Hajnal Mária | Egy zsoltár, amely kimaradt a Bibliából

Szépirodalom - próza

Egy zsoltár, amely kimaradt a Bibliából

Cigány legenda alapján

 

 

Róma, egy kis köztársaságból minden idők legnagyobb birodalmává nőtte ki magát és közel 600 évig tündökölt. Ragyogott, és bevéste magát a világtörténelembe, de megtanította nekünk azt is, hogy ez a változás síkja, semmi sem örök, csak tünékeny látszat. Történetünk idején Tibériusz császár uralma alatt Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, Heródes Antipász Galilea fejedelme, Kajafás pedig a főpapja.

Jeruzsálem lakói a pészahra készülődtek, a kovásztalan kenyér ünnepére. Első terméseiket összegyűjtve áldozatokat mutattak be, áldást kértek életükre. Antef a kovácsműhely előtt ült és egy fehér ronggyal törölte magáról az izzadságot, bent már elviselhetetlen volt a hőség, a verejték már csípte a szemét és a bőrét. Úgy tervezte ő is ellátogat a zsinagógába, lerója a tiszteletét az égiek előtt, de még teljesítenie kellett a megbízatást, amit kapott.

A római hadsereg nemcsak kegyetlenségéról volt híres, hanem a tökéletes mellvértjeiről és védelmet nyújtó sisakjairól. Egyiptomból jött Jeruzsálembe, tudta, hogy a tudása értékes lehet, hisz kiválóan értett a fémművességhez. Már két éve élt itt, kalandor volt, ritkán telepedett le egy-egy városban hosszabb időre. A nagyszülei azt mondták, Indiából származnak, de hallott már arról is, hogy egy titkos, rég elfeledett világ lakói voltak az ősei. A nyakában hordott egyetlen öröksége egy kocsikerékre emlékeztető arany medál volt, amely a szabadságot jelképezte, a folytonos utat, amely a végtelenségbe vezet.

A mai feladata háromszáz darab szög elkészítése volt. Tizenöt-húsz centiméteres, egy centiméter átmérőjű szegecseket kellett öntenie. Tudta, hogy mire használják a katonák, de úgy gondolta, nem az ő dolga, megkapja érte a tisztességes bérét, aztán ha már megunta a várost, továbbáll és máshol keresi a szerencséjét.

Katonák lovagoltak be az udvarába, durván, éles hangon kiáltottak be a kovácsnak:

– Cigány! Kész van a helytartó rendelése? Meddig várjunk még? Szedd a lábad!

A nyomaték kedvéért belerúgtak a vizes hordóba és egy nagyot csaptak a műhely ajtajára is.

A kovács nem szerette ezt a hangot, nem kereste a bajt, de ha kellett, nem késlekedett orrba csapni senkit, ha felbosszantották. Hirtelen haragú, szenvedélyes ember volt. Kihozta az áruját, bevágta a katonák kosarába és elkérte a fizetséget, amelyet a légió emberei csak nevetve a porba szórtak. A büszkeségtől nehezen hajlott a háta, érezte, hogy lassan itt az idő és új otthont kell keresnie. Összeszedte az ezüstöt, az erszényébe tette és úgy döntött bemegy a városba, a szél a külvárosig vitte a hangokat, érezte, hogy bent történik valami.

 

II.

A város forrongott és nyugtalan volt. Antef lassan sétált be a tömegtől hemzsegő főtérre, figyelte az emberek arcát, akik vadul ordították: Ba-ra-bás! Ba-ra-bás! Ezt az émelyítő éltetést csak egy-egy sikoly törte meg.

Poncius Pilátus a tömeg elé lépett és azt kérdezte:

– És mit tegyek a zsidók állítólagos királyával?

A zúgó tömeg egy hangként válaszolta:

– Keresztre vele!

A cigány azonnal rájött, hogy ítélethozatalt lát. Pészahkor az volt a szokás, hogy a római kormányzó szabadon bocsájthat egy foglyot, de úgy tűnt, Pilátus a népre hagyta a döntést, akik épp az imént ítéltek halálra valakit. Nem ment tovább, várt, nem tudta ki a rab és mi a bűne, de úgy érezte maradnia kell. A zúgó morajban mintha Jézus nevét hallotta volna. Ismerte a férfit, hallotta prédikálni a Galileai tó mellett. Sok mindenről beszélt aznap az a kivételes tanító, azóta is gyakran jutottak eszébe a szavai. Egyszerűsége, és a belőle áradó fenség örökre megmaradt az emlékezetében.

Kinyílt a palota kapuja, először a lovon ülő katonákat látta meg, majd Jézust is észrevette.  Kivezették a palotából a véresre korbácsolt férfit és a vállára tették a keresztet. Síró és jajgató asszonyok indultak utána, a tömeg egy része érezte, hogy a sötétség órái közelednek, szánakozó zokogással követték a gyenge, magát már vonszolni is alig tudó férfit a Koponyák hegyére.

Antef is a sokaság után indult, az együttérzés facsarta a szívét, úgy érezte, a férfi a mindenség egész terhét cipeli a keresztjén, ha tehette volna átvette volna Jézustól a súlyt, de a katonák egy másik férfit jelöltek ki erre, mikor Jézus összeesett, így ő csak sodródott az eseményekkel és követte a tömeget a Golgota csúcsára.

A hegynek felfelé felismert egy katonát, látta őt ma reggel, amikor a légió tagjai elvitték tőle a friss vasárut. Azonnal rájött, hogy a zsákban, amelyet cipel az általa készített szegek rejtőznek. Tudta mit kell tennie! A katonának is nehezére esett az út, nemcsak Jézusnak, így amikor a közel másfél kilométeres úton felfelé haladva letette a zsákot a római, ő ügyesen a közelébe férkőzött és ellopta azt. A szögekkel teli zsákot elrejtette egy sziklahasadékba és folytatta tovább a keresztutat.

A sziklás, éles kavicsos út végén, a hegy tetején Jézusra már a halál várt. A katonák fel akarták szegezni a keresztre, amikor észrevették, hogy nincs meg a szegekkel teli zsák. Az ordító, kegyetlen rómaiak a saját testvérüket sem kímélték, hatalmas ütéssel küldték a földre. Az egyikőjük nyeregtáskájában még volt néhány szeg, amelyet egyenkét vertek be a foglyok testébe. Antef ismét úgy érezte segíteni tud! A földre került római palástja az ütéskor leszakadt a férfiről, így azt magára tekerve Jézus mellé lopakodott és a tenyerébe bevert szeget kihúzta az élő, véres húsból és elrejtette a táskájába. Jézus ráemelte a férfire a tekintetét és alig hallgatóan azt súgta!

– A nemzetek közt, cigány, a te néped lesz az egyetlen szabad nép, kik szabadon fognak élni és vándorolni, amíg a világ világ.

A rómaiak észrevették Antefet, akit néhány korbácsütés kíséretében elkergettek. Sajnos a cigány cselekedete nem mentette meg Jézust a keresztre feszítéstől, mert a római nyeregtáskájában lapult még egy szeg, melyet ismét belevertek a nyílt sebbe, de a legenda azt tartja, hogy négy szeget szántak Jézusba, kettőt a kezébe, kettőt a lábába, de mivel egy elveszett, így hárommal küldték a halálba.

Van egy nép a világban, aki nem találja a helyét, aki gyökerek nélkül vándorol. Évszázadokig élvezte a szabadságát, de a gyökértelensége miatt a függetlensége íze mára már keserűvé vált. Talán, ha meglelnénk a szent vértől ékes szeget, amely most egy kolostor titkos rejtekén vár ránk és felajánlanánk Istennek, akkor ez a nép is békére lelhetne.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Egy zsoltár, amely kimaradt a Bibliából”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés