Hatalmas önkiszolgáló étteremben keresek üres asztalt, találok egy egyszemélyeset, megkönnyebbülök, hogy nem kell senkivel megosztani a helyet, megmenekülök a felesleges kommunikációtól is. Tervezgetem a szabad délutánt magamban, régen volt már ilyen, elhatározom, hogy sétálok majd a belvárosban, nézegetem a kirakatokat. Eközben elfogyott tálcámról mindkét fogás, már csak fizetnem kellene, mert itt más szokás járja, mint az eddigiek során; az asztal szélén elhelyezett tölcsérszerű perselybe kell beledobni a pénzt. Készítem is a százasokat, ám egy óvatlan mozdulattal meglököm a perselyt, az nagy csörömpöléssel hullik alá az emeletről a földszintre, ott a személyzet egyik tagja felkapja, megtörölgeti szivaccsal, aztán komótosan elindul felém, már csak arra kapom fel a fejem, hogy megáll előttem az idegen, elnézést kér a történtekért, majd gyors, avatott mozdulatokkal visszailleszti helyére a tárgyat és gondosan csavarozza az asztal lapjához…
***
III.18.
Iskolámban J.Otti (a) kórházi betegtársam a gazdasági vezető, örülök, hogy az igazgatónő őt nevezte ki, hiszen könyvelő lévén nagyon jól érti és végzi munkáját. Reggeli órákban váratlan látogatók érkeznek az iskolába, betessékelem a szigorú arcú idegeneket az irodámba, azt mondják pénzügyi ellenőrök, minden pénzzel kapcsolatos anyagot, kimutatást készítsünk elő ellenőrzésre, mert felmerült az igazgatónőben a sikkasztás lehetősége, ennek kell utána nézniük. Az új gazdasági vezető kérdőn néz rám, mondom szedjünk elő minden kért dokumentumot, nyugodjon meg, mindnek rendben kell lennie, mert elődje Erzsike nagyon lelkiismeretesen, hiba nélkül dolgozott, amiért gyakran jutalmazták. Ez a rajtaütésszerű ellenőrzés is csak az új igazgatónő műve, még a nevét is elfelejtettem, annyira jelentéktelen és jellemtelen figura, aki minden áron igyekszik kigolyózni a régi, hűséges dolgozókat, hogy a saját sleppjét állítsa helyükre. Otti nyugodtan adja át a kimutatásokat, nem lesz semmi baj. Az ellenőrök dolgoznak késő délutánig és közlik velünk, hogy több százezres hiányt találtak. O. sír, hogy nem sikkasztottunk, – tudom, vígasztalom és közlöm a társasággal, hogy tévedtek, számoljanak újra, vagy kérdezzék meg megbízójukat, mit csinált a pénzzel – örülök, hogy végre határozott vagyok és biztos az igazamban.
***
III.19.
Valahol egy éjjeli menedékhelyen kóválygok szállást keresve, mert szörnyű fáradt és álmos vagyok. A menedékház lepusztult, a lehangolóan sötét, keskeny folyosón vonszolódok fel s alá, üres szobát keresve. Bánatomra alig van néhány szoba, azok is zsúfoltak, még a rongyszőnyegeket is elfoglalták az élelmesebb emberek. Nézem a szobákat, koszosak, szétdobált papírzsebkendők, üres műanyagflakonok hevernek szanaszét, erősödik bennem a felháborodás, mennék is tovább, ha tudnék, de a folyosón le kell ülnöm, mert szédülök a látványtól és a fáradtságtól, hátam a falhoz támasztva, táskámat erősen markolva próbálom alfába számolni magam…
***
III.23.
Délután valaki erőszakosan nyomja a bejárati csengőt, nincs kedvem beengedni senkit, mert nagy munkában vagyok, ágyneműt és nadrágokat vasalok, ez igencsak hosszadalmas folyamat, órákat vesz igénybe, legalábbis nálam. A csengő meg szól egyfolytában, egy darabig tűröm, aztán idegesen rohanok ajtót nyitni. Fiatal, kövér rózsaruhás cigányasszony áll az ajtóban, nagy, csíkos táskákkal, azt mondja, potom pénzért szeretne eladni néhány ágyneműt meg zoknikat. – Megköszönöm, de nem kívánok vásárolni semmit, már zárnám is az ajtót, mire könyörögni kezd, legalább egy pohár vizet adjak neki, mert nagyon szomjas – jó, azonnal hozok – és sietek a konyhába vizet tölteni egy pohárba. Mire kivinném az előtérbe, már az előszobában van az asszony, nyomában egy bajuszos emberhegy, meg két kamasz fiú. Egyre közelebb jönnek hozzám, követelőznek, az asszony megszólal; ne féljek, nem bántanak, nem túrják fel a lakást sem, csak adjam oda az értékeimet…
Hozzászólások