közé tartozott: milyen boldogan írtuk a táblára a napok fogyásával az ó, ió, ció, áció, káció, akáció betűket, hogy végül kikerekedjék a: VAKÁCIÓ!

A hatos kisív alsó harmadában a bélyegkép felső része kinagyítottan szerepel s az ívszéleket apró, stilizált virágok díszítik. Az egész kisív gyermekrajz érzetét kelti egyszerűségével, tisztaságával!

Az elsőnapi (alkalmi) borítékon Szekeres Erzsébet más textilképe, az alkalmi bélyegzésen gyermekarc szerepel. A 120 ezer példányszámú kisív (720 ezer bélyeg) a Pénzjegynyomdában készült ofszet eljárással.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS